2011. november
tipikus
Persze, hogy jön az ellenőr a buszon - ahol amúgy sose - mikor csak azért bliccelek, mert hazafelé tartok a bérletemért. (Tudtam, hogy ez lesz, de természetesen nem lehet a környéken jegyet venni, az átszállásnál rögtön beszereztem egyet.)
#472
aki talál 10 különbséget a két kép között, az kap egy kokit.
*
kommunikációkor már rég nem annak az információnak a cseréje történik,ami a valódi üzenet lenne, így mondhatjuk azt is, hogy sikertelen a folyamat, hiszen az adó nem tudja átadni a vevőnek a tényleges tartalmat.
#828
Elképzelem magam, mint az amúgy is tipikus futó-alkat, ahogy veszett vad módjára rohanok hegynek fölfelé a Budakeszi úton, 50 centisnek érzett magassarkúban, de nem kis távolságot ám, a Bíróság felé, gondosan ügyelve arra, nehogy úgy nézzék ki, mint akin átvonult száz iraki katona, hogy aztán a motozásnak hála 3 perc késéssel érjek a tárgyalóterem elé, aminek abban a szent pillanatban vágódik ki az ajtaja, s jön ki Apám "megölöm az első embert akit látok" tekintettel, aztán észreveszi, hogy csak én vagyok az, és kissé ingerülten így szóla vala: Elnapolták cs*ssze meg!
És tényleg!
Ezmegmiiii?
#1890
a how i met legfontosabb tanulsága eddig, hogy az éjjel kettő után hozott döntések rossz döntések. de most már az is, hogy robin nem ment vissza barney-hoz. nem mindenki érdemel második esélyt szerintem.
Go-go

Beszélő képek
hp
és én csak kedvesen megkérdeztem, hogy mi a faszt akarsz bazdmeg?!...
#2442
Napirendi pontok kipipálva: 4,5 deci vér leadva, csekély mennyiségű, szigorúan vérképzési céllal elfogyasztott vörösbortól becsiccsentve.
[báj-báj szása!]
nekem kicsit kevés a freeblog gazdáinak hozzáállása. nem tudom, mi folyik a háttérben, mit tesznek meg, és mit nem. azt sem vitatom, hogy bármikor történhet baj, és emiatt senki felett nem tőrnék pálcát.
viszont amit látok, az a folyamatos minőségromlás. már nem ugyanaz, mint ami 5 évvel ezelőtt volt.
szóval ha valakit érdekel, itt megtalál.
#348
Persze az hozzá tartozik a dolgokhoz, hogy mostanában nem igazán vagyok boldog. Persze nincs okom rosszkedvűnek lenni, csak hát magába szippantanak a hétköznapok. Azon kapom magam, hogy egyáltalán nem tudom, miért csinálom, amikor tudom, hogy úgyis jön a holnap... És egy újabb holnap... Még egy újabb, és mindig, minden ugyanaz marad. Persze vannak dolgok, amik kimentenek ebből: az olvasás, az írás, és úgy általában, olyan könnyedén találom magam egy másik világban... Csak az a baj, hogy közben élénken, nagyon élénken tisztában vagyok azzal, hogy mindez nem a valóság. Arról szólva pedig, szeretek írni, bár lassan, nagyon lassan haladok, és sokkal több energiát fektetek bele, mint amennyire jók lesznek... És általában még így is alig közelíti meg a végeredmény az eredeti elképzeléseimet. Ennek ellenére tudom, hogy egynéhány vacakságom egészen jó. Tudom, hogy jók. Néha még nekem is tetszenek: és amikor dicsérnek, és érzem, hogy nem egészen túloznak, csak mert szeretnek... Az ilyesmi az, ami igazán boldoggá tesz.
My Chemical Romance
Akármilyen furcsa is, lassan már az ősznek is vége, és nyakunkon a tél.
Futkosunk az étel után
Nagy diétába kezdtünk Berlinnel. Cél hogy mindenki dobjon le 10kg-ot (mióta haza jöttem szomorú tény, hogy 5 kiló visszajött).
Véradás
Juj, holnap vért adok. Önszántamból teszem, nincs tűfóbiám és nem szoktam elájulni, mégis kicsit aggaszt. Egészen pontosan az a pillanat aggaszt, amikor átszúrja a hatalmas tű a vénát, és pár pillanatig egyre jobban fáj. Ezt igazán ki lehet bírni, de mindig úgy érzem, hogy hajszál választ el a pániktól, mert nem tudom, meddig fog erősödni a fájdalom, és mi van, ha nem bírom tovább és el kell rántanom a kezem, benne a vastag tűvel, az pedig már ugye horror.
#826
nagyon szeret(t)em ezt a blogot, és jó régóta írom is (cca. 5-6 éve JÉZUSOM) de ha visszapakolgattam az eltűnt posztokat, nyitok egy másikat.
valószínűleg a wordpressen.
kell néha a megújulás asszem. (az a bizonyos 6. év... :)
#825
próbálom visszarakni a posztjaimat, Gy.-nek hála megvan a mentett edition, de amint az alábbi ábra mutatja, nem egyszerűen csak ctrc-ctrv, mert akkor így a szoba közepére rakja az összeset... :/
Minden poszt wordbe, majd onnan ide, de mivel ezek elvesztek az rss nem ismeri fel a mentett változatot, mert mindig ezt az újat akarja kidobni, szóval minden egyes bemásolás után nyithatom meg újra a mentettet.
Egyelőre.
dolgozom az ügyön, de türelmet kérek mindenkitől, nem bővelkedem az időben én sem... a kommentek megvannak a mentett változatban, ide nem tudom őke feltenni- de aki esetleg van olyan perverz és kéri, annak szivesen elküldöm az egész mentett változatot kommentestül, blogostul... :)
Siker, fény, csillogááááás
lusta tini olvas
Lusta vagyok visszaszerezni a bejegyzéseimet, költözni meg végképp. Úgyis kell nyitni másik blogot, ha kimegyek Álomországba. Persze, a kettőnek semmi köze nem lesz egymáshoz, de akkor is...
Valhalla

Elringattad a fülemet minden jóval
Te ez a köny azt írja, hogy Psota Irén az egyik legnagyobb transzszexuális művésznőnk. Ezt nem is tudtam :O
Nem Psota, hanem Posta Irénke!
#471
kikezeltem szépen a freeblog nátháját, de a kommentek kitüsszentette a tüdő, most akkor így vagyunk hogy, az orrmandulaműtétet okafogyottá válás okán elnapolom.
#2440
Az életem nyilvánvalóan habostorta, bár a kommenteket nem tudom visszahozni, de simán lehet, hogy béna vagyok.
tippek helyreállításhoz
[crash boom bang]
a mikinek üzenem, hogy de a kommentek elvesztek, bzdmeg!
meg persze a bejegyzések is, amiket ugye trükkel vissza lehet állítani, de akkor is!
ingyen meg nincs semmi, mert a blogon ott a reklám, ha blogolok, azzal fizetek, hogy én és az olvasóim nézik a reklámot.
keep on movin'
ennek is eljott az ideje
#1889
de még gyorsban elmondom önöknek, hogy mivel elmaradt a pecsában a depeche mode klub, ezért elmentünk a rivális dm klubba, a filterbe. ami majdnem olyan jó volt, mint a pecsa, csak azért nem, mert kibaszott meleg volt. még az ösztrosokkra is emlékeztetett, nem csak a sok csajcsávó miatt, hanem mert éjjel kettő körül elkezdtem ecsetelni vörösnek, amikor TJ Hooker megjelent, hogy hogy rugdosnám meg az acélbetétesemmel és mennyi ideig, és különben meg addig, amíg mozog. inkább eljöttünk, mielőtt tényleg tettlegességig fajult volna a dolog. amúgy meg azért, mert szaunában éreztük magunkat, és a white weddingnél körbeálltak minket, nemtom azért-e mert annyira részeg voltam, vagy mert annyira jól táncoltam-valószínűleg az előbbi. az a kraftwerk szám mondjuk nem kellett volna, de jó volt, mert így nem egyhuzamban ugráltunk végig három órát, hanem egyszer kimentünk cigizni. a wc-ben a többi csajjal megbeszéltük, hogy a jobboldali a hányó wc, és ki mennyi ideje jár a pecsába- és nem én nyertem a 15 évemmel, mert volt olyan, aki 18 meg 20 éve is. persze kézenfogva értettünk abban egyet, hogy a pecsa nyomába sem érhet a filter, de igazából kurvajó volt a buli na.
#1888
ember így még nem rúgott be két koktéltól. jó lehet, hogy előtte nem kellett volna három sört inni, de mondjuk az tök nem számít, mert még utána csomót gyalogoltunk, meg vártuk a többieket, meg tököltünk még, mert ide-oda járkáltunk egész este, már nem tudom miért, de végigtoltam a biciklit az 5. és 6. kerületben. szóval vörösnél olyan caipirinhát ittunk, amitől mindannyian befejeltük a pultot. én annyira, hogy biciklis cuccban, egy hete nem mostam hajat, de elmentem velük ösztróba éjjel egykor. ahol egyébként az a csajcsávó akart felszedni, aki vv évát is. magamban üvöltve röhögtem azért egyet. de ezekre tök nem emlékszem, mert olyan gecimeleg volt, hogy egy óra táncolás (óbégatva ugrálás) után leléptünk.
#1887
tudjam már, hogy a sör nem a barátom, három a maximum, négynél már levire iszom magam. a szomszédfiú is tudja már ezt, és mielőtt a kezembe nyom a folyosón egy dobozos sört, kérdezze már meg ez ma a hányadik. mindenesetre a lakóközösség ismét megcsodálhatta a kovácskati repertoáromat, ami a szomszédfiú előtt annyira nem is lenne égő, de a számomra idegen haverjai előtt már annál inkább.
Az Univerzum erői
az oldalt szerkeszti: Suzy Q
tipikus
cafe-x 2011. nov. 18.#472
d 2011. nov. 18.*
HH 2011. nov. 18.#828
Dan 2011. nov. 17.Ezmegmiiii?
fetisa 2011. nov. 17.#1890
Suzy Q 2011. nov. 16.Go-go
Anne Caroline Oakwood 2011. nov. 16.Beszélő képek
fetisa 2011. nov. 16.
Régi
- » 2011. november (92)
- » 2011. október (212)
- » 2011. szeptember (165)
- » 2011. augusztus (125)
- » 2011. július (106)
- » 2011. június (39)
- » 2011. május (37)
- » 2011. április (194)
- » 2011. március (207)
- » 2011. február (195)
- Az összes »
Kategóriák
- » program (feliratkozás)
- » ego (feliratkozás)
- » szex (feliratkozás)
- » kult (feliratkozás)
- » párkapcsolat (feliratkozás)
- » szingli (feliratkozás)
- » coming out (feliratkozás)
Hasznos
- » Hengerfejtömítésvisszabeszél a nemmukodik
- » aszerka szerkesztőségi blog
- » freeblog főoldal
- » freeblog admin