Freeblog Freevlog Day.hu jox.hu Sziget.hu Songo radiocafé Apró

2010 címke archívuma


The Kids Are All Right

Egy újabb Oscar este a héten, amikor egy olyan filmet sikerült megnézni, amiről előtte nem sokat olvastam, viszont az előzetesek alapján nagyon jól tudtam, hogy ismert és egyértelműen tehetséges színészekkel van tele a csapat. Ehhez nézzük azt is, hogy a legjobb film kategóriában esélyes Oscar győzelemre (elárulom már most, nem az), legalábbis jelölést kapott. Mint ahogy legjobb színésznő kategóriában Annette Bening is a jelöltek között foglal helyet. A film rendezője egyébként egy talán ismeretlenebb hölgy, Lisa Cholodenko, akinek a neve főleg egy-egy sorozat kapcsán ugrott be, mint pl. a Hung, vagy a Six Feet Under. Ami a munkáját illeti, tanulságos, és elég érdekes témát sikerült választania, ebből adódóan is, a jelöléseket (meg)értem.

Elolvasom »

Kritika: Let Me In

let me in

Elolvasom »

Black Swan - Fekete Hattyú (2010)

black swan poster2

Elolvasom »

2010 filmjei - videó

Alant látható egy nagyon jó összeállítás a 2010-ben moziba került filmekről. Természetesen nem szerepel a tavalyi év minden alkotása a videóban, de ezt nem róhatjuk fel negatívumként. A filmecske egy Kees van Dijkhuizen nevű vágó műve, aki immár 3 éve készíti igencsak népszerű "sorozatát", amelyben a szerinte a megelőző évet meghatározó filmek szerepelnek*. Szeretjük.

Elolvasom »

Filmértékelő 2010

Idén is elérkezett az év vége, és eljött a számvetés ideje, vagyis összegezzük (ahogy tettük azt tavaly és tavalyelőtt is), milyen is volt a zombi-termés az idén. Amikor hozzáfogtam az összefoglaló megírásának, féltem, hogy nem lesz miről írni, mert alig volt idén újdonság, de végül is csak összejött egy szép kis csokor. Hivatalosan nem mindegyik 2010-es film, de amelyik papíron tavalyi, azt csak ebben az évben mutatták be valójában. A pontozás pedig azon alapul, ahogyan én látom a filmeket. Mivel néhány cikket nem én írtam, ezért előfordulhat, hogy ott teljesen más pontszám szerepel. Na akkor csapjunk is bele.

Elolvasom »

Boldog Karácsonyt!

Ha lassan is, de eljutottunk odáig, hogy Boldog Karácsonyt kívánjak mindenkinek. Örülök, hogy erre jártok, hogy olvassátok a bejegyzéseket, és annak is, hogy olykor még véleményt is írtok. Mindenkinek kellemes pihenést, nagyon sok ajándékot, és jó kikapcsolódást kívánok, természetesen rengeteg kajával. És ha ez mind nem lenne elég, akkor érdemes a kedvenceket újra megnézni, és nem feltétlenül a tv előtt butulni. De ha jól választ az ember, akkor biztosan találkozhat Igazából szerelemmel, vagy Bud Spencer öklével - na ezt inkább nem is folytatom - vegyétek elő a kedvenceket és jó időtöltést mindenkinek!

Elolvasom »

Nap képe: Yvonne Strahovski

Eddig sikerült elmenni pár sorozat mellett, ami a képeket illeti, de most ezt az egyet nem hagyjuk ki. Pedig semmi különleges nincs benne, nem jobb vagy rosszabb az előző képeknél, ettől függetlenül van benne valami, ami miatt úgy gondoltam, hogy érdemes sorba tenni:

Elolvasom »

Egy újabb Best of 2010 válogatás

Lassan minden hétre jut egy komolyabb "best of" videó, amiben az évben látott filmekből láthatunk egy-egy jelenetet. Korábban mutattam már nektek két nagyon jó válogatást, most jöjjön egy újabb, amit Kees van Dijkhuizen-nek köszönhetünk.

Elolvasom »

Filmography 2010

Ahogy azt már korábban is említettem, jön az év vége, és ezzel együtt rengeteg összefoglaló videó az idei felhozatalból. Már láthattatok egy rövidebb filmet, amiben rengeteg, nagyon jó produkciót szedtek össze, de most jöjjön egy hosszabb:

Elolvasom »

Toy Story 3 számokban

Az év animációs filmje? Hatalmas bevételeket hozott, nagyon sok rekordot döntött meg. És természetesen az azóta megjelent dvd is sok millió dollárt termelt a konyhára, a különböző ajándéktárgyakról már nem is beszélve. Miért mondom ezeket? Nos, azért mert egy képben összefoglalva meg is tudom mutatni nektek, hogy mire vitte a film. Tanulságos, és a siker itt még biztosan nem ér véget. Már csak azért sem, mert jön az Oscar és a Golden Globe, és talán nem iszunk előre azzal, ha már most a Toy Story sikerét ünnepeljük:

Elolvasom »

Moziajánló: 50. Hét

Nem nagyon panaszkodhatunk ezen a héten, hiszen három egészen jó premiert is kapunk, és akkor a még futó filmek listájával már nem is foglalkozok. Most van az a helyzet, hogy a túl sok, nem biztos, hogy jó. Gondolok arra, hogy Potter, Narnia, és az újak is a mozikban:

Elolvasom »

2010 - Ezeket a filmeket néztük idén

Közeledik az év vége, a mozi a rengeteg ajándék vásárlása mellett már másodlagos lesz. Annak ellenére, hogy még nem egy jó bemutató lesz idén, sorra jönnek az összefoglaló videók, amikben az összes "nagyobb" filmből láthatunk egy-egy jelenetet. Ezek közül talán az egyik legjobbat sikerült most kiszúrni, és gyorsan meg is mutatom nektek. Annak ellenére, hogy pár napos elmaradásban vagyok, és rengeteg videót tartogatok még a mai napra, kezdjünk ezzel. És igen, kicsit hatásvadász, legalábbis elsőre azt gondoltam, de nekem teljesen bejött, remélem nektek is tetszeni fog:

Elolvasom »

Zombie Santa Claus

Elolvasom »

Box Office: November

Nagyon változatosan fogom kezdeni a bejegyzést, az év végére "készülünk", Holiday szezon van ráadásul, szóval kapunk/kaptunk egy-két egészen jó hétvégét, természetesen bevételek szempontjából. Bár ez főleg a Harry Potter érkezésének köszönhetjük, de azért ne árnyékoljuk más filmek sikerét. Szokásos módon, hétről hétre haladunk, és a nagyobb bemutatók bevételeiről írunk pár sort.

Elolvasom »

Moziajánló: 48. Hét

Egy jó film? Nézzünk valamit? Láttátok már, hogy mi kerül ezen a héten a mozikba? Itt egy jó lista, lehet válogatni:

Elolvasom »

Poszteren: The Adjustment Bureau

Korábban már láthattatok egy előzetest, amiben Matt Damon és Emily Blunt szerepelt, most ehhez érkezett egy poszter is:

Elolvasom »

Harry Potter and the Deathly Hallows (Part I)

Lassan öt perce ülök a képernyő előtt és gondolkodok azon, hogy mivel lehetne kezdeni ezt a véleményt/kritikát. Közben még arra is rájöttem, hogy ma már megkerülhetetlen, mind a könyv, mind a film, a többségünk számára. Ha nem olvasunk, nem járunk moziba, akkor is találkoztunk az elmúlt hetekben a Harry Potter főszereplőivel. Nem nagyon van kiút, de ezen ma már nem is vitatkozik senki. Nem tökéletes, nem a legjobb, viszont itt van, és még egy évig itt is lesz a Potter világ. Az a világ, amit mindenképpen két részre kell osztani (lehet persze többre is), az egyik csoportba vannak azok, akik olvasták a könyveket, és a könyvhöz hasonlítják a filmeket. Ők egy teljesen más világnak lehetnek a tagjai a könyv ismerete mellett, és pont ezért számukra a film élvezete is teljesen más szintet üt meg. A leírtakból kitalálható, hogy a másik csoport tagjai azok, akik nem olvasták a könyveket, a filmekből ismerték meg a Potter világot, és ezek alapján döntötték el, hogy szeretik és/vagy utálják a látottakat. Én utóbbi csoportnak vagyok a tagja, egy könyvet sem olvastam, csak a filmeket láttam, így a leírt vélemény erről szól és nem a könyvről, vagy arról, hogy az olvasott jelenetek, hogy kerültek át a vászonra.

Elolvasom »

Moziajánló: 47. Hét

Csak Potter? Vagy van más lehetőség is? Nézzük a hazai és az amerikai bemutatókat, valamire csak érdemes lesz elmenni, ugye?

Elolvasom »

Poszteren: True Grit

Parádés szereposztással érkezik idén Karácsonykor a mozikba a True Grit, a Coen tesók egy újabb remek filmmel fognak minket szórakoztatni, olyan emberekkel a fedélzeten, mint Jeff Bridges, Matt Damon vagy Josh Brolin. Korábban mutattam már egy előzetest, nézzétek meg újra szerintem, utána jöhetnek az új poszterek, egy közös, alatta a karakterek külön:

Elolvasom »

Harry Potter után Emma Watson

A Harry Potter történetet lezáró utolsó két film első része az előző héten került a mozikba. Jobban mondva akkor volt a premier bemutató, ahol a sztárok is megjelentek, és természetesen azóta is folyamatosan promotálják a filmet, nem egy helyen lehet találkozni velük mostanában, így nem csoda, hogy a legtöbb magazin címlapján ők szerepelnek. Az amerikai bemutató egyébként ezen a héten, november 19-én lesz, nálunk pedig "csak" egy héttel később, csütörtökön, tehát november 25-én kerül a mozikba. A "csak" azért került idézőjelbe, mert a mostani trendeknek megfelelően nem egy filmre kellett elég sokat várnunk, igaz nem pont a Harry Potter lesz az, amit majd hónapokkal később fognak bemutatni. Így is van ennek a dátumnak egy apró érdekessége, a világon szinte mindenhol az amerikai premierrel egy időben, vagy egy-két nappal később lesz a premier, nekünk még itt is várnunk kell, igaz, és ezt hirdetni is kell, nem sokat!

Elolvasom »

Poszteren: Pirates of the Caribbean

Ha poszter, vagy előzetes, esetleg forgatási kép, akkor azért nagyobb százalékban most már olyan filmek fognak érkezni, amik csak 2011-ben (vagy később) kerülnek a mozikba. Bár az év utolsó két hónapjában egészen biztos, hogy remek filmeket fogunk kapni, nézzünk előre is, a blockbuster időszak első hónapjára, amikor Johnny Depp ismét visszatér a vászonra kalózként:

Elolvasom »

"Egy tesó még halálig tartó küzdelemben sem csap ágyékon egy másik tesót."

Az amerikai függetlenségi háború óta létezik a töredékekben levő, eredeti Tesó Kódex - az egyetemes szabályok birtoklója, a hímneműek bibliája. De mivel leginkább csak a szájhagyomány útján terjedtek a már-már kínosba hajló problémákra adott válaszok, ezért a How I Met Your Motherből ismert Barney Stinson fogta magát, modernizálta és egy kötetbe gyűjtötte őket a célból, hogy világszerte erősítse a tesók kötelékeit, ami által a legvadabb numerát is be lehet cserkészni. Csak egy szárnysegéd kell, a kódex bemagolása (szentként tisztelve minden egyes sorát) és indulhat is az akció.

Elolvasom »

Unstoppable (Száguldó bomba)

Nem kellene nehezítenem most a dolgomat, leírhatnám egészen nyugodtan, hogy láttam egy rossz filmet, majd venném a kalapom és lépnék a következő állomásra. A nagy nevek és a hatalmas költségvetés, valamint a "Holiday" szezon miatt ezt nem teszem meg. Ha a filmmel való kapcsolatomat kellene leírnom, akkor bizony oda-vissza csaltuk egymást. A bemutató előtt nagyon jól tudtam, hogy Tony Scott (Hajsza a föld alatt, Domino, Tűzben edzett férfi) ült be a rendezői székbe, valamint azt is tudtam, hogy nagy kedvencét, Denzel Washington-t hozta magával főszereplőnek, mellé pedig Chris Pine csatlakozott. Ezektől függetlenül viszont két nyamvadt bejegyzésre voltam képes eddig, így mielőtt megnéztem volna a filmet, gyorsan csekkoltam az előzetest, legalább az elvárások pontosítása végett. Ezzel viszont nagyon durván sikerült félrevezetni magam. Mert a filmtől egyáltalán nem azt kaptam, mint amire számítottam.

Elolvasom »

Előzetes: Little Fockers

A sokadik Fockers anyag ez már, és lassan magam sem tudom hányadán állok a filmmel. Az biztos, hogy ez az előzetes visszahozott valamit, újra bízok abban, hogy ez nem lesz egy nagy karácsonyi szenvedés:

Elolvasom »

The Walking Dead fejlemények

The Walking Dead 1x02Túl vagyunk ugye az első két epizódon, és úgy tűnik sikeres a sorozat. Az első részt 5,3 millióan látták amerikában, az ismétlésekkel együtt pedig még ennél is többen. Várható volt, hogy a második rész nézettsége már kevesebb lesz, de erre is 4,7 millió amerikai volt kíváncsi, vagyis csak alig 10%-ot esett a sorozat. Mint már korábban írtam, én nem vagyok nagy sorozat-fan, de a hozzáértőbbek azt mondják ezek hihetetlen jó eredmények. És ugyan így vélekednek az AMC kábelcsatornánál is, ugyanis a második epizód eredményeit látva rögvest megrendelték a 13 részes második évadot (Korábban voltak olyan pletykák, hogy ez már a bemutató előtt megtörtént, de azok az információk alaptalannak bizonyultak). Szóval úgy fest, hogy 6+13 résznyi The Walking Dead cucc már biztosan elkészül.

Elolvasom »

Már a negyedik Tron: Legacy videó

Alapvetően nincs azzal semmi baj, ha egy filmről jönnek új anyagok, csak olykor felteszi magának az ember a kérdést, hogy mi értelme van? Gondolok itt arra, hogy pár héttel a bemutató előtt szerintem felesleges egy két perces videót, ráadásul új jelenetekkel kirakni - de én nem vagyok a marketing csapat tagja, pénzt sem kapok, hogy okoskodjak, így megelégszem ezzel a videóval:

Elolvasom »

Moziajánló: November

Októberi összefoglaló box office után, nem maradunk el az aktuális hónap ajánlójával sem. November elejével elkezdődött az "Ünnepi" szezon, ami ismét nagyobb felhajtást hoz, magasabb bevételekkel, és elvileg jobb és/vagy mainstream filmekkel. Plusz, és ne felejtsük ezt az apróságot sem, a jövő évi Oscar kapcsán pár radar alatti film is bekúszik, amivel ne lepődjünk meg, ha a jelölt listán találkozunk. Sok újdonságot nem biztos, hogy fogtok találni a bejegyzésben, inkább csak egy kupacba szedem azokat a filmeket, amik hétről hétre az amerikai és a hazai mozikba kerülnek:

Elolvasom »

Box Office: Október

Lassan két éve folyamatosan jelentkezik a box office összefoglaló, ami az előző hónap bevételeit gyűjti össze. Korábbi bejegyzések közül így olvashatunk a nyári hónapokról, vagy akár szeptemberről is. Az októberi moziajánlóból kiderülhet mindenki számára, hogy mely filmek játszhattak nagyobb szerepet bevételi szempontból, most ezeket szedtem össze:

Elolvasom »

Potter és a halál ereklyéi

Gondolom a Potter rajongók már nagyon készülnek a novemberi bemutatóra, ami elhozza nekik a hetedik könyv megfilmesített változatát. Igaz két részre szedték, így a történet csak 2011-ben fog véget érni. A hivatalos infó, az utolsó könyvet igazából csak két filmben lehet normálisan elmesélni, és így tökéletesen lezárni, mi pedig nagyon jól tudjuk, hogy az egész szétszedés, amellett, hogy naivan elhisszük amit mondanak nekünk, a magasabb bevételek miatt van. A hetedik film nem egyszer szerepelt már az oldalon, címkék segítségével tudtok nézni posztereket és előzeteseket is, most csak egy olyan videót mutatnék, ami kicsit összefoglalja az eddigieket. Jön pár jelenet a korábbi filmekből, teaselik kicsit a népet:

Elolvasom »

Due Date

due date

Elolvasom »

írj nekünk emailt!

az oldalt szerkeszti: DD


Rampart-előzetes
human (1 komment) 2011. nov. 19.
Ilyen is a Last Stand
human (0 komment) 2011. nov. 19.
Képek a Great Gatsby forgatásáról
human (0 komment) 2011. nov. 19.
Alvajáró
asiafan (0 komment) 2011. nov. 19.
trailer: shame (2011)
aeon_flux (1 komment) 2011. nov. 18.
trailer: rampart (2011)
aeon_flux (1 komment) 2011. nov. 18.
EX2 poszter baszki
human (18 komment) 2011. nov. 18.

micimacko

 

Hasznos