Freeblog Freevlog Day.hu jox.hu Sziget.hu Songo radiocafé Apró

f címke archívuma


Poszteren: X-Men: First Class

Két karakteres poszter, látványosan, jó szöveggel tálalva. Korrekt lett Erik és Charles is, valamint a környezet, amibe helyezték őket, szintén tetszetős. A film egyébként továbbra is a nyáron érkezik, amerikai bemutató biztosan, január 3-án.

Elolvasom »

Oscar 2011 - A képek mesélnek

Az Oscar-t lezáró bejegyzés szokott lenni általában egy képes összefoglaló, ahol nagyon sok színésszel találkozhattok. Megcsodálhatjuk a fantasztikus ruhákat és..., na, fussunk neki ennek a mondatnak újra, tehát eyecandy szempontból nézegethetjük a megjelent színészeket, akik idén is kitettek magukért. Természetesen a show nem ért véget, magyar idő szerint reggel 6 körül, a sztárok mentek tovább, és buliztak egész éjszaka, így az after party képeit is megmutathatjuk nektek. Ebből két komolyabb rendezvény van, a Vanity Fair Party, valamint Elton John szokásos bulija, csemegézzetek.

Elolvasom »

Oscar 2011 - A győztesek

Több mint 12 órával a legjobb kategória kihirdetése után, foglaljuk össze, hogy mi is történt éjszaka. Mondjuk nagyon nem tudok semmit sem kiemelni, igazából teljesen sablonos show volt számomra, végig azt éreztem, hogy túl akartak lenni az egészen, legyen pipa ez is, és haladjunk tovább. Vagy tévednék? Semmi emlékezetes dolog nem történt, legalábbis most egyet sem tudnék kiemelni. A két fiatal műsorvezető tette a dolgát, de nem tudtak meglepni semmivel, James Franco meg szívhatna valamivel normálisabb cuccot is, hogy ki tudjon állni a színpadra.

Elolvasom »

You're Invited - Oscar 2011

A 83. Oscar gála 3 óra múlva kezdődik. Jobban mondva a köré épített show egy része kezdődik akkor, indul a Red Carpet, magyar idő szerint 2-kor pedig kezdetét veszi a műsor. A házigazdák, idén ketten, Anne Hathatway és James Franco lesznek. Franco ráadásul még a jelöltek között is érdekelt. A listáról korábban már volt szó, nézzétek át, ha nem emlékeznétek, de a legjobb filmekről is olvashattok a blogon.

Elolvasom »

The King's Speech (A király beszéde)

Meg kell hajolnom az idei felhozatal előtt, ami az Oscar jelölteket illeti. Vagy magam előtt, hogy ennyire óvatosan közelítettem meg a filmeket? Jó kérdés, amire már nem fogok választ kapni, mindenesetre örülök neki, hogy az óvatosságomnak köszönhetően abszolút kellemes érzéssel fejeztem be A király beszédét, annak ellenére, hogy nagyon félve, szinte csak az első felére felkészülve, ültem le a monitor elé. A hangulat, a színészek játéka, és mondhatom nyugodtan, a történet is teljesen beszippantott. Tom Hooper neve bár sokunknak nem lesz ismerős, érdemes megemlíteni, hogy rendezőként kiváló munkát végzett, igaz ilyen történettel, és ilyen színészekkel szerintem nagyot hibázni nem lehet.

Elolvasom »

Arany Málna 2011 - The Razzie Awards

Szokás szerint, az Oscar előtti estén az Arany Málna díjazottjai kapják meg a nekik járó szobrocskákat. A jelöltekről korábban már volt szó, ebben a bejegyzésben mutattam be őket. Most pedig jöjjenek a győztesek. Jobban mondva inkább csak két cím, The Last Airbender és Sex and The City 2. Ez a két film vitt el lényegében mindent.

Elolvasom »

127 Hours (127 Óra)

Nem lehet, és nem is szabad, nem azzal a közhelyesnek ható mondattal kezdeni a véleményünket, hogy Danny Boyle ismét megcsinálta. Utóbbi évek filmjeit elnézve, volt itt 28 nappal később, Napfény, 2008-ban a sikert sikerre halmozó Gettómilliomos, és a most kicsit csendesebb, de hatalmas drámaként befutó 127 óra, ami hangulatában, felépítésében, és történetében is rendkívül jól lett eltalálva. Alapvetően jellemző az idei Oscar-jelölt filmekre, hogy nagyon félve, bátortalanul kezdem el nézni őket. De itt, a 17 perces cold open-t látva, egyszerűen feszült izgalom lett úrrá rajtam, hogy mit fogunk kapni a folytatásban? Az biztos, és talán már most le is írhatom, hiszen mindenki ismeri a történet végét, ez a film sokkal inkább a reményről, a küzdésről szól, mint ezek ellenkezőjéről, vagy a dolgok feladásáról.

Elolvasom »

The Kids Are All Right

Egy újabb Oscar este a héten, amikor egy olyan filmet sikerült megnézni, amiről előtte nem sokat olvastam, viszont az előzetesek alapján nagyon jól tudtam, hogy ismert és egyértelműen tehetséges színészekkel van tele a csapat. Ehhez nézzük azt is, hogy a legjobb film kategóriában esélyes Oscar győzelemre (elárulom már most, nem az), legalábbis jelölést kapott. Mint ahogy legjobb színésznő kategóriában Annette Bening is a jelöltek között foglal helyet. A film rendezője egyébként egy talán ismeretlenebb hölgy, Lisa Cholodenko, akinek a neve főleg egy-egy sorozat kapcsán ugrott be, mint pl. a Hung, vagy a Six Feet Under. Ami a munkáját illeti, tanulságos, és elég érdekes témát sikerült választania, ebből adódóan is, a jelöléseket (meg)értem.

Elolvasom »

Black Swan (Fekete hattyú)

Mondhatom egészen nyugodtan, olyan volt rávenni magam a Black Swan-ra, mintha a fogamat húzták volna. Nem kellemes érzés, gondolom sokan tudjátok, pedig Natalie Portman, Mila Kunis vagy pont Darren Aronofsky bőven elég indokot kellett volna arra szolgáltasson, hogy megnézzem filmet, minden szenvedés nélkül. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ahova a Hattyú lépett ott díjak vagy jelölések teremtek. Így van ez jelenleg is az Oscar kapcsán, ahol több kategóriában is az esélyesek között van, de a legjobb 10 film listáján is helyett kapott, mondhatom most már egészen nyugodtan, megérdemelten. Elég amúgy csak Aronofsky nevét felírni a táblára, gondolkodni kicsit azon, hogy mi volt az utolsó filmje, és ha beugrik a Wrestler, akkor bizony jó helyen kapirgálunk. Nagyon úgy tűnik, hogy a sanyarú sorsú, minimalista módszerekkel ábrázolt karaktereket helyezi jelenlegi filmjei középpontjába, de talán két ennyire jól sikerült alkotás után, ezt elfogadjuk tőle.

Elolvasom »

The Amazing Spider-Man

A Sony/Columbia volt olyan kedves, hogy a napokban bejelentette a Spider-Man reboot hivatalos címét. Igen, ezzel találkozhattatok a címben is, szóval most nem ismétlem már magam. Azt viszont el kell még mondanom, hogy a forgatás jelenleg is tart, a bemutatót pedig 2012 nyarára, a Függetlenség napja elé tervezik. Kaptunk egy új képet is, ami egészen gyönyörű lett:

Elolvasom »

Oscar 2011 - A jelöltek egy képen

A jelöltekről már korábban beszéltünk, többször is, most itt volt az ideje, hogy egy képen találkozzunk is velük. Az "esemény" két hét múlva kerül megrendezésre, addig még van egy kis időnk ismerkedni a filmekkel/színészekkel, akik most egy közös vacsorára jelentek meg és ebből az alkalomból készült ez a kép is. Lehet keresgélni rajta a kedvenceket:

Elolvasom »

Előzetes: X-Men: First Class

Nem mondom, hogy rögtön elsőre megvettek, és azt sem, hogy ez az előzetes lehozza a csillagokat is. Viszont annyit el kell ismerni, hogy kezdésnek, első hivatalos anyagnak nem rossz. A színészeket is jó látni, és továbbra is kijelenthető, hogy nagyon jó csapatot szedtek össze, szóval olyan nagyot nem csalódhatunk, ugye? Itt a videó, remélem tetszeni fog nektek:

Elolvasom »

Poszteren: Az Oscar jelöltek

Dean Walton-nak köszönhetően kaptunk pár "minimalista", de nagyon "színes" posztert, az Oscar jelöltek közül. A legjobb 10 filmből 5-nek készítette el saját ízlése és világa szerint a poszterét, és egyértelműen tökéletes munkát végzett. Mondhatni akármelyiket szívesen látnám a falamon, nézzétek csak:

Elolvasom »

Super Bowl: Filmek minden mennyiségben

A Super Bowl ma már nem csak a fociról szól, vagy arról, hogy több mint 100 millió amerikai ül a képernyők előtt és zabál/sörözik a meccs közben. Mivel az év legnézettebb programjáról beszélünk, így évről évre, a sorra kerülő csatorna nem csak arra használja fel a hatalmas nézettséget, hogy saját sorozatait reklámozza, hanem arra is, hogy nagyon magas összegért értékesítse a kiadható szabad perceket. Idén 3 millió dollárt kellett fizetni 30 másodpercért, és még így is elkeltek a "helyek". Ráadásul, külön jó hír nekünk, a stúdiók is mélyen a zsebükbe nyúltak, és nem egy film előzetese került elő.

Elolvasom »

Előzetes: Hanna

Egy kép, egy előzetes, ennyi a termés a filmről eddig (címke segítségével olvashatóak ezek a bejegyzések), most viszont ráteszünk egy lapáttal, jön a nemzetközi előzetes, amivel csak tovább növeljük a várakozási faktort a film iránt:

Elolvasom »

Poszteren: Fast Five

Ki gondolta volna 2001-ben, tíz évvel ezelőtt, hogy lesz ötödik része is a The Fast and the Furious-nak? Én biztosan nem, azt meg főleg nem, hogy a kezdeti győztes páros visszatér a filmekhez. Igaz ez már korábban megtörtént, és kaptunk egy sikeres folytatást, de nem érték be ennyivel a srácok. Vin Diesel és Paul Walker már harmadjára térnek vissza közösen a vászonra, és szerintem ők is valami olyasmiben reménykednek, mint amit a 2009-ben bemutatott Fast & Furious elért! Ha most csak a box office-ról beszélünk, akkor teljesen érthető a folytatás, és csak reménykedni tudok abban, hogy megüti vagy megközelíti az első vagy a negyedik szintjét:

Elolvasom »

Nap képe: Jön az Oscar

A Vanity Fair-nek köszönhetjük azt a csodálatos képet, amit most Ti is megnézhettek. Rengeteg ismerős arccal fogtok találkozni, köztük pár jelölttel, vagy díjátadóval, vagy akár a műsorvezetővel:

Elolvasom »

Henry Cavill az új Superman

Ez is kiderült legalább. A héten hozták nyilvánosságra, hogy a Zack Snyder által rendezett reboot főszereplője Henry Cavill lesz. A női főszereplők castingja is mostanában zajlik, egészen szép névsor van ott is, de ezzel majd csak akkor foglalkozzunk, ha már biztos nevet írhatunk. A Superman forgatását idén kezdik, és decemberi (2012) bemutatóval számolnak.

Elolvasom »

Poszteren: Amerika kapitány

Végre sikerült eljutnom odáig, hogy a héten először, de blogolni is tudjak. Haladás tudom, éppen ezért egy nagyon jó posztert osztanék meg veletek, amin Amerikai kapitány látható. Ráadásul teljesen hivatalos poszterről beszélünk, és szerintem (is) nagyon jó lett:

Elolvasom »

Nap képe: Az Autobotok a Transformers világából

Kedvenc filmes blogomon találtam ezt a képet , amin a Transformers rajzfilm összes főszereplője megtalálható. A rajzfilm eredetileg 1984 és 1987 között került bemutatásra, tehát nem mai gyerekről beszélünk, igazából két éves lehetettem, elméletileg, amikor az első robottal találkozhattam volna valamelyik csatornán. Nézzétek csak miről maradtunk le, vagy nem:

Elolvasom »

Oscar 2011 - A jelöltek

Az Arany Málna után, szerencsére csak egy napot kellett várni, az Oscar jelöltjeit is megismerhettük. Aminek borzasztóan örülök, hiszen kezdődhet megint egy szűk 1,5 hónapos időszak, amiben filmek terén a legjobbakról fogunk csak beszélni. A legjobbakat természetesen erősen idézőjelesen értem, hiszen mint sok minden más, ez is szubjektív. Fogadjuk el azt az apró tényt, hogy az Akadémia ezeket a filmeket/színészeket tartotta a legtöbbre, és remélhetőleg így is rengeteg kedvenccel találkozunk majd mi is, akár itt, akár a gálán.

Elolvasom »

Arany Málna 2011

Az Oscar jelöltek előtt, jöjjön az élet sötét oldala, az Arany Málna (The Razzies) idei esélyesei. Nagyon sok ismerős filmmel, ismerős színészekkel. Mondhatnám nyugodtan, hogy a krémek krémje. És ha már volt Sex And The City vagy Twilight 2010-ben, akkor itt is a helyük:

Elolvasom »

Van képünk hozzá: Breaking Captain Hangover

Három filmhez is érkezik most pár "első" kép, amik mostanában jelentek meg, de nem szerettem volna külön bejegyzésben foglalkozni velük. A címből könnyen összerakható, hogy Captain America is meglátogat minket, valamint érkezik egy Hangover 2 kép is, amin láthatóak a főszereplők, és a Breaking Dawn, tehát a Twilight folytatás is két képpel jelentkezik majd a bejegyzés vége felé.

Elolvasom »

Akinek bejött az élet: Olivia Wilde

A blog állandó látogatói már biztosan nagyon jól tudják, hogy nagy Olivia rajongó vagyok. És lehet már unják is ezt kicsit, hiszen nem egyszer fordult elő, hogy állandóan képeket raktam ki róla. A helyzet most kicsit változott, képek helyett jöjjön egy apró gondolat arról, hogy honnan indult és hol tart most, mint színésznő.

Elolvasom »

Van képünk hozzá: Tintin

Nem friss képekről beszélhetünk, viszont Steven Spielberg és Peter Jackson közös munkájának gyümölcsét mindenképpen meg kell említenünk. Ráadásul nagyon "szép" képeket kaptunk a készülő produkcióhoz. A film teljes címe: The Adventures of Tintin: The Secret of the Unicorn. Az előzetesre még mindig várnunk kell, viszont a képek alapján nem lesz ez rossz:

Elolvasom »

Poszteren: X-Men: First Class

Az első hivatalos poszter ideje is eljött. Igaz vannak már képek a szereplőkről, és a teljes csapatról, de azt csak később, mindennek eljön az ideje. Bemutató június 3-án várható, és ha követtétek az előzetes infókat a készülő produkcióval kapcsolatban, akkor tudjátok biztosan nagyon jó, hogy remek csapatot válogattak össze. Repülünk kicsit vissza az időben, oda amikor még mindegyik X pelenkás volt, és csak távolról ismerte képességeit:

Elolvasom »

Van képünk hozzá: Green Lantern

Egy újabb hivatalos fotó az idén érkező blockbusterhez, melyen Ryan Reynolds és Peter Sarsgaard látható. A különlegessége talán annyi, hogy a két karakter a képen még jóban van, pedig Sarsgaard alakítja majd a film gonoszát, Hector Hammondot!

Elolvasom »

Anne Hathaway lesz Catwoman! (Tom Hardy - Bane)

Tegnap robbant a hatalmas hír, hogy Nolan Anne Hathaway-t nézte ki magának Catwoman szerepére. A kérdés a rövid hír után adott: örülünk, vagy nem? Én kezdetben még boldog voltam, most viszont már kevésbé ugrálok örömömben. Azt viszont elismerem, hogy nem volt rossz választás. Biztos lehetne mondani nála sokkal jobb színésznőt, de szerintem így is rendben leszünk. Ha meg teljesen besülne a karakter, akkor elmondhatnánk ismét, hogy nem a csajok miatt erős a Batman, de reméljük a legjobbakat.

Elolvasom »

Golden Globe 2011 - Képekben

Ahogy az nálunk lenni szokott, a filmes és sorozatos győztesek után, érkezik egy képes bejegyzés, amiben a tegnap estét próbáljuk összefoglalni. Jobban mondva eyecandy keresővel nézzük a Red Carpet képeket, és a legjobbakat, vagy nekünk tetszőket szépen megosztjuk mindenkivel. Ez a bejegyzés, nyugodtan lehetne 'végtelen' számú képpel is tele, hiszen rengeteg, mondom rengeteg képre lelhetünk, de elégedjünk meg ennyivel:

Elolvasom »

Golden Globe 2011 - A győzetesek (film)

Írtunk a sorozatokról korábban, mint ahogy az előző évről is. Átnéztük az idei jelölteket, így igazából semmi akadálya nem lehet annak, hogy elkezdjük beszélni az idei győztesekről. Már csak azért is, mert sokak nagy kedvence és egyszerre gyűlölt filmje végzett az élen. Igazából ezt korábban is sejteni lehetett, hiszen remek visszhangot kapott a kritikusok részéről, anyagi szempontból is jövedelmező volt, így nem meglepetés, hogy a Golden Globe sem ment el mellette. Nézzük csak:

Elolvasom »

írj nekünk emailt!

az oldalt szerkeszti: DD


Rampart-előzetes
human (1 komment) 2011. nov. 19.
Ilyen is a Last Stand
human (0 komment) 2011. nov. 19.
Képek a Great Gatsby forgatásáról
human (0 komment) 2011. nov. 19.
Alvajáró
asiafan (0 komment) 2011. nov. 19.
trailer: shame (2011)
aeon_flux (1 komment) 2011. nov. 18.
trailer: rampart (2011)
aeon_flux (1 komment) 2011. nov. 18.
EX2 poszter baszki
human (18 komment) 2011. nov. 18.

micimacko

 

Hasznos