Freeblog Freevlog Day.hu jox.hu Sziget.hu Songo radiocafé Apró

művész címke archívuma

Another Earth (2011)

Elolvasom »

Drive - Gázt!

Nicolas Winding Refn, akinek rendezése Cannes-ban a legjobbnak találtatott idén, végre eljutott a magyar mozikba is a Drive-val. A valaha vászonra álmodott legdurvább akciójeleneteket és a leggyengédebb szerelmet egyaránt szállító film szinte bemutatása előtt kultstátuszba lépett, de most már biztosan tudjuk: ennél gyönyörűbb dolgot keveset láthat az ember életében.

Elolvasom »

Hanna - gyilkos természet

Mindig érdekesek azok a történetek, amikor egy vadonban nevelkedett (lehetőleg még gyerek) szereplő kerül be a civilizált világba. Legyen szó farkasok által nevelt Maugliról, öreg amazóniai indiánról, akit Frei ráncigált el magával a világ túlsó felére, az ilyesmi mindig érdekli a nézőt. Mindannyiunkban benne van az érzés, hogy nem minden teljesen normális, ami minket körülvesz, így kárörömmel vegyes kíváncsisággal figyelhetjük, mihez kezd a számunkra már semmit nem jelentő csodákkal az „ártatlan”, megrontatlan figura.

Elolvasom »

Pál Adrienn

Azóta, hogy tavaly Cannes-ban a Pál Adrienn elnyerte a FIPRESCI-díjat, a magyar közönség izgatottan készül a súlyos léptekkel közeledő ápolónő, Piroska történetére. Hosszú huzavona után öt budapesti mozi végre műsorra is tűzhette Kocsis Ágnes második nagyjátékfilmjét.

Elolvasom »

Norwegian Wood

Elolvasom »

Haru no Yuki

Spring Snow (2005, Japán) Yukio Mishima azonos című regényéből. A 2006-os Japan Academy Awardson kilenc nevezést is elért a mű, melyből sajnos egyet sem nyert meg. Rendezte: Isao Yukisada. Fsz: Satoshi Tsumabuki, Yuko Takeuchi, Sosuke Takaoka, Kyoko Kishida, Takaaki Enoki, Michiyo Okusu, Kenjiro Ishimaru. Zene: Taro Iwashiro.

Elolvasom »

Stalker (1979)

Elolvasom »

Sacrifice

Elolvasom »

Together

Elolvasom »

Under the Hawthorn Tree

Egy napja láttam Zhang Yimou legutóbbi, szép, unalmas művészfilmjét, de már alig emlékszem rá. A 2010-es (A galagonyafa alatt) különösebb hírverés és sztárok nélkül készült, a Kulturális Forradalom nevű, kommunista átnevelő mozgalom idején játszódik, és két fiatal naív, kedves, reménytelen szerelmét mutatja be. Az eredeti regény szerzője Ai Mi. Főszereplők: Dongyu Zhou, Shawn Dou, Taisheng Chen. A film olcsón készült, kb. 10 millió dollárból, és ennek több, mint kétszeresét hozta vissza, mondta Bill Kong producer, akinek a Tigris és sárkányt, A hőst is köszönhetjük, meg legutóbb az Ocean Heavent.

Elolvasom »

Black Swan - Fekete Hattyú (2010)

black swan poster2

Elolvasom »

Younger Brother

Aka "About Her Brother" - Otôto (2010) japán dráma. Rendezte: Yoji Yamada. Fsz. Ryo Kase, Yû Aoi, Yuriko Ishida. Yamada főleg szamurájfilmjei révén lett elismert rendező (Twilight Samurai stb.), de sok más filmje is van, mint pl. a Tora-san széria. Íróként is termékeny a lassan 80 éves rendező, több, mint száz forgatókönyv fűződik nevéhez. Mostani, legutóbbi alkotása a szó legegyszerűbb értelmében filmdráma, emberi sorsokat mutat be, különösebb romantikus, vígjátéki vagy szívfacsaró túlzások nélkül, sokak szerint Ozu filmjeit idézve. A filmet már jelölték a Japán Akadémia díjára is.

Elolvasom »

A profi Itáliában - Az amerikai kritikája

Anton Corbijn, napjaink egyik nagyszerű reneszánsz embere, a kevés valódi polihisztor egyik képviselője második komolyabb játékfilmes kirándulásával megkerülhetetlenné teszi, hogy a jövőben filmrendezőként is a fogalom teljes értékében tekintsünk rá, még akkor is, ha Az amerikai igazából nem mondható se feledhetetlen, se kiemelkedő moziélménynek.

Elolvasom »

Ázsiai weird west steampunk a láthatáron

Időről időre felbukkan egy-egy trailer, amitől az ember bizakodni kezd: egyszer talán, talán lesz jó steampunk film. Most is eljött ez a pillanat, a lent látható trailer ráadásul súlyosan CGI-os, animált, ázsiai akció - weird west - steampunk crossovernek ígérkezik.

Elolvasom »

Antichrist (2009)

Elolvasom »

Tokyo Sonata

Tōkyō sonata (2008, Japán). Kiyoshi Kurosawa filmje a zsűri díját - Un Certain Regard - nyerte el a 2008-as Cannes-i Filmfesztiválon, valamint a 3. Asian Film Awardson a legjobb filmnek járó díjat is megkapta, többek között. Érdekes, vicces, mégis komoly, megható film.

Micmacs, avagy Bazil csodálatos bosszúja

MicmacsJean-Pierre Jeunet az Amélie csodálatos életével utánozhatatlan és megismételhetetlen filmkülönlegességet alkotott. A rendező-forgatókönyvíró tavaly megjelent Micmacs - (N)Agyban megy a kavarás című filmjével korábbi világsikerét idézi meg: ugyanazok a színek, ugyanaz a zene és hangulat, főszereplője, Bazil pedig ugyanolyan szerethető, mint Amélie volt. Jeunet legújabb szürreális bosszúfilmje ugyanakkor több egyszerű folytatásnál, így semmiképpen sem cserélhető le az idióta magyar cím Bazil csodálatos életére.

My Darling of the Mountains

Elolvasom »

My Darling of the Mountains

Elolvasom »

Distance

Távolság. 2001-es, japán film, rendezte Hirokazu Koreeda. Főszereplők: Tadanobu Asano, Arata, Susumu Terajima, Yusuke Iseya, Yui Natsukawa. A filmet Cannes-ban Arany Pálmára jelölték, sok fesztiválon szerepelt.

A Taxing Woman

Marusa no onna 1987-es, japán vígjáték. Írta és rendezte Juzo Itami (A Quiet Life, Tampopo). A Japanese Academy díjaiból 9-et nyert meg a film, és Velencében is Golden Lionra jelölték.

Nothing (2003)

Egyszer, mikor belecsavarodtunk egy "melyek a világ legnagyobb mindfuck filmjei" (pontosan idéztem a definíciót), a megnézendők shortlistjéig jutott el a Nothing. Mostanában sikerült pótolnom ezt a darabot, kétes eredménnyel: kattant egy film, az tuti, csak kicsit talán sok neki másfél óra.

Vincenzo Natali filmjei

Elolvasom »

Departures

Sokáig halogattam ezt a tavaly Oscar-díjat nyert, 2008-as japán filmet a témája (halál) miatt, de végül épp olyan jó volt, mint vártam. Az Okuribito megható dráma és kicsit fekete komédia is, nagyon emberi és elgondolkoztató, felemelő. Yōjirō Takita rendezte, és Kundo Koyama írta, remek zenéje is van Joe Hisaishitől. Fsz.: Masahiro Motoki.

Elolvasom »

Bukarestben a helyzet

Romániában az elmúlt öt évben egyre másra készülnek a jó filmek. A mozibubusok román újhullámról beszélnek, mert kategóriák nélkül nehezebb az életük. Persze amennyire különbözők, bizonyos szempontból annyira hasonlók is ezek a filmek: realista szemléletmód, kíméletlenül hosszú beállítások, társadalmi problémák, megfelelő adag szkepszis, szóval hitelesség a köbön. Olyan igazi. Corneliu Porumboiu rendező harmadik nagyjátékfilmje, a Rendészet, nyelvészet (Politist, Adjectiv) is ebbe a körbe tartozik.

Elolvasom »

írj nekünk emailt!

az oldalt szerkeszti: DD

Rampart-előzetes
human (1 komment) 2011. nov. 19.
Ilyen is a Last Stand
human (0 komment) 2011. nov. 19.
Képek a Great Gatsby forgatásáról
human (0 komment) 2011. nov. 19.
Alvajáró
asiafan (0 komment) 2011. nov. 19.
trailer: shame (2011)
aeon_flux (1 komment) 2011. nov. 18.
trailer: rampart (2011)
aeon_flux (1 komment) 2011. nov. 18.
EX2 poszter baszki
human (18 komment) 2011. nov. 18.

micimacko

Hasznos