Gasztro » Sajtostal címke archívuma
gasztro blogok gyűjteménye -- minden ami kaja, receptek, un. gasztronómia, néha játékok, nyeremények, meg a minden
Sajtostal címke archívuma
Rizs sütötökkel és pirított tökmaggal
Egyik pénteken - nem tegnap - nagyon gyorsat akartam főzni. Sikerült :) Olyan finom volt, hogy egész végig csak hümmögtem evés közben. Arra gondoltam, hogy úgy csinálom meg, mint a rizi-bizit. Az ugye nem rizottó, nem is olyan fajta rizsből készül és nem is olyan krémes a végeredmény. Ritkán eszünk rizst, és gondoltam akkor legyen már egy kicsit puccos.
A rizi-bizihez mindig ugyanannyi borsót számolok, mint rizst. Ha egy nagy bögre rizsből készül, akkor annyi borsót mérek ki és dupla annyi vizet. Ezért most a tökből is ennyit mértem ki. Hogy hogyan?
Pizza gorgonzola dolce
Ritkán van olyan, hogy ,,nincs itthon semmi kaja'' tárul elém, amikor kinyitom a hűtőt. Időnként direkt igyekszem is mindenféle elfekvő készletet felhasználni a ,,mókusraktáramból''. Mert Apácska szerint remek mókus válna belőlem. Nem árt ha tudom, hátha egyszer jól jön majd ez a tudás. De most halmozottan fordult ez elő, mert vasárnap nem volt nyitva semmi, hétfőn pedig odaadtam a kocsit, hogy a hasát vizsgálják meg, és csak tegnap kaptam vissza. Tehát kedden valós hiányokkal néztem szembe. Terveim szerint a maréknyi megmaradt dióval és a hűtőben leledző gorgonzolával csigák készültek volna. De ezt hamar felülbíráltam, mert hát egy desszert azért mégsem elég egy főétkezés helyett. Így újfent pizzát sütöttem, amit szerencsére nem lehet megunni. S megint levontam a következtetést: ha semmi sincs otthon, akkor csinálj pizzát! Arra mindenféle ,,semmit'' rá lehet tenni.

Grillezett camembert tejszínes spenóttal...
... és saját update magos cipócskával. Illetve a belőle vágott, pirított szeletkékkel. Mert ehhez a krémes fogáshoz kellett egy kis ropogós kontraszt is.
Szóval nem lehet elrontani: a spenót finom, a sajt egy nyeremény, a kenyér pedig ropogós. Hétköznapi élvezet egy nehéz nap után. :)

Gorgonzolás-fügés tartelette - piszke után
Ó piszke! Imába foglalom a neved!
Napok óta ámulva nézegettem piszke remekét. Szinte a számban éreztem az ízét. Viszont csak ma jutottam el odáig, hogy update-eljem magunknak ezt a mesét. Sajnos már csak 4 fügém maradt, így a mutatósság kedvéért 4-6 cikkre vágtam a fügéket. Dióm már és még nincsen, így helyette a maradék gorgonzolát használtam el. Hozzáteszem, hogy mindenki úgy csinálja, ahogy neki jó, de piszke receptje az etalon! :)

Vajas-sajtos kifli
Ha már megtaláltam a Parmigianot, akkor mindet fel is használtam. Persze azért is, mert kellett. Gyorsan sütöttem vele illatos kifliket, amikből jó pár adagot lefagyasztottam, aztán valamelyik reggel tökéletes lesz egy bögre tea, vagy tejeskávé mellé.

Túrós-sajtos kifli - U1
Van valami jó a vasárnap reggelekben. Amikor az asztalnál ülve markolom a teásbögrémet és bambán bámulok ki a konyhaablakon a távoli, budai hegyre, amikor még nem zümmög a város. Tulajdonképpen vissza is fekhetnék, de élvezem, hogy reggelre lehűlt az idő, pár bárányfelhő úszkál az égen és a tegnapi szél után mindent vakítóan kristálytisztára pucolt az éjszaka. Jól esik a városi csend.
Ennél nagyobb csendet is el tudnék képzelni, mégis van valami bájos a locsolóautó csobogásában, és a buszok morajában. Ezért gondolom, hogy ez a városi csend. Sóhajjal nyugtázom, hogy megint nem lettünk milliomosok, mert elfelejtettem lottót venni. Megígérem magamnak, hogy majd jövő héten biztosan veszek, hátha. Mosolygok a reményhalon.
Aztán megcsinálom a reggelit, amit egyedül eszek meg, mert Apát még hagyom aludni. Úgysem nagyon tud ilyenkor az allergiája miatt szegénykém. Csendben molyolok, olvasgatok, kapcsolgatom a csendes tévét, töröm a fejem, mit is süssek ma. Nyughatatlan vagyok, mert tegnap azért főztem meg mára is, hogy ma ne legyen dolgom a konyhában. De persze nem bírom ki...

Fokhagymás-sajtos nokelli - U1
Nem, nem írtam el. Apai nagymamámtól mindig így hallottam a nokedlit: nokelli. Mai napig sem tudom, hogy tényleg így szokta-e hívni, vagy mindig csak bohóckodik - ami egyébként családi vonás mifelénk. Pl. van nálunk a nokellin kívül káposztásnyék, mákostástészta, gifli, zsemfel, lavoár, búszúpucsi, és még sorolhatnám. Azért rá lehet jönni, hogy melyik mit jelent, ezek mind félrebeszélésekből lettek és így maradtak. Mamát majd meg kell kérdeznem a nokelliről.
Gomburger :))))) - Gombás burger update buciban
Találtam egy guszta receptet itt. Most meg ha megfeszülök sem, lelem. Az ötlet alapján készült a gorgonzolás, grillezett gomba. De hogy valami bonyolultabb is legyen, sütöttem hozzá bucikat és úgy raktuk össze, mint egy hamburgert. Apa szerint gomburger 
Padlizsán pirítva - mindenféle jóval - U1
Ez a padlizsán is olyan, mint a Nagy Vízválasztó. Vagy odavan érte az ember, vagy utálja. Nem hallottam még olyat, hogy ,,azért megeszem". Nálunk is így van: Apácska utálja, én pedig imádom. Pedig a családunkban - ez sem - hagyományos zöldség. Szeretem szeletelve, lesózva, olíván megsütve, fokhagymával, borssal, sóval megszórva egy szelet száraz pirítóson. Szeretem majonézes krémnek, fokhagymásan és hagymásan. Imádom grillezve is, sőt rácsorgatni a sült szalonna zsírját is. Jajj.
Most egy 10 perces vacsit csináltam belőle, de mindenféle jóval házasítottam össze. Jó alatt zöldséget értek, ami miatt Apácska azt mondta, hogy csak a sajt jó a tetején 
Kefíres sajtos kiflik - U1
Tiszta hülye vagyok. Azt gondoltam, hogy a francnak sincs ma kedve főzni. Szontyolodott volt a kedvem, végül csak az edzés hozta meg. Ez olyan, hogy nyitogatja az ember a hűtőt, ácsorog előtte, végignéz minden polcot, aztán semmihez sincs kedve. És akkor megszállja az ihlet, hogy hű! Egy jó kis sajtos kifli de finom lenne! (Vagy nem így van?) Végül edzés előtt bedagasztottam egy adag tésztát, mert akkor már mindenképpen kiflire vágytam. Volt egy kis maradék reszelt sajt is tegnapról, azt belegondoltam. A végeredmény pedig csábító lett és az esti fetás-hagymás-olívás-paradicsomos-uborkás-jégsalátás salihoz is remekül passzolt.
Rántott camembert szalonnás kelbimbóval - U1
Részemről nagyon szeretem a kelbimbót. Bár a kelkáposztától elpártoltam, ennek a kis édes kelnek az ízéért odáig vagyok. Szeretem, ha nincs túlfőzve, hanem még ress. Szeretem levesnek, húslevesben, sós vajas morzsával, simán vajon párolva. Ma a rántott camembert sajthoz Gordon Ramsey egyik köretét csináltam magamnak. Apa rizst kapott, mert neki ez zöld és fű és fúj 
Sajtmártásos-diós csavartcső tészta
Az angoloknak minden belül lyukas tészta makaróni. Ez van. Talán csak a canelloni nem :) Pedig milyen jól hangzik, hogy csavartcső, ugye? Meg murisan is néz ki. Ráadásul bordás is, jól felveszi a szaftot, mártást, ragut, bármit, amihez elkészül. Tegnap nálunk sajtmártással készült, hogy a rengeteg újévi húsos menüt kicsit likvidáljuk. Igazán ritkán eszünk fehér tésztát, de ez nagyon jól esett! Legközelebb már tk.kiőrlésű lisztből készülttel fogunk bűnbe esni, ígérem! Ma meg sokzöldséges rizs volt a menü friss, joghurtos tzatzikivel. Isteni volt, könnyű és illatos 
Zöldbabos-sajtos rétes és zabpelyhes pulykapogácsa
Saccra úgy ezerévenként egyszer készítek rétest. Na jó, nem vagyok az a pepecselős fajta. De egy gondolat szöget ütött a fejembe múlt héten és nem hagyott békén. Miért is kellene édesnek lennie a rétesnek? Eszternél láttam, hogy ,,elkövetett'' már ilyen csínyt, de annyi energiát én nem szántam rá. (öö... nem a lustaság beszél belőlem, csak a praktikum. Persze.) De valami egyszerűbbet, amit egy fűszeres pulykapogácsa mellé adhatok, na azt azért bevállaltam.
Rántott palacsinta - sonkakrémmel
Időnként elkap a hév és megsütök gyorsan pár kölespalacsintát. Most zabliszttel és graham liszttel kevertem. Nagyon finom lett a tészta, bár picit törékeny. Eredetileg nem is akartam bundázni, de a törékenysége miatt jót tett neki. Utólag gondoltam bele, hogy egyáltalán nem baj, hogy így a töltelék is kapott egy kis hőkezelést. Nyugodtabban teszem el másnap ebédre.
Gorgonzolás kölesgnocchi
Egyik nap dőzsölés, másik nap egy kis egészség :) Tegnap későn értünk haza. Illetve csak én, mert vásárlás után megvártam Apát, hogy legyen egy fuvarja. Ő időben volt, sőt :) De aztán - böcsületére legyen mondva - igencsak kivette a részét a házimunkából. Sokat segített a konyhában és a végén az összes gnocchit is ő csíkozta meg a villán. Valószínűleg az kecsegtette annyira, hogy imádott gorgonzolás mártását csináltam hozzá.
Kefíres lángosgolyók sajttal töltve
Tetszik ez a gyors, kefíres lángos-dolog. De amiért nem egészséges, legalább a liszttel variáltam egy kicsit cserébe. Tulajdonképpen jó kis vendégváró, vagy sörkorcsolya lehet - már ha valaki sörözik - és előre is megcsinálhatjuk, mert hidegen is finom. Olvadósabb, mozzarellával is csináltam már, akkor is nagy sikert aratott.

Spenótleves fetával
Hiába van az embernek 10 hétre előre tervezett étrendje, mégis van, hogy nem úgy jönnek össze a dolgok, hogy tartani tudná. Ugye? Naugye.
Én is totál elcsúsztam, mert a hosszú hétvégén ide-oda mentünk, Apácska tegnap pasinapon volt, oda kellett pakolnom, én még lecsóztam a maradékot, és egyáltalán. Meg sem ettem a színes babsalátát - ami úúúú de jól sikerült pedig
- és amúgy is kicsit ,,maradékhasznosítani'' kellett. Ma ebédre isteni volt a light fokhagymás-tartáros ceruzabab saláta soksoksok petrezselyemmel és a sokmagos-rozspaníros rántott pipkócicivel. Mmm...
Szóval ma próbáltam utolérni magam, de még mindig nem okés. Ezért benéztem a fagyasztóba és valami könnyedebbet akartam, de elsősorban vihargyorsat. Legalábbis olyan gyorsat, ami 15 perc alatt készen van, hogy már pattanhassak is fel Rozinantéra és a kedvenc filmemet bámulva futhassak. (Mondjuk ezt sem hittem volna, hogy valaha ilyet gondolok/teszek
De így nagyon is elröppen az a 30 perc, meg az a pár km, amit letaposok.)

Kölespalacsinta sajtmártással
Nem a mániám a palacsinta sütés. De kíváncsi voltam, hogy az sk. gyártott kölesliszttel milyen állagú lenne a palacsinta. Apa ott sertepertélt, mikor sütni kezdtem, de saaaaajnos még az elsőt sem tudtam elrontani, hihi
Bár ígértem neki, hogy lesz kettő, amit majd juharsziruppal eszünk meg, úgy kiment a fejemből, ahogy egyet pislantottam utána. Mindet sósra töltöttem, bár azért ezt sem bánta meg. Ugye?
Tegnap a maradék rizottót csavartam bele vacsorára és úgy került rá a sajtmártás. Tökéletes maradék felhasználás volt, mert mind a tíz ujjunkat megnyaltuk. Mára pedig másképp töltöttem és már az ebédnél is igen finom volt.

Nyári ajándékaim
Nagyon klassz ez a nyár! Már azért is, mert telis-tele van meglepetésekkel. Amikor egyik kollégám toszkán körutazásra indult a fiaival, megkértem, hogy vásároljon nekem egy darab Parmigiano Reggiano-t. Amikor hazaért, én voltam a legjobban meglepve, hogy tényleg hozott, ráadásul ajándékba kaptam. Mmmm..... csodaszép könnycseppek vannak benne és bár nem tudom a korát, de igen ízes, érett már az illata is, így legalább 2 évesre becsülöm.

Pizza - kölestésztából
Úúúú u u u úúúú! Micsoda jó kis ötlet volt ez és milyen jó lett az eredmény. Magam sem hittem volna, még akkor sem - szóval ez nem álszerénység - ha a köleskenyér jól sikerült. Filóztam pedig rajta, hogyan csináljam. De egy pizzatésztával ugye nem lehet túl sokat faksznizni, mert túl egyszerű: liszt, élesztő, só, víz. Hmm.. persze lehet némileg turbózni, mint máskor meg is tettem - pl. víz helyett savót vagy az olívák levét tettem bele - de most csak a lisztekkel akartam variálni. Ezért tegnap este megint kölesliszt gyártásra adtam a fejem. Ma meg ,,zsírégető'' pizzákat sütöttem belőle.

az oldalt szerkeszti: Mirelle
Hoppárézimi
2011. nov. 19.Rizs sütötökkel és pirított tökmaggal
bodzablog 2011. nov. 19.Sütőtökös madártej
bodzablog 2011. nov. 18.Sajtos gyümölcs saláta
bodzablog 2011. nov. 18.Sok kicsi 2011 -Felajánlásom: dedikált szakácskönyv és fűszervacsora
chili&vanilia 2011. nov. 18.Házisajt, házilag wokban füstölve
duende 2011. nov. 18.Kommentos varázslat - helyett
bodzablog 2011. nov. 18.Valami egyszerűt- narancsos csokitorta
Orsi 2011. nov. 18.Régi
- » 2011. november (238)
- » 2011. október (398)
- » 2011. szeptember (421)
- » 2011. augusztus (334)
- » 2011. július (305)
- » 2011. június (226)
- » 2011. május (171)
- » 2011. április (486)
- » 2011. március (553)
- » 2011. február (506)
- Az összes »
Kategóriák
- » leves (feliratkozás)
- » desszert (feliratkozás)
- » előétel (feliratkozás)
- » vega (feliratkozás)
- » ünnepi (feliratkozás)
- » főétel (feliratkozás)
- » tészta (feliratkozás)
- » saláta (feliratkozás)
- » diéta (feliratkozás)
Hasznos
- » Hengerfejtömítésvisszabeszél a nemmukodik
- » aszerka szerkesztőségi blog
- » freeblog főoldal
- » freeblog admin