2011. augusztus
Na, akkor gondolkodjunk
"Ha egy orvos a bűn útjára lép, király lesz a gyilkosok között."
Augusztusi összegzés
Amikről augusztusban írtam
Könyvek 2011. augusztus

Könyvek 2011. augusztus

27 képtelen történet (Mesék felnőtteknek)
A fülszöveg azt írja, a legjobb kortárs angol szerzők (pl. Roddy Doyle, Joanne Harris, Lawrence Block, Chuck Palahniuk, vagy Diana Wynne Jones) vadonatúj novellái ezek, amikben, merítsenek bár a képzeletből vagy a mindennapi valóságból, az a közös, hogy különlegesek. Ez persze kevés antológia esetében volna igaz, és itt sem az teljesen, de tény, hogy a 27 történet zöme jó. Persze, hogy mi a jó, relatív, ebben a cikkben azt írtam le, hogy szerintem.
Diana Wynne Jones: A trónörökös
Eddig jellemzően gyermek/ifjúsági regényeket olvashattunk a márciusban elhunyt kiváló írónőtől, ám A trónörökös inkább ifjúsági és felnőtt könyv. Úgy értem, aki képes volt elolvasni a Harry Potter sorozatot, a benne lévő szörnyűségekkel együtt, az bírni fogja ezt a sztorit is, de azért 13-14 év alatt nem annyira adnám gyerek kezébe.
Pedig nem úgy indul. Diana Wynne Jones 1997-ben Hugo és World Fantasy díjra is jelölt The Tough Guide to Fantasyland című elméleti munkája a fantasy kliséit vette végig, majd írt két regényt is, amik ezeket parodizálják (a Mythopoeic díjat kapott Dark Lord of Derkholm-ot és a Year of the Griffin-t), és A trónörökös is tartalmaz jó pár vicces elemet. És amikor az események hirtelen szörnyű fordulatot vesznek, akkor meg is lepődik az olvasó.
A cikk további része az ekulton.
Őszi tanfolyamok
Kedves olvasók, az ősz folyamán négy 20 órás ingyenes alapfokú internet tanfolyamot is indítunk könyvtárunkban. A tanfolyamokat ezúttal is a számítógép-használat alapjainak (bekapcsolás, fájlkezelés…) elsajátításával kezdjük majd, egy egész napot szentelünk egy szövegszerkesztő program bemutatására, de a fő hangsúly természetesen az interneten (levelezés, böngészés, hasznos és érdekes oldalak…) lesz ezúttal is. Az időpontok, [...]
A varázsló tornya
A nővérem húga- film
Karin Alvtegen: A kitaszított
A hotelben történt gyilkosság egyetlen gyanúsítottja az utcán élő Sybilla, ki is lenne más? Együtt vacsoráztak, a szobáját fizette az áldozat, az ő ujjlenyomata volt a férfi kulcskártyáján és ő volt az aki elszökött a rendőrség elől, mielőtt feltehettek volna néhány kérdést. De mit tehetett volna mást? Papírok nélkül, koldusként ki hitt volna neki? És ha a gyilkos tovább öl, őt meg tovább körözik tennie kell valamit, nem bujkálhat egész életében…
Diana Rowland: A démon jele (Démonlátó sorozat)
Végre egy nem ifjúsági fantasy regény, ahol a hősnő 16 helyett 30-hoz közelít, ahol nem iskolai jelentek tömkelegével van felfújva a regény, ahol tényleg van rejtély, nem csak valami vérszegény utánzat. Utoljára Karen Marie Moning sorozata volt ehhez hasonló, ott is a krimi, a romantika, és a fantasy megfelelő arányú elegyét láthattuk, és végre megint egy ilyen!

Chaim Potok: A nevem Asher Lev
Számomra ez egy tökéletes könyv volt. Potok eddig kimaradt az életemből, de hogy miért??? Sajnálom, hogy eddig nem vettem kézbe a könyveit. Mindenképpen pótolni fogom.
Kosáryné Réz Lola: Filoména

Kosáryné Réz Lola: Filoména

Mea Culpa
Az van, hogy ugye indítottam egy kihívást a molyon terápiás célzattal. Mert sok könyvet veszek, még többet akarok, és mindet egyszerre akarom olvasni, és na. Ezt nem így kéne. És ezért van kinn a fejlécben a bugyi is; csak hogy mindig szem előtt legyen.
Kegyetlenül
Pár éve elhatároztam, hogy ha tényleg belebotlok olyasmibe, amivel nem bírok, akkor hagyom a fenébe és nem görcsölök, meg szenvedek velük. Mert megtehetem. Mostanában amúgy is kicsit el vagyok maradva a postokkal, pedig olvasni sokat olvasok és van vagy egy tucat könyv, amikről még szeretnék írni, illetve megírtam már a bejegyzéseket, csak mindig van valami újabb ami miatt hátrébb tolódik a megjelenésük. A nyári sok olvasás mellett, amikor még régi adósságokra is sor került, várólistás könyvekre, például, belefutottam pár olyan kötetbe is, amikkel egyszerűen nem bírtam.
Öt új könyv szeptember elején
Öt érdekes, hamarosan megjelenő kötetre figyeltünk fel a napokban, szeptember első felében kerülnek a boltokba. Van közöttük romantikus regény, thriller és szépirodalmi mű is. Lovas Nagy Anna első regénye, a Verazélet a Noran Könyvesház gondozásában jelenik meg, itt van a várva várt Ulickaja, amelynek egy exkluzív részletét már két hete olvashatjátok nálunk, de megjelenik a bűnügyi regények egyik legnagyszerűbb francia mesterének a regénye, a Tarantula is.
Richelle Mead: A végső áldozat
Vigyázat! Az előző részekre nézve spoilert tartalmaz!!
Richelle Mead: A végső áldozat
Vigyázat! Az előző részekre nézve spoilert tartalmaz!!
Sarah Addison Allen: The Girl Who Chased the Moon
Sarah Addison Allen nevére A csodálatos Waverley-kert kapcsán figyeltem fel, és élvezettel olvasgattam a rajongó értékeléseket és posztokat róla. A könyv olyannyira befészkelte magát a gondolataimba, hogy nem bírtam ellenállni a birtoklási vágynak, és beszereztem magamnak még tavaly karácsonyra. A másik dolog viszont, ami még motoszkált a fejemben, és bizonyára másoknak is ismerős, hogy az agyondícsért könyvekkel kicsit bizalmatlan az ember. Azt a megoldást találtam erre, hogy egy másik könyvével kezdem az ismerkedést az írónővel, és be is szereztem a bookdepositoryról a The Sugar Queent és a The Girl Who Chased the Moont. :)

Augusztusi zárás
Tudom, hogy csak holnap lesz 31-e, de lusta dög vagyok [hallod, Zenka?], és inkább olvasom a Kísértés Rt.-t, minthogy a saját agymenésem eresszem ki kicsiny agyvelőmből.
A. S. Byatt: Mindenem
Két magába zárkózó, a mai felgyorsult, piacközpontú világunkban leginkább az „életképtelen” jelzővel illetett irodalmár egy irodalmi rejtély nyomába ered – nyomozásuk könyvtárak mélyére, huzatos, dohos angol vidéki kúriák lezárt szobáiba vezeti őket, ahol elrejtett levélkötegek, elfeledett naplók és több mint száz éves versek és kéziratok között keresik a kulcsot egy szerelemhez, amely talán megváltoztatja az irodalomtörténet egy kicsinyke szeletét.

Karen Marie Moning sorozat
"MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alin
a gyilkosáig, és bosszút álljon rajta. A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába..."
Ha én kiadó lennék... uh.
Egy újabb molyos esemény ez, aminek célja, hogy összegyűjtsük a véleményeket, mit tennénk, ha kiadónk lenne, avagy abban dolgoznánk; hogy mit tesznek szerintünk jól - ha jól értelmezem a magyarországi kiadók- , és mit tesznek szerintünk rosszul, persze sárdobálás és konkrét nevek meg hasonlók nélkül.
Rachel Caine: Az üvegház - A morganville-i vámpírok 1.
Még a megjelenéskor, a vámpírlázam idején vettem meg ezt a könyvet, de azóta is olvasatlanul állt a polcomon. A vámpírmánia java mára lement, így sejtettem, hogy a könyvnek nem túl sok esélye van nálam. De hogy egyenesen irritálni fog és szenvedni fogok rajta, azt nem tudhattam.

Útrakelők
Egyik napról a másikra történt, az időjárás még kánikulai volt és rekordokat döntögetett a hőmérő higanyszála árnyékban, de a gólyák már tudták, hogy vége a nyárnak. Valami ismeretlen erő hívta őket, és hátrahagyva a fészket, ahol júniusban még a piros csőrű fiókáik kelepeltek útra keltek (még) melegebb éghajlatra. Reggelente azért oda-oda nézek, hátha mégis ott vannak, hátha még nem mentek el idénre végleg, de mindig csak a hűlt helyük van, sőt, már az a kevés fecske, aki még hazánkban költ szintén a villanyvezetéken üldögélt tegnap reggel, hogy hangos csivitelés mellett megvitassák, merre induljanak, kövessék-e a gólyákat.
Ez már valódi, visszavonhatatlan jele annak, hogy itt az ősz, és ehhez még a dátumokat sem kell figyelni.
De számomra a nyár vége már örökre egy 1985-ös olasz dal marad: Righeirától a L’estate sta finendo, amelynek modernebb, akusztikus feldolgozása szólt a rádióban, amikor 2008. szeptember végén Palermóból mentünk vissza a trappetói szállodába első közös nyaralásunk utolsó napján.
Azóta sokadik közös utunkra készülünk, és szerencsére, a gólya párral ellentétben, mi nem vagyunk naptárhoz kötve.
az oldalt szerkeszti: Lobo
Kathryn Stockett - A segítség
káááá 2011. nov. 18.#21760
noreply@blogger.com (Niki) 2011. nov. 18.Ken Follett: A harmadik iker
noreply@blogger.com (Niki) 2011. nov. 18.Bátor könyv
noreply@blogger.com (hóvirág) 2011. nov. 17.Jonathan Stroud: Salamon király gyűrűje
ilweran 2011. nov. 17.A százéves ember… (részlet)
2011. nov. 17.Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés
Gigi 2011. nov. 17.Neil Gaiman & Terry Pratchett: Elveszett Próféciák
Gigi 2011. nov. 17.Régi
- » 2011. november (243)
- » 2011. október (465)
- » 2011. szeptember (491)
- » 2011. augusztus (441)
- » 2011. július (340)
- » 2011. június (233)
- » 2011. május (242)
- » 2011. április (486)
- » 2011. március (551)
- » 2011. február (509)
- Az összes »
Kategóriák
- » hírek (feliratkozás)
- » szépirodalom (feliratkozás)
- » ponyva (feliratkozás)
- » doku (feliratkozás)
- » sci-fi (feliratkozás)
- » ifjúsági (feliratkozás)
- » krimi (feliratkozás)
- » kaland (feliratkozás)
- » novella (feliratkozás)
- » vers (feliratkozás)
- » egyéb (feliratkozás)
Hasznos
- » Hengerfejtömítésvisszabeszél a nemmukodik
- » aszerka szerkesztőségi blog
- » freeblog főoldal
- » freeblog admin