Freeblog Freevlog Day.hu jox.hu Sziget.hu Songo radiocafé Apró

Hollywood címke archívuma


Le Carré a mozivásznon – 2. rész

Íme hat másik film, amely le Carré regényeiből készült: van közöttük bukta és siker is. Papíron mind siker volt, és kettő esetében maga a szerző is közreműködött a forgatókönyv írásánál, de A panamai szabón például ez sem segített. Az 1987-es A Perfect Spy például a képernyőn nem aratott túl nagy sikert, ám a kritikusok a mai napig John le Carré legjobb regényének tartják. Az orosz ház a vásznon nagy neveket vonultatott fel, de ott ez is kevés volt.

Elolvasom »

Le Carré a mozivásznon – 1. rész

Huszonkét regényt írt, ebből tizenegyet megfilmesítettek, van olyan is, mit már kétszer. John le Carré a vásznon cím alatt két részben foglaljuk össze azokat az érdekességeket, amelyekről feltehetően nem tudtál mostanig az adaptációi kapcsán: például azt, hogy George Smiley már az első regényében felbukkant, ám ennek a hollywoodi feldolgozásában bizonyos szerzői jogok miatt a George Smiley nevet Charles Dobbs-ra volt kénytelen változtatni a stúdió.

Elolvasom »

Még több Le Carré-regény a mozikban

Angliában nagy sikere van az Árulásnak a mozikban is, miközben újabb le Carré-regények megfilmesítését tervezik. Míg az egyik oldalon a kritikusok arról írnak, hogy a Karla-trilógia első részének adaptációja végre meghozhatja az Oscart Gary Oldman számára is, addig a másik oldal újabb filmtervekről számol be. Anton Corbijn 2012 tavaszán kezdi forgatni Hamburgban Az üldözöttet, de hamarosan A mi emberünk és A zebra dala is visszaköszönhet a vászonról.

Elolvasom »

Solaris: a könyv és a filmek

A Solaris Lem legismertebb regénye, a megfilmesítésével ketten is próbálkoztak. Én a 2002-es adaptációt ajánlom, bár a közönség inkább a Tarkovszkij-féle, 1972-es változatot kedveli jobban. Stanisław Lem egyikkel sem volt elégedett, de az 1972-est legszívesebben elfelejtette volna. Az orosz rendező egy anti-science fiction filmet rendezett, ami nélkülöz minden hagyományos sci-fi elemet, a bolygó például nem is látszik. Látvány terén a 2002-es sem szárnyal.

Elolvasom »

Mit nézz/olvass? – friss adaptációk

Sci-fi, krimi és izgalmas thriller a tavaszi kínálat – ezek mind egy-egy regény vagy novella alapján készültek, de van olyan film is, amelynek a hazai bemutatójáról még nincs hír, ahogy az alapjául szolgáló könyvről sem. Ilyen például a Miral, egy palesztin lány igaz története a 80-as években, Jeruzsálemben, vagy Rick Porello könyve a clevelandi olasz maffia és egy ír gengszter háborújáról. A téma érdekes, de az eredeti angol állítólag tele van hibákkal.

Elolvasom »

Négy könyv Liz Taylorról

Március 23-án, szerdán eltávozott az élők sorából a huszadik század legendás hollywoodi filmcsillaga, Liz Taylor. A gyönyörű, tehetséges és sikeres színésznőre sokan úgy tekintettek, mint az utolsó klasszikus hollywoodi sztárra. Nyolcszor kötött házasságot, ebből kétszer Richard Burtonnel; színészi teljesítményét két alkalommal Oscar-díjjal jutalmazták, 1999-ben II. Erzsébet brit királynő lovagi rendre emelte, azóta a nevéhez a „Dame” címet is hozzáillesztették.

Elolvasom »

Gomorrah – Saviano könyve vásznon

Roberto Saviano könyvéből, a Gomorrából Matteo Garrone forgatott filmet. Az alkotás sok kérdésre nem ad választ azok számára, akik nem olvasták a könyvet. Saviano dokumentárját játékfilmként vitték vászonra, de eközben igyekeztek szinte mindent belezsúfolni a könyvből is. Nincs igazi főszereplő, nincs központi szál, az egyes események szétszórtak, egymáshoz nem kapcsolódnak, az utalások homályosak. Inkább a könyvet olvasd el. Abban nem fogsz csalódni.

Elolvasom »

70 év Oscar – 7 könyv

A filmvilág legrangosabb elismerésének, az Oscar-díjnak a több mint 80 éves történelme során számos alkalommal került díjazásra olyan film, amelynek alapjául könyv szolgált. Cikkünkben az Oscar-díj első 70 évének – az 1929–1999 időszak – történetéből szemlézünk, olyan alkotásokat mutatva be, amely nemcsak filmként, hanem könyvként is nagy sikert arattak a maguk idejében, bevonulva a film és az irodalom történetébe egyaránt.

Elolvasom »

Az elmúlt évtized Oscar-díjas …könyvei

Az elmúlt 10 évben nem kevesebb, mint huszonhárom, könyvből készített filmet jelöltek a legjobb film kategóriában, de csak négy alkotás vihette el az aranyszobrocskát. 2007-ben egyetlen adaptáció sem versenyzett a legjobb film címéért, 2003-ban és 2010-ben pedig három, illetve négy adaptáció is versenyben volt, de egyikük sem nyert. A Gyűrűk Ura minden epizódját jelölték, csak egyik nyert. És melyik volt a másik három nyertes adaptáció a 2000-es években?

Elolvasom »

Oscarra jelölt …könyvek

2011-ben február 27-én osztják ki az Oscar-díjakat. Az idén a legjobb filmre jelölt tíz alkotás közül öt egy-egy regény alapján készült, de a teljes listán találunk más olyan regényeket is, amelyek adaptációja különböző kategóriákban jelölést kapott. Az öt regény közül három már most is a könyvesboltok polcán van, a negyediket márciusban adják ki, az ötödik magyar megjelenéséről viszont még nincs információnk. Lássuk, mely könyvekről beszélünk.

Elolvasom »

A Viagra ügynök szerelme

Magyarországon a Szerelem és más drogok című film szinte ugyanazon a napon került a mozikba, mint a film alapjául szolgáló könyv, a Kemény üzlet a könyvesboltokba. A könyv Jamie Reidy egykori gyógyszerügynök sikertörténete egyes szám első személyben, a film pedig gyógyszerügynöki karrierjének egy olyan részét meséli el, ami teljesen kimaradt a könyvből. Jamie szerint a regényben azért nem mesél a szerelmi szálról, mert tudta, hogy a könyvet az anyja is olvasni fogja.

Elolvasom »

Karácsonyi ének

Charles Dickens története a Karácsonyról szól, és jóllehet 167 évvel ezelőtt írta, ma is meglepő az aktualitása. Sőt, talán különösen aktuális a mondanivalója napjaink rohanó, pénzhajhász, rideglelkű világában, amikor a Karácsony, a legszentebb ünnep is az öncélú külsőségekről szól. Elgondolkodtató történet, amit mindenkinek érdemes lenne elolvasnia, így Karácsony környékén, mert sokunkban lappangó gondolatokat fogalmaz meg egy mesés keretbe ágyazva.

Elolvasom »

Könyvek a mozikban 2010-ben – 2. rész

Két moly jön ki a moziból. Megszólal az egyik: szerintem a könyv jobb volt. Ez az idén is aktuális. Vagy mégsem? Megnéztük, mely filmek alapjául szolgált egy-egy jó könyv 2010-ben, hol aratott nagyobb sikert, a filmek kapcsán pedig egy-két olyan tényről, mosolyfakasztó titokról is lerántjuk a leplet, amelyről még a mozis portálok is keveset tudnak. Összeállításunkból az is kiderül, hogy nálunk sajnos nem mindig a könyv jelenik meg előbb.

Elolvasom »

Pillangó: film és regény

Idegfeszítő, izgalmas, kalandos. Ezekkel a szavakkal is lehetne jellemezni Henri Charrère önéletrajzi regényét. De a belőle készült filmváltozatra sem lehet panaszunk. Hogyan lehet megszökni a legszigorúbban őrzött börtönökből, meddig bírja az ember a fizikai és lelki megpróbáltatásokat? Mi szab határt a szabadságvágynak? Választ kaphatunk, ha elolvassuk a nagy sikerű regényt, illetve megnézzük a regényből készült filmváltozatot.

Elolvasom »

Mit néztél/olvastál az idén?

2010-ben is a könyvespolc inspirálta Hollywood rendezőit. Nem mindenkit, természetesen. Bemutatjuk, hogy kiket láthattunk viszont a könyvtár után a mozi vásznán is. Dennis Lehane, Nicholas Sparks, Stephenie Meyer, Robert Harris és Elizabeth Gilbert könyvei tömegeket mozgattak meg itt is, ott is. A lista túl hosszú lenne, ha a tökéletességre törekednénk, így csak a legjavát tudtuk kiválogatni. Az is két részbe fér bele, íme az első.

Elolvasom »

A legyek ura: hogyan legyek ura?

William Golding Nobel-díjas író regénye, de a regényből készült 1990-es filmfeldolgozás is meghökkentő, döbbenetes, mondhatni brutális mégis nagyszerű. Olvasása alatt néhol kénytelen az ember lerakni a könyvet, és feltenni a kérdést: hogy lehet ez? A film egy-egy jelenete pedig önkéntelen szemlecsukásra ösztönöz. Ez az angol irodalom egyik nagy klasszikusa: A legyek ura. A könyv 1954-ben született, vászonra 1963-ban és 1990-ben adaptálták.

Elolvasom »

Film és könyv a facebookról – lájkolod?

Mark Zuckerberg 26 évesen a világ egyik leggazdagabb embere. A Vanity Fair az információs kor legbefolyásosabb emberének tartja, a Forbes gazdagjainak 400-as listáján az előkelő 36. helyet foglalja el. Az általa alapított közösségi háló tagjainak a száma meghaladta az 500 milliót, közel 34 milliárd dollárra értékelik, így többet ér, mint az eBay vagy a Yahoo. Zuckerberg sikertörténetét Ben Mezrich írta meg, a könyvből filmet is forgattak. Ezek is érdekelhetnek:Twilight: film és könyv kapcsolata

Elolvasom »

Egyél, imádkozz, szeress – a mozikban is

Egy harmincas, sikeres nő élete egyik napról a másikra teljesen megváltozik. Gazdag férjétől elválik, az álomháznak annyi, a karrierje derékba törik. A depresszió leküzdése után nekivág a nagyvilágnak, hogy Olaszországban az ízeket, Indiában az imát, Bali szigetén pedig az igaz szerelmet fedezze fel. A könyv a tengerentúlon nagy siker volt, 88 hétig ült a New York Times sikerlistájának élén. A film már nem robbant ekkorát. Ezek is érdekelhetnek:Új rovat: könyvek a mozikban

Elolvasom »

Clive Barker a moziban

Clive Barker a kortárs horror/fantasy irodalom egyik legmeghatározóbb alakja. Az 1980-as években vált népszerűvé horror novelláival, amelyek később a Vérkönyvek (Books of Blood) című novelláskötetekben jelentek meg. A sorozatot a műfaj meghatározó alkotásaként tartják számon. Stephen King, a horror talán legnagyobb alkotója azt írta a könyv megjelenésekor: „Már látom a horror jövőjét... úgy hívják: Clive Barker.” Kell-e tehát valakinek ennél jobb ajánló?

Elolvasom »

Twilight: film és könyv kapcsolata

Nehéz egy ennyire sokak által rajongott könyvből mindenki ízlésének megfelelő filmet készíteni. Jól tudták ezt a rendezők is, amikor nekikezdtek Stephenie Meyer sokak által rajongott könyvéből készült filmváltozatok forgatásához. Az írónő 2003 június 2-án álmodta meg azt az erdőt, ahol a Bella, a halandó ember lány és Edward a vámpír fiú először szembesül az érzéseikkel. Ez alkotja a Twilight – Alkonyat című film fő jelenetét is. Ezek is érdekelhetnek:Új Twilight regény Stephenie Meyertől

Elolvasom »

Mario Puzo: A Keresztapa

Elvesztettem a szüzességem. Nem fájt és nem is féltem tőle. Még soha nem olvastam A Keresztapát – mi több – a filmet sem láttam. Szakmai berkekben ezt az állapotot Godfather Virginnek nevezik és ez egy irigylésre méltó állapot. Katica ajánlotta a könyvet, miután sokadik könyvnemtetszős bejegyzésem született. Sajnos neki már csak egy salátapéldánya volt belőle, [...]

Elolvasom »

Az őrzők legendája / A katlan titka

A Táncoló talpak alkotói egy új animációs filmmel örvendeztetik meg nem csak a gyerekeket, de az egész családot. A filmet októberben már vetítik a hazai mozik. A film alapjául természetesen egy könyv szolgált - különben nem írnánk róla az olvasóteremben. A könyvet Kathryn Lasky írta, ez a 15 kötetes Ga-Húl sorozat első része, amelyben a kis Sörent egy rejtélyes bagolytársaság rabolja el a fészkéből. A könyv magyarul 2008-ban jelent meg.

Elolvasom »

Szerelmes bankrabló: Tolvajok városa

Mi történik, ha a bankrabló beleszeret a bank igazgatójába, miközben az FBI a legutóbbi bankrablása miatt már a sarkát tapossa? Chuck Hogan a regényért 2004-ben Hammett-díjat kapott a Nemzetközi Krimiírók Szövetségétől, és Stephen King az év legjobb 10 regénye közé sorolta a Tolvajok városát. A Ben Afleck rendezésében készült filmet október 21-től vetítik a magyar mozik, a könyv a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelenik meg.

Elolvasom »

Az amerikai

A film világpremiere szeptember elsején volt, a magyar mozikban csak október 28-ától vetítik Az amerikait. A film alapjául szolgáló könyv azonban már most is olvasható magyarul. Az 1990-es A Very Private Gentleman-ben egy angol férfi meséli el saját történetét. A kis olasz városkában mindenki azt hiszi, hogy egy világutazóval van dolga, aki pillangókat fest – és senki nem sejti, hogy Pillangó úr valójában bérgyilkosok számára készít fegyvereket.

Elolvasom »

Az amerikai

A film világpremiere szeptember elsején volt, a magyar mozikban csak október 28-ától vetítik Az amerikait. A film alapjául szolgáló könyv azonban már most is olvasható magyarul. Az 1990-es A Very Private Gentleman-ben egy angol férfi meséli el saját történetét. A kis olasz városkában mindenki azt hiszi, hogy egy világutazóval van dolga, aki pillangókat fest – és senki nem sejti, hogy Pillangó úr valójában bérgyilkosok számára készít fegyvereket.

Elolvasom »

A szellemíró és Tony Blair

„Ez egy kitalált történet. Minden név, karakter, helyszín és esemény pusztán a szerző fantáziájának szülötte. Bármilyen hasonlóság valós - élő vagy holt - személyekkel, eseményekkel vagy helyszínekkel csak a véletlen műve.” Ja, persze. Az Observer sem nagyon hitte, amikor 2007-ben megjelent Robert Harris könyve, a The Ghost. Az igazsághoz hozzátartozik azonban az is, hogy Harris a Munkáspárt régi és lelkes támogatója. Te érted ezt? Ezek is érdekelhetnek:Szeptemberben: Tony Blair – The Journey

Elolvasom »

A szellemíró és Tony Blair

„Ez egy kitalált történet. Minden név, karakter, helyszín és esemény pusztán a szerző fantáziájának szülötte. Bármilyen hasonlóság valós - élő vagy holt - személyekkel, eseményekkel vagy helyszínekkel csak a véletlen műve.” Ja, persze. Az Observer sem nagyon hitte, amikor 2007-ben megjelent Robert Harris könyve, a The Ghost. Az igazsághoz hozzátartozik azonban az is, hogy Harris a Munkáspárt régi és lelkes támogatója. Te érted ezt? Ezek is érdekelhetnek:Szeptemberben: Tony Blair – The Journey

Elolvasom »

Mindenki tudja: a postás kétszer csenget

A postás mindig kétszer csenget-ről a legtöbb embernek feltehetően a Jack Nicholson főszereplésével készült 1981-es amerikai játékfilm jut az eszébe, de nem ez az egyetlen adaptációja James Cain 1934-es kisregényének. Készült belőle olasz, magyar és francia produkció, opera és színdarab is. Cain regénye a 20. század egyik legjelentősebb krimije, a 30-as években vegyes fogadtatásban volt része, a „banned in Boston” jelzőt is ráakasztották.

Elolvasom »

Mindenki tudja: a postás kétszer csenget

A postás mindig kétszer csenget-ről a legtöbb embernek feltehetően a Jack Nicholson főszereplésével készült 1981-es amerikai játékfilm jut az eszébe, de nem ez az egyetlen adaptációja James Cain 1934-es kisregényének. Készült belőle olasz, magyar és francia produkció, opera és színdarab is. Cain regénye a 20. század egyik legjelentősebb krimije, a 30-as években vegyes fogadtatásban volt része, a „banned in Boston” jelzőt is ráakasztották.

Elolvasom »

A világ legpofátlanabb tolvaja

Közel 4 millió amerikai dollárral károsította az Egyesült Államokat, az FBI évekig sikertelenül loholt a nyomában, miközben ő úgy cserélgette személyazonosságait, mint más az alsóneműt. Volt egyetemi tanár, gyerekorvos, jogász egy államügyész irodájában, pilóta - és mindezt hamisított papírokkal, 16 és 18 éves kora között. Ma az FBI-nak segít olyan csalókat, leleplezni, mint amilyen ő volt. Önéletrajzára Hollywood is lecsapott.

Elolvasom »

írj nekünk emailt!

az oldalt szerkeszti: Lobo


Kathryn Stockett - A segítség
káááá (0 komment) 2011. nov. 18.
#21760
noreply@blogger.com (Niki) (0 komment) 2011. nov. 18.
Ken Follett: A harmadik iker
noreply@blogger.com (Niki) (0 komment) 2011. nov. 18.
Bátor könyv
noreply@blogger.com (hóvirág) (0 komment) 2011. nov. 17.
Jonathan Stroud: Salamon király gyűrűje
ilweran (0 komment) 2011. nov. 17.
A százéves ember… (részlet)
(0 komment) 2011. nov. 17.
Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés
Gigi (0 komment) 2011. nov. 17.

Hasznos