Freeblog Freevlog Day.hu jox.hu Sziget.hu Songo radiocafé Apró

Ifjúsági irodalom címke archívuma


Michelle Zink: Prófécia

Michelle Zink 4 gyermek édesanyja. A Prófécia volt az első regénye, amivel berobbant a sikerlistákra 2009-ben. A Ciceró Könyvstúdió őszi megjelenései közül erre a könyvre és a Matchedre voltam leginkább kíváncsi.
Amikor először pillantottam meg a könyv borítóját, túlságosan nem hozott lázba. "Szép, szép, de semmi extra."- mondtam magamban. De mikor olvastam a fülszöveget is, nagyon kíváncsi lettem. Ikrek, akiket egymás ellen fordít a sors? Él róluk bennem egy olyan kép, hogy annyira egyformák, annyira kiegészítik egymást, meghatározhatatlan kapcsolat van közöttük, mintha egy lélek lenne két testben, hogy számomra fura egy esetleges ellenségeskedés közöttük. Épp emiatt az

Elolvasom »

Andrea Cremer: Wolfsbane- A keresők

Az őrzők befejezte után abban reménykedtem, hogy a folytatása legalább kicsit izgalmasabbra fog sikeredni, de eluntam az agyamat rajta. Egyszerűen semmi se történt lényegében A keresőkben.

Elolvasom »

Ally Condie: Matched

Az új őszi megjelenések közül ez a könyv volt az, amit többen nagyon izgatottan vártunk. Először a borítója hívta fel magára a figyelmemet, a zöld ruhában, egy üveggömbbe zárt lány alakja. Vajon mit akar jelenteni ez az egész? Aztán a fülszövege is megfogott :

Elolvasom »

Andrea Cremer: Nightshade- Az őrzők

Legelőször a könyv borítója fogott meg. Hüvösnek, titokzatosnak, varázslatosnak tartottam. Aztán olvasva a fülszöveget, amolyan Shiver érzetem volt és bár Stiefvater története annyira nem jött be, ettől függetlenül Az őrzőkre nagyon kíváncsi lettem.

Elolvasom »

Gayle Forman: Ha maradnék

Ez az a másik regény, amire az Alaska nyomában bejegyzésemben céloztam. Szinte egyszerre jelent meg a 2 kötet, az előbbi a GABO Kiadónál, a Ha maradnék pedig a Ciceró Könyvstúdiónál. A borítók nagyon hasonlítanak, ugyanaz a kékes háttér és a nyilak, az egyikben halványan egy női fej, a másiknál egy autó beolvadva a kékségbe. De mint ahogy az elágazós nyilak jelölik is, igazán az Alaska nyomábannál nem nagyon volt több út, minden egy végállomáshoz vezetett, de a Ha maradnékban a főszereplőnek döntenie kell. Marad vagy megy?

Elolvasom »

Simone Elkeles: How to ruin a summer vacation?

borító"And I sure as hell don't know why I agreed to go on a camping trip in the middle of a war zone with people who hate me.
God, I'm in Israel, the Holy Land. Where are you?"

Elolvasom »

Elizabeth Chandler: Akit egy angyal megcsókolt

Nagyon ígéretesnek tartottam Elizabeth Chandler Angyali szerelem sorozatát, hisz az alapötlete nekem úgy jött le, hogy hasonlít a Ghostra, ami az egyik kedvenc filmem.

Elolvasom »

Kody Keplinger: The Duff (Deisgnated Ugly Fat Friend)

borítóVagyis a Megbízható Csúnya Kövér Barát... jó kis kezdés, mondhatnátok (persze csak ha magatokban beszélnétek a gép előtt ülve), ugyan ki akarna ilyen önbizalom romboló könyvet olvasni? Én!!! Meg ti is, csak még nem tudtok róla!;)

Elolvasom »

Kody Keplinger: The Duff (Deisgnated Ugly Fat Friend)

borítóVagyis a Megbízható Csúnya Kövér Barát... jó kis kezdés, mondhatnátok (persze csak ha magatokban beszélnétek a gép előtt ülve), ugyan ki akarna ilyen önbizalom romboló könyvet olvasni? Én!!! Meg ti is, csak még nem tudtok róla!;)

Elolvasom »

Patrick Ness: Válasz és kérdés

Patrick Ness Chaos Walking trilógiájának első része a Kés a zajban elnyerte a tetszésemet, így izgatottan vártam a folytatását. Nagyon érdekesnek találtam az első rész világképet és a maga módján elgondolkodtatónak, hogy az emberi agresszió tán nem kioltható?
A történet a jövőben játszódik egy másik bolygón, ahol az emberek egy része letelepedett. Ami fura, hogy nincsenek nők és a lakók hallják egymás gondolatait. Todd az egyik főszereplőnk, akinek a férfivé válása előtt el kell menekülnie a városból új ismerősével Violával, a város pedig a nyomukban. A Kés a zajban lényegében a menekülésükről szól, közben feltárul a múlt és természetesen a legizgalmasabb résznél ért véget a kötet.
A nyáron hozzáférhetővé vált a szerző kis novellája a Viola, ami amolyan előzménye a történteknek. Miért épp Violáék lettek a kiválasztottak és egyáltalán mi történt velük? Szerintem nagyon jó elolvasni ezt a Válasz és kérdés kezdete előtt, valahogy jobban át lehet látni a történteket.

Elolvasom »

John Grisham: Theodore Boone a kölyökügyvéd

John Grisham (A cég; A Pelikán ügyirat; stb. szerzője) neve biztos sokatoknak ismerősen cseng. Én legalábbis nagyon sokszor futottam bele a könyvtárban a könyveibe (egy teljes polc az övé, ha jól emlékszem), de odáig már nem jutottam, hogy valamelyiket el is olvassam. Igazán "szenzációnak" számított, amikor 23 felnőtteknek szóló története után tavaly megjelent az első ifjúságnak szóló krimije, thrillere, a Theodore Boone a kölyökügyvéd. Na de azért az alma nem esett messze a fájától.

Elolvasom »

Krystyna Kuhn: A völgy 2.

Nagyon tetszett Krystyna Kuhn sorozatának első része. A játék, bár lassan indult be, de izgalmas, rejtélyes és legfőképpen misztikus volt. Nekem amolyan "Lost" fílingje volt az egésznek. Nagyon vártam, hogy kézbe vehessem A katasztrófát, ugyanazt a hangulatot reméltem, mint az első részben.

Elolvasom »

Dagmar Chidolue: Toni, te drága!

A nagyszülők könyvespolca kész aranybánya, hihetetlen, hogy milyen kincsekre lehet bukkanni. ;o) Porosodott már szegénykém, szerintem utoljára akkor olvasták amikor megjelent, de amikor kinyitottam és megláttam, hogy 88-as kiadás, a gyermekkorom jutott eszembe. Igazán nem hozott lázba a kis idézet a könyvből, de úgy éreztem ha elolvasom, akkor visszarepülhetek az időben legalább egy picikét arra a pár órácskára. Igen, pár órácska, ugyanis 96 oldalas a kis történet, ami amúgy a Móra Könyvkiadó Piknik könyvek sorozatában jelent meg.

Elolvasom »

Melissa Walker: Small town sinners

borítóHát gyerekek, ez nagyon langyos volt!

Elolvasom »

Jessica Day George: Éjféli bál

Mivel nem olvastam még a Grimm testvérek Széttáncolt cipellők c. meséjét, így teljesen ismeretlenül fogtam bele Jessica Day George ifjúsági regényébe. Arra számítottam, hogy hasonló lesz, mint pl. a Beastly. Mese átdolgozva, átültetve a "mindennapokba" úgy, hogy a mese hangulata ne vesszen oda. Nos, az Éjféli bál megmaradt egyszerűen csak mesének, a szó szoros értelmében.

Elolvasom »

John Green: Alaska nyomában

Ez az a könyv, ami már a megjelenése előtt nagyon felhívta magára a figyelmet, ugyanis a borítója hasonlít egy másik kiadó, ugyanakkor megjelent regényének a borítójára.
Elgondolkodtató történetre számítottam, amikor magába zuhan az olvasó, elgondolkodik az olvasottakon, a tanulságot levonja és napokig nem tud elszakadni a regénytől. Ez annyira nem következett be. Sőt, azon gondolkodom, hogy igazán mi is volt az üzenete a történetnek?

Elolvasom »

Patrick Ness: Viola

Patrick Ness Kés a zajban c. regénye világszerte nagy sikereket ért el, de az első részben nem nagyon derült ki, Viola hogyan élt a bolygóra érkezés előtt. Ebben a kis 20 oldalas ingyenes kiadványban arról olvashatunk, miért épp Violáék lettek a kiválasztottak, hogy ők lépjenek elsőnek a bolygóra, milyen volt az odavezető útjuk és egyáltalán milyen volt az életük az út előtt és hogyan történt a baleset.
Érdekes kiegészítő olvasmány, aki olvasta a Kés a zajbant, annak úgy érzem, hogy kihagyhatatlan. A kiadó oldalán elérhető pdf formátumban. A trilógia második része pedig előre láthatóan augusztus 31-én jelenik meg magyarul Válasz és kérdés c.-mel.

Elolvasom »

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1.

Kicsit szkeptikus vagyok a mai "új" magyar írókkal szemben, de Leiner Laura sorozatáról sok jót olvastam. Úgy gondoltam, hogy biztos egy olyan gimis sorozat lesz, amiben a főszereplővel mindenféle hihetetlen kalandok történnek, amik mostanság divatosak, de nem. A Szent Johanna gimi teljesen mindennapi.

Elolvasom »

John Boyne: A csíkos pizsamás fiú

Hogy lehet egy könyvben ennyire ártatlanul írni a történelem egyik rettegett időszakáról? Egyáltalán egy gyermek szemén keresztül képes lehet az író átadni a holokauszt rémtetteit? John Boyne összehozta a gyermekkor ártatlanságát a haláltáborok szörnyűségeivel és egy megindító, döbbenetes ifjúsági regényt alkotott. Hogy a leírtakból mit értene meg egy 9-10 éves ifjú olvasó, azt nem tudom. Mindenesetre nekem felnőtt fejjel is döbbenetes olvasmány volt. A vége pedig? ... Nem, erre azért nem számítottam.

Elolvasom »

Scott Westerfeld: Szépek

Vajon a szépség fogalma és fontossága átalakul, ha valaki csúfból széppé válik?

Elolvasom »

Jonathan Stroud: A szamarkandi amulett

Amikor legelőször találkoztam a könyvvel, épp nagy Harry Potter láz égett, úgy gondoltam, biztosan csak egy egyszerű varázslós történet, ami próbálja elérni a HP sikerét. Nos, bár tényleg varázslós, de teljesen más kategória. Nem tartom olyan szórakoztatónak, annyira magával ragadónak, de mégis nagyon kellemes olvasmány volt, a fiatal tizenévesek biztos még jobban élveznék az olvasását, mint én. Ha egy szóval kéne jellemeznem a történetet, akkor a "bájos" jelző lenne az.

Elolvasom »

Scott Westerfeld: Csúfok

Már a kezemben volt Scott Westerfeld-től a Szépek, amikor rájöttem, hogy nem a sorozat első részét tartom a kezemben. Fogtam is a fejemet, hogy íme egy újabb sorozat, amit már megint nem az első részével fogok kezdeni, de aztán volt olyan szerencsém, hogy Mónika kölcsön adta a Csúfokat, köszönet érte. ;o)

Elolvasom »

Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának

Elolvasom »

Melissa Marr: Veszélyes játék

Ha jól emlékszem, szinte egyszerre jelent meg a kiadótól a Tündérvilág és Melissa De La Cruz-tól a Kékvérűek sorozat. Nem kapott el a láz, hogy azonnal megrendeljem mind 2 sorozat első kötetét, úgy voltam vele, hogy majd egyszer, annyira nagyon-nagyon nem érdekelt. De aztán ahogy egyre több pozitív véleményt olvastam a Tündérvilágról, el lett ültetve a bogár a fülemben, hátha tényleg jó kis történet. Az i-re a pontot az tette fel, amikor azt láttam, hogy olyanok is pozitívan írtak róla, akik szigorúbban pontoznak egy könyvet, mint én.

Elolvasom »

Lilian H. AgiVega: Második Atlantisz

Lilian H. AgiVegaról (írói álnév) tudni lehet, hogy évek óta fanfiction íróként olvashatóak a történetei a neten. A fanfiction az a műfaj, amikor a rajongók tovább írnak egy már meglevő műt a saját képzeletük szerint. Így pl. botlottam már bele a Twilight folytatásába Rosalie szemszögéből is.
AgiVeganak ez a könyv egy nagy váltás lehetett. Saját történet, saját kitalált karakterek. Ráadásul azt is meg kell említeni, hogy az írónő képeket is készít, rajzol ill. fényképez és nem mellesleg "hazai".

Elolvasom »

Tonya Hurley: Szellemlány 2.- Hazatérés

Akik olvasták Tonya Hurley trilógiájának első részét, gondolom izgatottan várják a folytatás megjelenését. Köszönhetően a kiadónak, volt szerencsém kézbe venni, elolvasni a Hazatérést még a hivatalos megjelenése előtt. De ha minden igaz, Könyvfesztiválra (április 14-17.) már kapható lesz, nem kell sokat várnotok nektek sem rá. ;o)

Elolvasom »

Christine Nöstlinger: Szép kis család

Amikor kézbe vettem a könyvet és láttam, hogy az Andersen-díjas Christine Nöstlinger írta, egyből eszembe jutott A cseregyerek c. könyve, ugyanis nagy kedvencem.
Nöstlinger bája egyszerűen utánozhatatlan. Ez a regénye pedig nagyon fájdalmas, de ugyanakkor nagyon elgondolkodtató is. Olyan, amivel nem árt meglepni a gyerkőcöket, ha hasonló problémák vannak a családban vagy nekünk elolvasni, hogy tudjuk, mit érezhetnek.

Elolvasom »

Kerstin Gier: Rubinvörös

Szerintem bátran írhatom, hogy Kerstin Gier Rubinvörös c. ifjúsági regénye rövid időn belül is nagy sikert ért el kis hazánkban. Legalábbis én még a sok olvasói vélemény között egy negatívba se botlottam bele, de nem is én leszek az első aki ilyet ír majd. ;o)

Elolvasom »

Ally Carter: Ha megtudnád, hogy szeretlek, meg kellene öljelek

Cammie 15 éves, a Kivételes Ifjú Hölgyek Gallagher Akadémiájának tanulója. Az akadémia külsőleg a tehetős lányok magániskolája, de a falak mögött kémek tanítása folyik.
A lány 14 nyelven beszél, hétféleképpen képes puszta kézzel ölni, harcművészetet tanul, kódfeltöréseket, szóval mindent, amire egy kémnek szüksége lehet. Ráadásul nem akárki. Az ő édesanyja az akadémia igazgatónője, maga is kém volt épp úgy, mint a lány édesapja, aki sajnos egy bevetés során meghalt.
Új tanév kezdődik, a lányok szállingóznak vissza az iskolába a nyári szünetről. A 2 legjobb barátnője Liz és Bex is, de az új tanévben új diák érkezik, akit nekik kell a szárnyaik alá venniük. És ahogy lennie kell, egy bevetése során Cammie megismerkedik egy fiúval, aki azt hiszi a lányról, hogy vallási okokból magántanuló. Minden összekuszálódik....

Elolvasom »

Carrie Ryan: Kezek és fogak erdeje

Az erdő mélyén van egy kis falu, ami kerítéssel van elzárva a külvilágtól. A kerítésen belül, mondhatni átlagosan telnek a lakók napjai. Dolgoznak, megházasodnak, gyereket nevelnek. De kint Elátkozottak élnek. Zombik, akik időnként próbálnak betörni a faluba, friss húsra vágyva.
Mary egyedül marad a bátyjával, miután a szülei is Elátkozottakká válnak. Nincs sok választása, bár szíve Travisért dobog, a testvéréhez, Harryhez készül feleségül menni.
Aztán egy napon áttörik a zombik a kerítést és elözönlik a falut. Egy kis csapatnak sikerül elmenekülnie, de az Elátkozottak a nyomukban. ...

Elolvasom »

írj nekünk emailt!

az oldalt szerkeszti: Lobo


Kathryn Stockett - A segítség
káááá (0 komment) 2011. nov. 18.
Ken Follett: A harmadik iker
noreply@blogger.com (Niki) (0 komment) 2011. nov. 18.
#21760
noreply@blogger.com (Niki) (0 komment) 2011. nov. 18.
Bátor könyv
noreply@blogger.com (hóvirág) (0 komment) 2011. nov. 17.
Jonathan Stroud: Salamon király gyűrűje
ilweran (0 komment) 2011. nov. 17.
A százéves ember… (részlet)
(0 komment) 2011. nov. 17.
Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés
Gigi (0 komment) 2011. nov. 17.

Hasznos