Novella címke archívuma
Három távmondat
Rejtő Jenő: Ezen egy éjszaka (Szukits, 1993)
[3 nyögvenyelős kabarétréfa]
Neil Gaiman - Tükör és füst
Gaiman annyira megoszt engem. Van regénye, amit szerettem, és van, amit meg nem. A Csillagport könyvben nehezen viseltem, filmben viszont imádtam. Amit még nem olvastam tőle, azok a novellái. Mivel úgy gondolom, hogy nagyon rossz
regényeket ír, mert nem tud hosszan érdekfeszítően írni, és bénák a karakterei, adtam neki egy esélyt, hogy novellában attól még jó lehet. És tényleg. Legalábbis nagyrészt.
Spiró György: Kémjelentés
Két világháború, kommunizmus, forradalom és egyéni forradalmak, rendszerváltás, Európai Unió… zsidó lét és sors, sosem ismert „ottmaradt” rokonság, nagymamák, nagynénik, anya és apa. Család- és kortörténet darabkák Spiró György novelláinak tükrében. Az írót élete során ért reflexiók halmazából merítkező novellák láncolata, mintha nem csak egy személy története lenne, mintha az elmúlt 65 év kollektív történelmének személyre szabott kivetülését láthatnánk.
Tahir Shah: Kalandozások az Ezeregyéjszakában
"hullnak a percek az idő űrjébe"
Tóth Krisztina: Pixel
30 testrész rövid történetéből álló novellaciklus alkotja Tóth Krisztina legújabb művét, a cím sokatmondó: Pixel. „Szövegtest” olvasható a cím alatt. Hétköznapi emberek, hétköznapi életéből kiragadott nem éppen hétköznapi pixelkockák. Az egymás mellett elsétáló embereknek sokkal több közük van a másik sorsához, mint sejtenék… Egy zseniálisan megkomponált, könnyen olvasható mű. Adja magát, hogy olvasd, olvasd és olvasd, csak még egy történetet, csak még tíz percig.
Schäffer Erzsébet fülbevalói
Schäffer Erzsébet: Málna utca 3., A hintalovak nappal alszanak
Schäffer Erzsébet fülbevalói
Schäffer Erzsébet: Málna utca 3., A hintalovak nappal alszanak
Óvakodj a rókadémontól!
Twitteren írt novellák
A BBC tavasztól heti egyre csökkenti az éterbe sugárzott novellák számát. A tiltakozók a twitteren kampányolnak, közöttük van Joanne Harris és Neil Gaiman is. Hetente egy író a twitteren elkezd egy novellát, a rajongóknak pedig folytatniuk kell. Egy zsűri bírálja el a beérkezett mondatokat, a legjobbat választják – így születik meg egy új irodalmi alkotás. A projekt öt hétig fut, a kész műveket a végén a Society of Authors oldalán közlik. Te is beszállsz?
Lawrence Block a novellákról
Lawrence Block mindig is szerette a novelláit – írni is, értékesíteni is. Egy blogbejegyzésben mesél minderről a nálunk is népszerű krimiszerző, és elárulja, hogy Matthew Scuddert is nemegyszer a novellák és a kisregények mentették meg a biztos haláltól. Írói pályafutását novellákkal kezdte, és ezek írását akkor sem hagyta abba, amikor már nem volt divat ez a műfaj. A J. P. Keller-sorozatot is egy rövid írás indította, most már az ötödik epizód készül.
Patrick Ness: Viola
Patrick Ness Kés a zajban c. regénye világszerte nagy sikereket ért el, de az első részben nem nagyon derült ki, Viola hogyan élt a bolygóra érkezés előtt. Ebben a kis 20 oldalas ingyenes kiadványban arról olvashatunk, miért épp Violáék lettek a kiválasztottak, hogy ők lépjenek elsőnek a bolygóra, milyen volt az odavezető útjuk és egyáltalán milyen volt az életük az út előtt és hogyan történt a baleset.
Érdekes kiegészítő olvasmány, aki olvasta a Kés a zajbant, annak úgy érzem, hogy kihagyhatatlan. A kiadó oldalán elérhető pdf formátumban. A trilógia második része pedig előre láthatóan augusztus 31-én jelenik meg magyarul Válasz és kérdés c.-mel.
P.G. Wodehouse - Folytassa, Jeeves!
Mindig azzal kezdem a posztom, hogy miért nem akartam ezt vagy azt kézbe venni, és miért vettem mégis kézbe, de itt egyszerűen muszáj ezt leírni. Na szóval, nem szeretem a humoros könyveket. Kiver a víz, ha arra gondolok, hogy nekem most muszáj lesz röhögnöm olvasás közben, mert ez egy vicces könyv, és ha mégsem tartom viccesnek, akkor valószínűleg én vagyok a fogyatékos. Nincs egy átlagos humorérzékem, a másképpen vicces dolgokat szeretem, úgyhogy még akár az is lehet, hogy az vagyok. És mondhatja nekem bárki, hogy ez milyen vicces, meg az milyen humoros, hamarabb veszek a kezembe egy genetikáról szóló tudományos értekezést, mint vicces könyvet. Épp ezért Wodehouse-t is csak kerülgettem, mert oké, az angol humor az másképpen vicces, de mi van, ha mégsem? Mi van, ha csak felültem egy angol uriember (így, rövid u-val) imázsának, és mégsem lesz az a humor, amit még én is élvezek?
Innen-onnan
A frissen megjelent Hamu és Gyémánt magazint a szerkesztők szinte teljes egészében a kriminek szentelték. Számos Agave-vonatkozású cikk között találhattok egy összefoglaló-bemutató írást a magyar irodalmi detektívekről, köztük Veronról (Cserkuti Dávid illusztrációjával). Az 58. oldalon pedig közre merték adni egy novellámat is, amit egy előre megkapott fotó alapján kellett írnom - egész más lett, mint amit megszokhattatok tőlem.
Stephen Leacock: Gertrud, a nevelőnő
„Vad, viharos éjszaka dühöngött Skócia nyugati partjai fölött. Ezen történetünk szempontjából ugyan ennek különösebb jelentősége nincsen, miután történetünk nem Skócia nyugati partjain játszódik, hanem Írország keleti partjain. De azért ott is elég rossz idő volt.”
Nyolc menet Klicskóval
Alice Munro: Mennyi boldogság!
Van az úgy, hogy az ember ül reggel munkába menet a buszon, előhalássza a táskájából a legújabb könyvét, belefog az olvasásába, és néhány oldal után valami iszonyatos dolog kezd körvonalazódni előtte – annyira, hogy legszívesebben becsukná a könyvet a tizenvalahanyadik oldalon, visszatenné a polcra, és azt mondaná: én ebből nem kérek. Aztán mégis tovább olvassa, mert az írónő már sokszor rabul ejtette, mert nem tud elszakadni a mágikus erővel bíró mondatoktól, és mert a végsőkig remél, hogy talán ezúttal kíméletesebb lesz a szerző.
Kisvárosi életek
Egy férfi legyen
Bejött az élet
Budapest, nőváros
Kőrösi Zoltán műveibe Annamarie oltott be a Szerelmes évek kapcsán. A beszámolója alapján egyértelműnek éreztem, hogy Kőrösi az én íróm. Meg is vettem az előbb említett könyvét, és a Budapest, Nővárost is. Az idei Könyvfesztiválon pedig volt szerencsém dedikáltatni is mind a két kötetet. Ha már dedikáltattam, úgy döntöttem, hogy itt az ideje elolvasni az egyik kötetet.
Japán kötelezők 12. - Tanizaki Dzsunicsiró és Óe Kenzaburó
Japán kötelezők 11. - Mori Ógai: A vadlúd
Japán kötelezők 10. - Ueda Akinari: Eső és hold meséi
Japán kötelezők 8. - Akutagava Rjúnoszuke: A vihar kapujában
Kőrösi Zoltán- A hűséges férfi
Szeee kampányolt a kortárs, magyar szerzőkért. Arra próbálta felhívni a figyelmünket, hogy sokkal jobban meg kellene őket becsülnünk, és vásárlásunkkal támogassuk őket anyagilag is. Két kortárs, magyar szerző könyvének megvásárlásának minimumában egyeztünk meg. A MOLY-on szervezett rendezvényhez én is betársultam, ennek keretében vettem meg Kőrösi Zoltán új könyvét, valamint Kiss Ottó A másik ország című regényét. Sajnos ebben az évben még egyáltalán nem tudtam könyvet venni, (közel egy éve semmiféle jövedelmem nincs), így számomra ez a támogatás még hangsúlyosabb.
Ámosz Oz: Tel-ilani történetek
Napjaink talán leghíresebb izraeli írója, Ámosz Oz neve évek óta felmerül a Nobel-díj várományosai között. Az író, aki tavaly a Könyvfesztivál díszvendégeként hazánkba is ellátogatott, 71 évesen is fáradhatatlanul írja újabb történeteit. Legújabb könyve, a Tel-ilani történetek az idei Könyvfesztiválra jelent meg az Európa Kiadó életműsorozatában.
Gena Showalter - Temptation in Shadows
Gyógyír búskomorságra
Ray Bradbury: Gyógyír búskomorságra
A hátsó udvarban kezdődik a végtelen. Jó ezt tudni, a legtöbb gyerek tudja, mi is tudtuk, csak elfelejtettük, valahol, menet közben. A padlás ablaka a legszebb emlékekre nyílik a múltban. Csak egy lépés kell – nem azért, hogy másképp legyen, hogy felülíródhassanak a rossz döntések, nem azért hogy csaljunk, hanem hogy megéljük, a maga teljes valójában, amire érdemes emlékezni. Bradbury történeteiben a világ úgy ezerlehetőségű, ahogy a gyermekkor hiteiben.
az oldalt szerkeszti: Lobo
Kathryn Stockett - A segítség
káááá 2011. nov. 18.Ken Follett: A harmadik iker
noreply@blogger.com (Niki) 2011. nov. 18.#21760
noreply@blogger.com (Niki) 2011. nov. 18.Bátor könyv
noreply@blogger.com (hóvirág) 2011. nov. 17.Jonathan Stroud: Salamon király gyűrűje
ilweran 2011. nov. 17.A százéves ember… (részlet)
2011. nov. 17.Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés
Gigi 2011. nov. 17.Neil Gaiman & Terry Pratchett: Elveszett Próféciák
Gigi 2011. nov. 17.Régi
- » 2011. november (243)
- » 2011. október (465)
- » 2011. szeptember (491)
- » 2011. augusztus (441)
- » 2011. július (340)
- » 2011. június (233)
- » 2011. május (242)
- » 2011. április (486)
- » 2011. március (551)
- » 2011. február (509)
- Az összes »
Kategóriák
- » hírek (feliratkozás)
- » szépirodalom (feliratkozás)
- » ponyva (feliratkozás)
- » doku (feliratkozás)
- » sci-fi (feliratkozás)
- » ifjúsági (feliratkozás)
- » krimi (feliratkozás)
- » kaland (feliratkozás)
- » novella (feliratkozás)
- » vers (feliratkozás)
- » egyéb (feliratkozás)
Hasznos
- » Hengerfejtömítésvisszabeszél a nemmukodik
- » aszerka szerkesztőségi blog
- » freeblog főoldal
- » freeblog admin











