Pöfivonat címke archívuma
Rachel Gibson: Jane vékony jégen táncol
"A kissé önbizalom-hiányos Jane Alcott a nagyvárosi szinglik táborát gyarapítja. Kissé belefáradt már a vakrandikba az olyan férfiakkal, akik heverőt tartanak a furgonjuk hátuljában. Jane kettős életet él: nappal a belevaló Seattle Chinooks hokicsapatáról, elsősorban hírhedt kapusukról, Luc Martineau-ról tudósít, éjszaka ír: álnéven Cicamaca botrányos kalandjait szövi és indítja be minden férfiolvasó fantáziáját. Amióta az eszét tudja, Luc megszállottan dolgozik a sikerért. Még csak az kéne, hogy egy éles nyelvű, tenyérbe mászó újságírónő vájkálni kezdjen a múltjában és feldúlja az életét! De amint a szürke kis nő lecseréli fekete ruháit egy lélegzetelállító vörös estélyire, Luc rájön, hogy Jane-ben több rejlik, mint az első látásra gondolta. Lehet, hogy itt az ideje kockáztatni. Lehet, hogy itt az ideje, hogy kiderüljön."
Rebecca James: Gyönyörű bajkeverő
"Katherine Patterson egyedül neveli kislányát. Csak pár év telt el azóta, hogy középiskolásként, a sajtó zaklatásai elől menekülve, nevet változtatott, s nagynénjéhez költözött. Az új iskolában igazi kívülállóként mozog, de barátokra vágyik. Az iskola nagyhangú, életvidám sztárja Alice Katherine legnagyobb meglepetésére elhívja őt a szülinapi bulijára. Hamarosan elválaszthatatlanok lesznek, s ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a lány elmeséli Alice-nek, hogy kicsoda is ő valójában: évekkel korábban húgát, aki nagy zenei tehetségnek számított, és aki a család kedvence volt, brutálisan meggyilkolták, s Katherine felelősnek érzi magát húga haláláért. Ám amikor újdonsült barátnője együttérzés helyett manipulálni kezdi őt és az érzéseit, Katherine felfedezi: a lány nemcsak nagylelkű és elbűvölő tud lenni, hanem kifejezetten durva és aljas is. Egyre több furcsa titokra derül fény Alice-szel kapcsolatban. Mikor pedig Katherine más barátokat is talál, sőt, új párjával családalapításba kezdenek, megtapasztalja, hogy Alice nem tűri, ha kihagyják valamiből, s a bosszúja halálos is lehet."
Thomas Hardy: A zöldellő fa alatt
"Erdőkkel körülvett elbűvölő falu Mellstock, ahova tanítónőként tér vissza Day gazda lánya, Fancy. A szépséges, de hiú és kacér lánynak - orgonajátéka hallatán - rögvest több kérője is akad. Kezéért vetekszik az egyszerű, de becsületes és nyíltszívű fuvaros, Dick, a jól képzett és elegáns lelkész, Arthur, valamint a gazdag birtokos, Mr. Shiner, aki nem mellékesen a lány apjának teljes támogatását is élvezi. Vajon melyikük nyeri el végül Fancy csapongó szívét, melyikükkel lép frigyre és tartja meg a lakodalmat a falu határán lévő ősrégi nagy fa zöldellő lombjai alatt? Thomas Hardy első fennmaradt kisregénye briliáns humorral és finom iróniával fűszerezve fest megkapó képet a vidéki életről, megörökítve egyúttal annak letűnő hagyományos értékeit is, mielőtt végleg elsodorná őket a modernizálódás árja."
John Grisham: Theodore Boone a kölyökügyvéd
"Egy tökéletes gyilkosság. Egy arctalan tanú. Csak a kamasz ügyvédzseni tudja a teljes igazságot: Ő Theodore Boone. Theodore Boone még csak tizenhárom éves, de már kész ügyvéd. Iskolatársai, barátai szívesen kérnek tőle jogi tanácsot, és a fiú olyan alaposan ismeri a törvényeket, a jog világát, hogy mindig remek megoldást talál. Ha teheti, minden szabad percét a tárgyalóteremben tölti. Így aztán nem csoda, hogy egy bonyolult gyilkossági ügybe is belekeveredik. Mire észbe kap, már nyakig benne van a nyomozásban: rejtélyes tanúra bukkan, döntő fontosságú információt kap, és egyre biztosabb abban, hogy a tárgyalás menete rossz irányba halad. Vajon mit tehet a vérfagyasztó ügyben? Kiderülhet-e az igazság? Megőrizheti-e inkognitóját vagy egy hidegvérű gyilkos bosszúja vár rá?"
Anne Brontë: Agnes Grey
"Anne Brontë híres nővéreihez, Charlotte-hoz és Emilyhez hasonlóan szintén megírta a maga nevelőnő-regényét, amely önéletrajzi ihletésű írásnak is tekinthető, hiszen az írónő szintén papcsaládból származott, széleskörű műveltségre tett szert és több helyen is dolgozott nevelőnőként, akárcsak regényének főhőse. Mindkettejük életét megnehezítették munkaadóik, nem is beszélve a neveletlen és sokszor nevelhetetlen gyerekekről. A műből azonban kitűnik a boldogság utáni vágy, Agnes élete ugyanis idővel más, kedvezőbb fordulatot vesz, mint a tragikus sorsú írónőé. Agnes két családnál is dolgozik, előbb Bloomfieldéknél, majd Murrayéknél. Bloomfieldék elkényeztetett és rosszcsont gyermekeinek viselkedéséért a szülők Agnest okolják anélkül, hogy engedélyt adnának a nevelőnőnek, hogy megfelelően fegyelmezze őket. A Murray család két kamaszkorú leányával se sokkal könnyebb a dolga. Rosalie-t sokkal inkább a bálok, a ruhák és a kacérkodás, valamint a minél gazdagabb és előkelőbb férfiak meghódítása érdekli, mint azok az erkölcsi nézetek, melyeket Agnes mindenáron belé akar verni. Matildát viszont hidegen hagyja a hölgyektől elvárt viselkedés, és legszívesebben a lovakkal és a kutyákkal tölti idejét. A gazdagok sekélyessége és nemtörődömsége taszítja Agnest, de itt tartózkodása örömet is hoz: megismerkedik az új segédlelkésszel, Edward Westonnal, akihez vonzódni kezd, ám a köztük kialakuló kapcsolatot kezdetben számos tényező nehezíti."
Arnaldur Indridason: Kihantolt bűnök
"Egy külvárosi építkezésen rejtélyes csontvázat találnak. Erlendur, a nyomozó először arra gondol, hogy csupán az Izlandon szokásosnak mondható történet áll a haláleset hátterében: valaki eltűnik egy hóviharban, s évek, évtizedek múltán rátalálnak. Ám a körülményekben van valami nyugtalanító. Ott van először is a csontváz különös testtartása... Aztán nem messze tőle, az a négy, szabályosan ültetett ribiszkebokor, a semmi közepén. Mintha egyszer már laktak volna itt... Erlendur nem is sejti, milyen mélyre kell ásnia a múltban, hogy fény derüljön a rég elhantolt igazságra. "
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Menekülési kísérlet
"Két történet, két kísérlet a menekülésre egy halálos veszedelem elől. Az első színhelye a Szivárvány bolygó, amelyen tudósok kutatják a null-transzport titkát. Az utazásnak és a teherszállításnak ez a forradalmian új, instant módja jelentheti a kulcsot az egész galaxis meghódításához, ám az eljárás mellékhatásai egyelőre katasztrofálisak. Nem véletlen, hogy a tudóscsoport egy isten háta mögötti, lakatlan bolygót választott a kísérletek színhelyéül. Legutóbbi próbálkozásuk azonban olyan hatalmas energiákat szabadított el, amelyek akár az egész felszínről eltörölhetnek minden életet… és az evakuálásra sem elég idő, sem elegendő eszköz nincsen.
Matti Rönkä: A határjáró
"Ez a sajátos világú krimi napjaink Helsinkijében játszódik, ahol az alvilágot a szovjet utódállamokból érkező bűnözők uralják. Nem piti alakok, legális fedőtevékenység mögé bújva folytatják üzelmeiket. Az egyik keresztapa egy Oroszországból áttelepült finn származású férfi, Viktor Kärppä kisebb-nagyobb szolgálatait is igénybe veszi. Ártalmatlannak tűnő ügyek ezek, de a rendőrség figyelmét nem kerülik el. Kärppä, aki magándetektívként dolgozik, nem csak kényelmetlen üzletfeleitől, de a múltjától is szeretne elszakadni, amire igencsak jó oka van. Ebbeli fáradozását egyáltalán nem segíti elő, amikor egy férfi eltűnt feleségének felkutatásával bízza meg."
Camilla Läckberg: A prédikátor
"A helyszín ezúttal is Fjällbacka, ez a szép fekvésű, csendes városka, ahol húsz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt két fiatal lány. Véletlen-e csupán, hogy csontjaik most épp azon a helyen kerülnek elő, ahol egy játszadozó kisfiú egy nő ruhátlan holttestére bukkan? Az eset mélyen megrázza a városka lakóit. Patrik Hedström nyomozó figyelmének középpontjába egy különös család kerül. A Hultok között összeférhetetlen alakok, vallási fanatikusok de bűnözők is akadnak. A gyanúsítottak listája hosszú, ám az idő kevés. Vajon melyik sötét családi titok vezet el a tetteshez?"
Brent Weeks: Árnyak útján
"A tökéletes gyilkosnak nincsenek barátai csak célpontjai. Egy fehér kígyó puffant az asztalra. Kylarnek alig jutott ideje megállapítani, hogy mi az, mielőtt a kígyó az arca felé csapott volna. Látta a nagyra tátott száját, benne csillogó méregfogakkal. Hátrahőkölt, de túl lassan. Aztán a kígyó eltűnt, Kylar pedig hanyatt esett a székről, de ugyanabban a pillanatban talpra is ugrott. Blint az állatot a feje mögött megmarkolva tartotta a kígyót. A levegőben kapta el, amikor támadott.
Karin Alvtegen: Árulás
"Eva régóta sejti, hogy férje megcsalja. Egy nap egy ártatlan megjegyzésből rájön, hogy a csábító nem más, mint fiuk óvónője. Fájdalmában és dühében kegyetlen bosszút forral a nő ellen, és egy elhamarkodott kalandba is belebonyolódik, ami azonban végzetes veszélyeket rejt. A hétköznapi szerelmi háromszögnek induló történet pokoli eseményekbe torkollik. A regény főszereplői a boldogságot hajszolják, ám életük lidércnyomássá válik. Minden, de minden más irányba fordul, mint ahogy tervezték. Ki kit árult el? Ki az áldozat?"
Torey Hayden: Egy gyerek
"Egy hatéves lány fához kötözte és felgyújtotta hároméves társát. A kisfiú válságos állapotban került kórházba. Van-e élet ezek után a kislány számára?
Brenna Yovanoff: Az elcserélt
"Mackie Doyle igyekszik úgy élni az életét, mint mindenki más Gentry tökéletes kisvárosában: gondtalanul, boldogan, és egyezményes hallgatásban arról, hogy miért nem történik ebben a városkában soha semmilyen szerencsétlenség. Pedig lenne miről beszélni.
Lawrenced Block: Hosszú út a sírkertbe
"Mielőtt Matthew Scudder otthagyta a rendőrséget, hazudott az esküdtszéknek, hogy rács mögé juttasson egy James Leo Motley nevű veszélyes pszichopatát. Tizenkét évvel később a szörnyeget kiszabadul a börtönből, és nekilát, hogy valóra váltsa régi ígéretét, mely szerint nemcsak Scudder fog fizetni hazugságáért, hanem a női is. Motley módszeresen végez Scudder régi ismerőseivel, szeretőivel, barátaival, sőt még idegenekkel is, miközben olyan, akár egy szellem: képtelenség elfogni. Scuddernek minden tőle telhetőt meg kell tennie, különben mindenkit elveszít, aki fontos neki. Minden követ megmozgat, mindenhova elmegy, mindenkivel beszél, ám Motley mindig egy lépéssel előtte jár."
Chitra Banerjee Divakaruni: A fűszermesternő
Chitra Banerjee Divakaruni: A fűszermesternő
Stef Penney: Gyengéd, mint a farkasok
"Kanada 1867: Ahogy a tél egyre szorosabban markolta Dover River elszigetelt települését, egy asszony élete legveszélyesebb útjára indul. Egy férfit brutálisan meggyilkoltak, a nő tizenhét éves fia pedig eltűnt. Az erőszak régi sebeket tép fel, és lángra gyújtja a kisváros mélyen ülő feszültségeit. Vannak akik meg akarják oldani a bűntényt, mások csak ki akarják használni. Hogy fia nevét tisztára mossa, az asszonynak nincs más választása, mint, hogy kövesse a halott férfi kunyhójától induló nyomokat, és északnak induljon az erdőbe, és az azon túli kietlen tájra."

Várkonyi Hajnal: A kis időutazó
"Mit tehet egy könyvmoly kisfiú, aki bátyja haragja elől az ágy alá menekül? Például behunyhatja a szemét és olvasmányai egyik színhelyére képzelheti magát… De mi történik akkor, ha ez olyan jól sikerül, hogy valóban ott is terem? Természetesen pánikba esik. Első ijedtségéből felocsúdva minden adandó alkalmat megragad, hogy új képességét kihasználva visszatérhessen a múltba. Indulj Te is időutazásra a történelemrajongó kisfiúval, és élj át vele együtt sok felejthetetlen kalandot!"

David Safier: Pocsék karma
"Kim Lange tévébemondónő életének legboldogabb napján megnyeri a Német Televízió Díját. Sajnos azonban ugyanazon a napon egy orosz űrállomásról levált roncs maga alá temeti, és a halálát okozza. A túlvilágon fejére olvassák bűneit: elhanyagolta a lányát, megcsalta a férjét, összességében túl sok rossz karmát gyűjtött be élete során, így valódi megértésre nem számíthat. Büntetésül hangyaként születik újjá, és ahhoz, hogy feljusson a reinkarnációs létrán, egy nagy adag jó karmára is szüksége lesz... Az "átmeneti hangyaság" után elhízott sültkrumpli-árusként tér vissza az életbe. Épp időben ahhoz, hogy megakadályozza legjobb barátnője és volt férje egymásba szeressenek..."

Lawrence Block: A betörő, aki portyára indult
"Bernie ismét az ágy alatt kénytelen meghúzni magát, miután a lakás - ahová egy hirtelen ötlettől vezérelve tört be - tulajdonosa hazatér, és nem egészen önszántából az ágyra veti magát egy férfival. Az már csak másnap derül ki, hogy Bernie-t több biztonsági kamera is felvette, amint a környéken sétál. Ez csupán azért kellemetlen, mert közben egy rablógyilkosságot is elkövettek a közelben. Alig sikerül tisztáznia magát a vádak alól, amikor megjelenik a boltjában egy kövér ember, és egy tizenhárom dolláros könyvért ezerháromszáz dollárt fizet, majd a sarkon agyonlövik. És akkor ott van még a Rigai Fekete Veszedelem, három gyönyörű nő, egy plasztikai sebész, egy tejajtó, valamint a "hány ital az egy ital" problematikája. Egy nagyvárosban hétköznapi események ezek, ám Bernie megtalálja a közös pontot, és csupán akkor zavarodik össze egy pillanatra, amikor összeakad saját maga álnevével. Vagy álnéven élő változatával. Vagy valakivel, akinek az az igazi neve, amit ő álnévként használ. Vagy..."

John Shors: Hullámsír
"A második világháborús sebesültszállító hajó az egyik pillanatban még a Csendes-óceánon cirkál irgalmas missziót teljesítve. A következőben kettészakítja egy torpedó. Túlélők kis csapata, köztük egy sebesült japán katona és egy fiatal amerikai ápolónő vetődik partra egy közeli szigeten, nem is gondolva, milyen kalandok várnak rájuk...

Tess Gerritsen: A sebész
Bostonban él egy gyilkos, akinek azaz élete értelme, hogy magányos nőket keressen meg az éjszaka leple alatt, hogy aztán borzalmas kínzásokat hajtson végre rajtuk. A rendőrség minden erejével azon van, hogy megkeresse ezt a civilben feltehetőleg orvosként tevékenykedő egyént, mivel minden esetben sebészeti pontossággal végzi el ezeket a brutális kínzásokat. Az ügyre ráállított Moore és Rizzoli már a nyomozás elején különleges felfedezést tesznek. Az ügy fontos láncszeme lehet Catherine Cordell doktornő, aki két évvel ezelőtt már találkozott a gyilkossal, de a kínzása befejezetlen maradt. Vajon most sikerül befejeznie a gyilkosnak azt, amit már egyszer elkezdett?

az oldalt szerkeszti: Lobo
Kathryn Stockett - A segítség
káááá 2011. nov. 18.Ken Follett: A harmadik iker
noreply@blogger.com (Niki) 2011. nov. 18.#21760
noreply@blogger.com (Niki) 2011. nov. 18.Bátor könyv
noreply@blogger.com (hóvirág) 2011. nov. 17.Jonathan Stroud: Salamon király gyűrűje
ilweran 2011. nov. 17.A százéves ember… (részlet)
2011. nov. 17.Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés
Gigi 2011. nov. 17.Neil Gaiman & Terry Pratchett: Elveszett Próféciák
Gigi 2011. nov. 17.Régi
- » 2011. november (243)
- » 2011. október (465)
- » 2011. szeptember (491)
- » 2011. augusztus (441)
- » 2011. július (340)
- » 2011. június (233)
- » 2011. május (242)
- » 2011. április (486)
- » 2011. március (551)
- » 2011. február (509)
- Az összes »
Kategóriák
- » hírek (feliratkozás)
- » szépirodalom (feliratkozás)
- » ponyva (feliratkozás)
- » doku (feliratkozás)
- » sci-fi (feliratkozás)
- » ifjúsági (feliratkozás)
- » krimi (feliratkozás)
- » kaland (feliratkozás)
- » novella (feliratkozás)
- » vers (feliratkozás)
- » egyéb (feliratkozás)
Hasznos
- » Hengerfejtömítésvisszabeszél a nemmukodik
- » aszerka szerkesztőségi blog
- » freeblog főoldal
- » freeblog admin