agave címke archívuma
Georges Simenon: Maigret és a halott gyémántkereskedő
George Simenon és az ő Maigret főfelügyelője is egy olyan része a krimiirodalomnak, ami eddig kimaradt az életemből – persze hallottam róla, tudtam én, hogy így klasszikus, meg úgy kikerülhetetlen, mégsem éreztem késztetést arra, hogy kézbe vegyem bármelyik Maigret-kötetet. Azt meg, hogy Simenon mást is írt, bevallom, nem is tudtam. Valószínűleg ez még jó ideig így maradt volna, ha az Agave nem veszi kézbe tavasszal Simenon hazai kiadását, így viszont, mivel az ő megjelenéseikre odafigyelek, és ha valamire a kiadó azt mondja, hogy jó, én elhiszem (és nem, nem fizetett hirdetést olvashattak, tényleg így van), nem halogattam tovább, és az elmúlt évek privát „ismerkedjünk a krimivel” projektjébe bevettem Maigret-t is.
Georges Simenon: Maigret és a halott gyémántkereskedő
George Simenon és az ő Maigret főfelügyelője is egy olyan része a krimiirodalomnak, ami eddig kimaradt az életemből – persze hallottam róla, tudtam én, hogy így klasszikus, meg úgy kikerülhetetlen, mégsem éreztem késztetést arra, hogy kézbe vegyem bármelyik Maigret-kötetet. Azt meg, hogy Simenon mást is írt, bevallom, nem is tudtam. Valószínűleg ez még jó ideig így maradt volna, ha az Agave nem veszi kézbe tavasszal Simenon hazai kiadását, így viszont, mivel az ő megjelenéseikre odafigyelek, és ha valamire a kiadó azt mondja, hogy jó, én elhiszem (és nem, nem fizetett hirdetést olvashattak, tényleg így van), nem halogattam tovább, és az elmúlt évek privát „ismerkedjünk a krimivel” projektjébe bevettem Maigret-t is.
Neil Gaiman - Tükör és füst
Gaiman annyira megoszt engem. Van regénye, amit szerettem, és van, amit meg nem. A Csillagport könyvben nehezen viseltem, filmben viszont imádtam. Amit még nem olvastam tőle, azok a novellái. Mivel úgy gondolom, hogy nagyon rossz
regényeket ír, mert nem tud hosszan érdekfeszítően írni, és bénák a karakterei, adtam neki egy esélyt, hogy novellában attól még jó lehet. És tényleg. Legalábbis nagyrészt.
Dan Simmons: Hyperion bukása
A katona és szomja a párviadalra, a pap és testén a szentségtelen keresztség, a költő és démonai, a tudós, és megállíthatatlanul fiatalodó csecsemő lánya, a nyomozó és halott szerelmének magzata s a kettős árulása terhét viselő diplomata odaérnek a végső zarándoklat völgyébe, a „világ végórájában”. Önként álltak a végzet elé, ők, a kiválasztott kevesek – s most leginkább várakoznak. A halált vállalók várakoznak – ők nem tudják miért, de nekünk is csak fokozatosan világosul: a megfelelő pillanatra várnak. A megfelelő pillanatra, mikor kiválasztottságuk értelmet lel, s együtt rezonál a velük történttel a világban történő. Hisz mi lenne más a kiválasztottság értelme, mint hatással lenni az egész univerzumra?
Dan Simmons: Hyperion bukása
A katona és szomja a párviadalra, a pap és testén a szentségtelen keresztség, a költő és démonai, a tudós, és megállíthatatlanul fiatalodó csecsemő lánya, a nyomozó és halott szerelmének magzata s a kettős árulása terhét viselő diplomata odaérnek a végső zarándoklat völgyébe, a „világ végórájában”. Önként álltak a végzet elé, ők, a kiválasztott kevesek – s most leginkább várakoznak. A halált vállalók várakoznak – ők nem tudják miért, de nekünk is csak fokozatosan világosul: a megfelelő pillanatra várnak. A megfelelő pillanatra, mikor kiválasztottságuk értelmet lel, s együtt rezonál a velük történttel a világban történő. Hisz mi lenne más a kiválasztottság értelme, mint hatással lenni az egész univerzumra?
Dennis Lehane: Hideg nyomon
Dennis Lehane-t én a Titokzatos folyó miatt szerettem meg – annyira, hogy sokáig nem is olvastam tőle mást, mert féltem, hogy egy esetleges csalódás elhalványítja majd azt az elementáris erejű döbbenetet, amit az a könyv (és a belőle készült film) kiváltott belőlem. A Vihar-sziget aztán mégiscsak a kezembe kéredzkedett, és talán a műfaji különbözőségnek köszönhetően szinte ugyanakkora élményt jelentett. A két zseniális önálló regény mellett a Kenzie-Gennaro magánnyomozó-páros kalandjait taglaló sorozatot valahogy nem tudtam annyira komolyan venni. Eddig. A Hideg nyomon viszont felülírta minden előítéletemet, elfeledtette velem, hogy „csak” egy krimit olvasok – erős és szívenütő, összetett és erkölcsi tanulságoktól sem mentes történetével és személyes drámájával ez a könyv jóval több, mint egy újabb tipikus magánnyomozós sztori.
Dan Simmons: Hyperion bukása
A rajongóknak egy évet kellett arra várnia, hogy kezükbe vehessék a Hyperion folytatásának új kiadását. A várakozás megérte: mind külsejében, mind tartalmában remek könyvet kaptunk.
Dan Simmons - Hyperion bukása
Az első rész úgy ért véget, hogy annyi kérdőjelet hagyott maga után, hogy azt hittem, ezzel így nem lehet élni. De, azért, mint látszik, túléltem, de ha megfogadtok egy tanácsot, ne várjatok egy évet a két regény között, ha tehetitek, egymáshoz viszonylag közel olvassátok. Az a rengeteg érdekes kérdés, meg elmélet, ami az első rész közben megfogalmazódott bennem, mára teljesen elkopott, és nagyon nehezen vettem fel újra a fonalat. Újra kellett volna olvasnom az első könyv bizonyos részeit,
de nem akartam ezzel időt tölteni, kénytelen voltam megvárni, míg a könyv segít. És szerencsére segít, nagyon kellemes érzés, amikor félmondatokból meg utalásokból bevillannak képek meg összefüggések az előző részből.
Jeff Lindsay: Dexter dicsfényben
Kedvenc sorozatgyilkosunk újra visszatér, hogy tovább vadásszon áldozataira... Vagy mégsem? Talán tényleg jó útra tér Démoni Dexter, és végleg kispadra ülteti a Sötét Utast? És ehhez mit szól az élet nevű dolog?
Dennis Lehane: Hideg nyomon
Ismeretségem Lehane-nel ezzel a történettel kezdődött. Láttam a filmet, ami a regényből készült, nagyon a hatása alá kerültem és utána kezdtem el őt olvasni, s nem hagytam ki egyetlen magyarul megjelent regényét sem. Az író magándetektív párosáról szóló sorozatának igen fontos része ez a könyv, ami akár magában is jól értelmezhető, mint ahogy a filmhez se kellett semmi előismeret.
Lawrence Block: A betörő, akit temetni veszélyes
Az igazság szerint ezt a regényt a Bűnös szövegek után olvastam el, kicsit úgy éreztem valamivel alá kell támasztanom magam előtt is a nyafogásomat, s ki lehetne ehhez a legnagyobb segítség, mint maga Bernie. Aki itt már szinte posztmodern mélységekbe merül az intertextualitás vizén. Legalábbis így magyaráztam a sógornőmnek és annyira tetszik, hogy ragaszkodom hozzá.
Richelle Mead: A végső áldozat
Napjaink ifjúsági fantasy dömpingjéből kitűnik Richelle Mead Vámpírakadémia sorozata. Az amerikai írónő sajátos, jól felépített, átgondolt világával, olykor nagyon idegesítő, de legalább életteli főszereplőivel és izgalmas cselekményvezetésű könyveivel itthon is számtalan rajongót szerzett magának, akik már jó ideje tűkön ülve várták a sorozat befejező kötetét. A várakozásnak immár vége, A végső áldozat a boltokban, a történet végre szép kerek, minden jó ha jó a vége, mindenki elégedett lehet és várhatjuk Mead következő sorozatát, ami a hírek szerint szintén a Vámpírakadémia világában játszódik, de más szereplőkkel.
Richelle Mead: A végső áldozat
Vigyázat! Az előző részekre nézve spoilert tartalmaz!!
Rachel Caine: Az üvegház - A morganville-i vámpírok 1.
Még a megjelenéskor, a vámpírlázam idején vettem meg ezt a könyvet, de azóta is olvasatlanul állt a polcomon. A vámpírmánia java mára lement, így sejtettem, hogy a könyvnek nem túl sok esélye van nálam. De hogy egyenesen irritálni fog és szenvedni fogok rajta, azt nem tudhattam.
Steven Saylor: Birodalom
Folytatódik Róma történetének a bemutatása, csak itt nem ezer évet, hanem "csak" 150 évet élhetünk át együtt szereplőinkkel. Visszatér a Pinarius família, az egyre inkább alakját és jelentését vesztő, de szent ereklyeként őrzött fascinum. Ez az időszak a császárok kora, Róma történetének egyik legizgalmasabb része.
Neil Gaiman: Farkasok a falban
Szép csöndben én azért Neil Gaiman rajongó vagyok. Nem az a kemény vonalas fajta, aki már akkor Sandmant olvasott amikor még senki se hallott róla itthon, de a Tükör és Füst első magyar kiadását megvettem és onnantól datálnám, hogy egyik nagy kedvencem ő. Még ha nem is mindig minden műve varázsol el teljesen, azért alapvetően az a véleményem, hogy hihetetlenül jól tud mesélni és fantáziája csodálni való. Ami különösen tetszeni szokott, hogy tud idomulni stílusban a választott közönségéhez. Ez főleg a gyerekeknek íródott könyveiben figyelhető meg, s van belőlük jó pár.
Neil Gaiman - Dave McKean: Farkasok a falban
Az Agave szép komótosan jelenteti meg a Neil Gaiman-i életmű hazánkban még kiadatlan apróságait, így vehettük kézbe a minap a 2003-as Farkasok a falban-t, ezt az eszelős mesekönyvet, két játékos elme, két régi cimbora közös agymenését. Nem mondom, hogy ez a legfontosabb (a leginkább várt) hiánypótlás, mert a leginkább égető szerintem az Amerikai Istenek újrakiadása lenne. (Arra, félek, várnunk kell még, mert ha valóban HBO-s sorozat lesz belőle, a kiadó bolond lesz előtte kipottyantani a könyvet a „semmibe” – a képömlés korában amatőr húzás volna, hiszen a filmnél jobb reklámja jelenleg alig is van a könyvnek). A bennem lakó rajongó (aki nem fenntartások és feltétel nélkül, de kétségtelenül „elfogult” a szerző produktumaival), örül a falatkányi Gaimannak is, örül, hogy a hazai közönség is lassan teljesen képbe kerül az író munkáit illetően. A sajnos egyre inkább szokványnak tekinthető írói „könnyű kéznek” viszont már kevésbé örül – annak, ahogyan megint csak egy cafatka jut a kétségtelen írói fantáziából -, nekem néha úgy tűnik, Neil Gaiman bűn-lusta ember, akit időnként hét ökörrel kell az alkotásba vonszolnia a szerkesztőknek és kiadóknak.
Baráth Katalin: A türkizkék hegedű
A tavalyi év egyik legnagyobb kortárs magyar irodalmi szenzációja volt A fekete zongora – annak ellenére, hogy nem rengette meg a sikerlistákat, és nem kapott díjesőt sem. Ellenben megmutatta, hogy létezik igényes magyar szórakoztató irodalom, és hogy van is helye a „lila” szépirodalomra és szórakoztató gagyira elkülönülő hazai könyvkiadásban. Hiánypótló mű volt, ami nem véletlenül vált az olvasók kedvencévé – nem csoda, hogy a legtöbben tűkön ülve várták a folytatást. Magam is közéjük tartozom, azonban ahogy ez a nagyon kedvelt könyvek esetében lenni szokott, egy cseppet azért tartottam attól, mit hoz a következő kötet. Nem is attól féltem, hogy Baráth Katalin nem tudja tartani a színvonalat – ahhoz ő elég alapos és tudatos írónak tűnik, hogy ezzel ne legyen baj –, inkább attól, hogy a sorozatokra sajnos többnyire jellemző módon túl nagyot akar majd markolni a folytatásban.
Steven Saylor: Róma
Steven Saylor nagy fába vágta a tollát: Róma történetét mutatja be nekünk remény formájában, egészen Kr. e. 1000-től Kr. e. 1-ig. Mindezt két család történetén keresztül, akik hol segítik egymást, hol pedig versengenek. Láthatjuk, milyen volt Róma, mikor még egy sima kis dombvidék volt, majd hogy vált várossá és birodalommá. a Gracchusok, Sulla, Caesar, Kleopátra, Antonius mind-mind feltűnnek az évszázadok kavalkádjában.
Izing Róbert: Támadás az űrből!
Erről a könyvről egyből eszembe jutott a KEEC – nagy világ-regatta (J. T. Chippendale azaz Bencsik András egykori, jelenleg kaphatatlan scifije), és persze Az utolsó csillagharcos meg a Támad a Mars, és (csak a fajsúly kedvéért) Arthur C. Clarke A gyermekkor vége című könyve – de egy koron túl félek ez lesz: mindenről eszembe fog jutni valami más, valami jellegében ugyanaz, előd, előkép, hasonló alapötlet. Mintha az elmesélhető történetek száma még a fantasztikumban is véges lenne, bár végtelen variációban véges. Komolyan véve: vallással és/vagy filozófiával, utópiába és/vagy disztópiába csomagolt társadalomkritikával; vagy komolytalanul „véve”, mint ebben a könyvben.
C. J. Sansom: Apokalipszis
Szegény Matthew Shardlake! Azok után, hogy 1541-ben, a nagy nyári országjárás során a király nyilvánosan megalázta, többször az életére törtek, felfedezte az iratokat, amik a Tudor-ház végét jelenthették volna, majd a Towerban jól megkínozták, másra sem vágyott, mint nyugodt ügyvédi életre, távol a királyi udvar politikai intrikáitól, vallási ellentéteitől, a főurak állandó áskálódásától. Ám ha kívánsága teljesült volna, most nem olvashatnánk egy újabb részt C. J. Sansom remek történelmi krimisorozatából.
Rachel Caine: Élőhalottak bálja
A Morganville-i vámpírok sorozat első kötete, Az Üvegház felemás élményként maradt meg bennem: sorozatkezdetnek tűrhető volt, ám önálló regényként nem állta meg a helyét, és nagyon vártam, hogy a folytatás mit tesz hozzá az abban még éppen csak felvázolt világhoz. Szerencsére az Agave Kiadónak nem szokása félbehagyni a sorozatait, így immár mindannyian meggyőződhetünk arról, hogy A Morganville-i vámpírok vajon a történet előrehalatával egyre jobb lesz-e – mint például a Vámpírakadémia – vagy megmarad azon az iskolás szinten, ami a nyitó kötetet jellemezte.
Izing Róbert: Támadás az űrből! - A nagy budapesti ufóinvázió
A hálivúdi filmek már rengeteg fogatókönyvet vázoltak fel nekünk arról, hogyan is fognak a földönkívüliek a Földre érkezni. Van, akik szerint barátságosak lesznek, de a többség inkább a hódító, leigázó idegeneket viszi vászonra. Persze az idegenek mindig Amerikát támadják, és a hős nemzet mindig győz! De mi történne akkor, ha az USA nem tudna mit kezdeni, és egy apró európai állam sietne a segítségére? Egy olyan, amelyről az amerikaiak kb. annyit tudnak, mint a földönkívüliekről, például a magyarok...
Monarchia hegedűszóra
Mindenkinek eljön az életében az a pillanat, amikor elgondolkodik, milyen maradandót is tudna hagyni az utókor számára. A húszas éveim közepén járva ez már sokszor felmerült bennem (tudom, hogy van még időm, de akkor is :). Főleg, amikor azt látom, hogy nálamnál fiatalabb kis fruskák és fiúk már letettek valamit az asztalra. Ez szokott ám igazán felbuzdítani. Aztán eljött a pillanat, amikor drága Pöfike hajnalok hajnalán (szó szerint, mert még a kakasok sem keltek fel :) azzal ébresztett, hogy ebben a könyvben szerepel valami, ami tőlem származik, és akkor beugrott, hogy végre-végre én is alkottam valami maradandót. Ébredés után azonnal le kellett ellenőriznem, és lám, igaza volt. A kiadó úgy döntött, folytatja azt a régi jó szokását, hogy bloggerek és bloggerinák véleményét is megmutatja a könyv lapjain. Kezdte ezt ugyebár a tavalyi évben, amikor Baráth Katalin első könyve, A fekete zongora megíródott és kiadódott. Dávid Veron akkori történetének sikerén felbuzdulva most újra megjelentek A fekete zongoráról alkotott vélemények rögtön a fedél mögött - kezdve az én két bugyuta mondatommal. :D
C. J. Sansom: Apokalipszis
A XVI. században járunk, VIII. Henrik épp most fogyasztotta el az ötödik feleségét, és már megvan a hatodik kiszemelt is Parr Katalin személyében. Matthew Shardlake ügyvédnek egy nehéz esettel, egy elmebajos fiúval kell megbirkóznia, miközben megölik egy barátját. Ráadásul kiderül, hogy másokat is megölt barátja gyilkosa, és a szálak egyre magasabb körökbe vezetnek és lehet, hogy maga Parr Katalin is érintett az ügyben...
A temető könyve
Vannak dolgok, amiket nem lehet befolyásolni. Ilyen az is, amikor egy könyv magával ragadja az embert. Amikor burkot alkot, és amelyen hiába kopogtat a külvilág, elnyeli a hangokat és csak a történet van és te, semmi más. És az a legjobb, hogy amikor becsukod a könyvet, az a láthatatlan burok továbbra is ott van körülötted, és, ha csak egy kis időre is, de szebbnek látod a világot.
Little Miss Naughty
Hát az úgy volt, hogy én mindig is akartam egy mágneses könyvjelzőt. Mert megteremtették rá az igényt, nem is, az már szükség volt. És amikor Angliában jártam, olyan csodát ti nem láttatok: mágneses könyvjelzők hada lepte el a könyvesboltokat. De miért is beszélek én itt egy mágneses könyvjelzőről, amikor Roger Hargreaves Miss Csintalan könyvéről kellene írnom nektek? Hát azért, mert az én könyvjelzőmön pontosan Miss Csintalan angol hasonmása barátnője, Little Miss Giggles található. És Little Miss Giggles annyira a szívemhez nőtt az évek során, hogy muszáj volt egy ilyen kis könyvet is beszereznem, mert... na hát mert a szükség nagy úr. :D
Richelle Mead: Örök kötelék - Vámpírakadémia 5.
Ha Rose azt hitte, hogy a legnagyobb kihívást a Szent Vlagyimir Akadémia érettségije fogja számára jelenteni, akkor tévedett. Ugyanis az Akadémiáról való kikerülés után szembesül azzal, hogy már nem ad neki az iskola egyfajta védettséget, innentől tényleg testőrré válik, és vállalnia kell a felelősséget a tetteiért... Persze nem is Rose lenne, ha nem keveredne folytonosan bajba, de arra talán nem gondolt, hogy a Dmitrij iránti szerelme ilyen eseményeket fog elindítani, mint amelyekkel az ötödik kötetben találkozhatunk.
Caleb Carr: A halál angyala
Tavaly nem tudtam ellenállni a könyvtárban bent árválkodó A sötétség angyalának, és dacára annak, hogy a sorozat második kötete, elolvastam - most végre sor került az előzményre is. Volt bennem egy kis félelem, hogy a folytatás után A halál angyala nem szolgál majd sok újdonsággal, főleg, mert abban azért gyakran utalgattak vissza az e kötetben játszódó eseményekre, de nem kellett volna. Caleb Carr van annyira remek író, hogy minden előzetes információ ellenére is végig élvezhető, körömrágásig izgalmas könyvet írjon. Az egyetlen, amit sajnálok, hogy a folytatásról azóta sincs semmi hír, be kell érnünk ezzel a két kötettel.
Jeff Lindsay: Dexter darabokban
Kedvenc sorozatgyilkosunk a könyv elején Párizsban időzik, ahol egy a darabolásból művészetet kreáló csoporttal ismerkedik meg. Mikor hazatér, a nővére, Deborah új keletű kétkedése szabadidős tevékenységében, két ördögi gyermek nyaggatása és egy Miami székhelyű daraboló művész vár rá. Pedig Dexter csak egy kis nyugis gyilkolászásra vágyna...
az oldalt szerkeszti: Lobo
Kathryn Stockett - A segítség
káááá 2011. nov. 18.Ken Follett: A harmadik iker
noreply@blogger.com (Niki) 2011. nov. 18.#21760
noreply@blogger.com (Niki) 2011. nov. 18.Bátor könyv
noreply@blogger.com (hóvirág) 2011. nov. 17.Jonathan Stroud: Salamon király gyűrűje
ilweran 2011. nov. 17.A százéves ember… (részlet)
2011. nov. 17.Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés
Gigi 2011. nov. 17.Neil Gaiman & Terry Pratchett: Elveszett Próféciák
Gigi 2011. nov. 17.Régi
- » 2011. november (243)
- » 2011. október (465)
- » 2011. szeptember (491)
- » 2011. augusztus (441)
- » 2011. július (340)
- » 2011. június (233)
- » 2011. május (242)
- » 2011. április (486)
- » 2011. március (551)
- » 2011. február (509)
- Az összes »
Kategóriák
- » hírek (feliratkozás)
- » szépirodalom (feliratkozás)
- » ponyva (feliratkozás)
- » doku (feliratkozás)
- » sci-fi (feliratkozás)
- » ifjúsági (feliratkozás)
- » krimi (feliratkozás)
- » kaland (feliratkozás)
- » novella (feliratkozás)
- » vers (feliratkozás)
- » egyéb (feliratkozás)
Hasznos
- » Hengerfejtömítésvisszabeszél a nemmukodik
- » aszerka szerkesztőségi blog
- » freeblog főoldal
- » freeblog admin
