Könyves blogok » dokumentum regény címke archívuma

dokumentum regény címke archívuma

---

Farkas Péter:Johanna

Farkas Péter:Johanna

Elolvasom »

Carolyn Jessop:Menekülés-a szekta fogságában

Carolyn Jessop:Menekülés-a szekta fogságában

Elolvasom »

Ken Follett:A titánok harca

Ken Follett:A titánok harca

Elolvasom »

Irena Obermannová:Az anyák is akarják

Elolvasom »

Frank Júlia:Halak-vadak

Frank Júlia:Halak-vadak

Elolvasom »

Így látunk mi,37 kép,37 történet

Így látunk mi,37 kép,37 történet

Elolvasom »

Betsy Udink: Allah és Éva

Volt egy álmom.
Az volt az álmom, hogy egyszer elmegyek Pakisztánba és megmutatom a fiamnak, hogy honnan származik.
Azt hittem büszke lehet arra, hogy félig pakisztáni és azt hittem egyszer majd tényleg eljutunk oda ahonnan az apja származik és megérthetek mindent.
Aztán mellbe vágott ez a könyv. Pedig nem lehet elmondani rólam, hogy nem olvastam előtte a témában. Bár ha jobban belegondolok Pakisztánról nincs sok irodalmam de ami a kezembe akadt azt azért kiolvastam.
Hát itt részletesen megkaptam. Azt hiszem Pakisztán a legborzasztóbb hely a világon. Nincs az a pénz amiért most elutaznék oda, hacsak nem kapok ezer százalékos garanciát arra, hogy megúszom.
Itt nincs törvény. Nincs rend. Nincsenek szabályok. Feljelentheted, megölheted a szomszédodat következmények nélkül. Megölni? Leönteni benzinnel, felgyújtani, vagy kiszúrni a szemét még a legkönyörületesebb bűntettek közé tartozik. A kormány, a rendőrség korrupt. A hatalmat helyi földesurak irányítják, úgy pocsékolva az emberi életet - aminek ott semmi, de semmi értéke nincs - mint papírzsebkendőket.
A nők? Eltűnnek. Szó szerint. Pakisztán az egyetlen hely a földön ahol a nők száma jóval kevesebb a férfiakénál! Mert nem egyenrangúak. Nem jár nekik orvosi ellátás (de kezdjenek szülni az első menstruációjuk után azonnal amig bele nem halnak), nincs terhességi tanácsadás, nincsennek vitaminok, nincs megfelelő táplálkozás. Ebből következően egyre gyengébb és gyengébb generációk születnek. A nőket úgy lehet agyoncsapni mint bosszantó szúnyogokat. Senki, de senki nem tudja hathatósan védeni az érdekeiket. Három, négy éves kislányokat adnak férjhez cserekereskedelemben, adósság rendezése fejében. Lányokat juttatnak apáik, fiútestvéreik börtönbe koholt vádakkal. A nőket lehet ütni, verni, joguk nincs semmire. Azt gondolnánk ha elfogynak és kevesen lesznek akkor egy idő után majd felértékelődnek, hisz amiből kevés van az értékes lesz. De nem! - mondja meglepetten Betsy is. Minél kevesebb a nő annál nehezebb érvényesíteni az érdekeiket, annál jobban elnyomják őket, annál inkább nem számítanak és a társadalom annál inkább agresszív lesz. Hisz mit kezd a rengeteg nő nélkül maradt férfi magával?
Mit? Egy másik gyomorforgató dolog: kisfiúkat erőszakolnak meg. A medreszékben, a vallási iskolákban, maguk a papok használják a tíz, öt év alatti gyerekeket alantas szexuális vágyaik kielégítésére. De nemcsak ott. Jó nevű, fizetős iskolákban is. Ha valaki szólni mer még rosszabb sors vár rá. A földesuraknak saját fiú-szeretőik vannak mert azok nem esnek teherbe, mint a lányok, kevesebb velük a gond.
Aki nem muszlim vallású annak az élete minden perce veszélyben van, főleg az utóbbi időben mióta egyre nagyobb teret kap a fundamentalizmus, a tálibok.
Azért ítéltek halálra egy takarítót az egyik iskolában mert kidobott egy széttépett papírcetlit amin Korán-idézet szerepelt. Ez már szerintük a vallás meggyalázásának kategóriájába tartozik.
És akkor még nem is beszéltünk a drogokról, a becsületgyilkosságokról, a szervkereskedelemről, a sivatagban élő, éhező számkivetettekről, a gazdagok képmutatásáról.
Kegyetlenül őszinte leírása egy országnak, döbbenet ma 2010-ben.
Betsy Udink holland, nyugat-európai szemmel nézte az országot. Négy évet töltött Pakisztánban. Fájdalmas dolgokkal szembesít. Hihetetlen dolgok vannak még a Földön.
Mostmár megértem miért menekült el gyermekem apja onnan, miért mondta azt minden alkalommal mikor arról beszéltem, hogy majd együtt visszamegyünk, hogy az nem nekem való. Volt egy álmom. És összetört.

Elolvasom »

Betsy Udink: Allah és Éva

Volt egy álmom.
Az volt az álmom, hogy egyszer elmegyek Pakisztánba és megmutatom a fiamnak, hogy honnan származik.
Azt hittem büszke lehet arra, hogy félig pakisztáni és azt hittem egyszer majd tényleg eljutunk oda ahonnan az apja származik és megérthetek mindent.
Aztán mellbe vágott ez a könyv. Pedig nem lehet elmondani rólam, hogy nem olvastam előtte a témában. Bár ha jobban belegondolok Pakisztánról nincs sok irodalmam de ami a kezembe akadt azt azért kiolvastam.
Hát itt részletesen megkaptam. Azt hiszem Pakisztán a legborzasztóbb hely a világon. Nincs az a pénz amiért most elutaznék oda, hacsak nem kapok ezer százalékos garanciát arra, hogy megúszom.
Itt nincs törvény. Nincs rend. Nincsenek szabályok. Feljelentheted, megölheted a szomszédodat következmények nélkül. Megölni? Leönteni benzinnel, felgyújtani, vagy kiszúrni a szemét még a legkönyörületesebb bűntettek közé tartozik. A kormány, a rendőrség korrupt. A hatalmat helyi földesurak irányítják, úgy pocsékolva az emberi életet - aminek ott semmi, de semmi értéke nincs - mint papírzsebkendőket.
A nők? Eltűnnek. Szó szerint. Pakisztán az egyetlen hely a földön ahol a nők száma jóval kevesebb a férfiakénál! Mert nem egyenrangúak. Nem jár nekik orvosi ellátás (de kezdjenek szülni az első menstruációjuk után azonnal amig bele nem halnak), nincs terhességi tanácsadás, nincsennek vitaminok, nincs megfelelő táplálkozás. Ebből következően egyre gyengébb és gyengébb generációk születnek. A nőket úgy lehet agyoncsapni mint bosszantó szúnyogokat. Senki, de senki nem tudja hathatósan védeni az érdekeiket. Három, négy éves kislányokat adnak férjhez cserekereskedelemben, adósság rendezése fejében. Lányokat juttatnak apáik, fiútestvéreik börtönbe koholt vádakkal. A nőket lehet ütni, verni, joguk nincs semmire. Azt gondolnánk ha elfogynak és kevesen lesznek akkor egy idő után majd felértékelődnek, hisz amiből kevés van az értékes lesz. De nem! - mondja meglepetten Betsy is. Minél kevesebb a nő annál nehezebb érvényesíteni az érdekeiket, annál jobban elnyomják őket, annál inkább nem számítanak és a társadalom annál inkább agresszív lesz. Hisz mit kezd a rengeteg nő nélkül maradt férfi magával?
Mit? Egy másik gyomorforgató dolog: kisfiúkat erőszakolnak meg. A medreszékben, a vallási iskolákban, maguk a papok használják a tíz, öt év alatti gyerekeket alantas szexuális vágyaik kielégítésére. De nemcsak ott. Jó nevű, fizetős iskolákban is. Ha valaki szólni mer még rosszabb sors vár rá. A földesuraknak saját fiú-szeretőik vannak mert azok nem esnek teherbe, mint a lányok, kevesebb velük a gond.
Aki nem muszlim vallású annak az élete minden perce veszélyben van, főleg az utóbbi időben mióta egyre nagyobb teret kap a fundamentalizmus, a tálibok.
Azért ítéltek halálra egy takarítót az egyik iskolában mert kidobott egy széttépett papírcetlit amin Korán-idézet szerepelt. Ez már szerintük a vallás meggyalázásának kategóriájába tartozik.
És akkor még nem is beszéltünk a drogokról, a becsületgyilkosságokról, a szervkereskedelemről, a sivatagban élő, éhező számkivetettekről, a gazdagok képmutatásáról.
Kegyetlenül őszinte leírása egy országnak, döbbenet ma 2010-ben.
Betsy Udink holland, nyugat-európai szemmel nézte az országot. Négy évet töltött Pakisztánban. Fájdalmas dolgokkal szembesít. Hihetetlen dolgok vannak még a Földön.
Mostmár megértem miért menekült el gyermekem apja onnan, miért mondta azt minden alkalommal mikor arról beszéltem, hogy majd együtt visszamegyünk, hogy az nem nekem való. Volt egy álmom. És összetört.

Elolvasom »

Betty Mahmudi: Lányom nélkül soha

Ez a könyv egy anya története, aki bebizonyította, hogy az anyai szeretetnél erősebb dolog nem nagyon létezik. Betty egy kudarcba fulladt házasság után ismerkedett meg a szimpatikus iráni orvossal, akit mindenki csak Mudinak hív. Több év udvarlás után összeházasodtak, gyermekük is született, egy kislány, Mahtab. A férfi ráveszi Bettyt, hogy látogassanak el két hétre Iránba. A nő nagy nehezen rááll a dologra, de nagyon rossz érzésekkel száll fel a Teheránba tartó gépre. Teljesen más világba csöppennek, Iránban mindenütt Amerika ellenes eszmék élnek. Ő itt a gyűlölt amerikai nő. Betty nem találja helyét, alig várja, hogy leteljen a két hét és haza mehessenek. Ráadásul édesapja súlyos rákbeteg, betegségének utolsó stádiumában. Csakhogy Betty félelmei beigazolódnak. Mudi és népes családja úgy dönt, hogy ott maradnak Teheránban. A nő teljesen kétségbeesik, hiszen útlevelét elvették, ráadásul egy olyan országban van, ahol ő ellenség. Itt a nőknek nincs szavuk, a gyermek kizárólag az apát illeti meg. A fanatikus siíta irániak mocskosak, büdösek, igénytelenek és durvák. És hogy itt kelljen leélnie az életét a kis Mahtabbal? Szó sem lehet róla. Az életét kockáztatva szervezi a szökésüket. Eközben rengeteg borzalmat kell átélnie: a férje agyba-főbe veri, elszakítja imádott kislányától, minden lépésére figyel valaki. Iráni nőként kell élnie az életét mantóba, ruszáriba és csadorba burkolva. Bámulatos, hogy mire képes az ember, hogy megvédje a gyermekét. Betty egy igazi bátor és okos nő, aki egy pillanatra sem veszítette el a józan eszét. Másfél évet bírt ki egy olyan országban, ahol a nőknek halálbüntetés jár a fogamzásgátlásért, ahol egy embert hat év börtönre ítéltek rendszer ellenes gondolataiért!!! Ahol egy évben egyszer fürdenek, ahol a nőknek annyi joguk sincs mint egy bolhás kutyának és ahol a kislányokat is már arra tanítják az iskolában, hogy "halál Amerikára".
Elborzaszt, hogy a 20-21. században létezik még ilyen hely a világon. Hogy ezek a nők mindent eltűrnek, alázatos kutyaként szolgálják urukat és parancsolójukat. Ezeket az embereket már egészen pici koruktól fogva fanatizálják és elbutítják. Eredményesen...
Néha olyan dühöt érzetem, hogy bárcsak minden ilyen nemzet tűnne el a föld színéről. Én mindenki számára kötelezővé tenném ezt a könyvet!
10/10

Elolvasom »

Polcz Alaine: Asszony a fronton

Csak kiváncsiságból kukkantottam bele és utána már nem tudtam letenni. Döbbenetes regény. Döbbenetesen őszinte, döbbenetesen nyílt, igaz, fájdalmas, valós. Kegyetlen, brutális és éppen ezért még félelmetesebb.

Elolvasom »

Andrei Makine: Egy afrikai szerelme

Az Angolában, Kubában, Szibériában és Moszkvában játszódó regény egy három kontinensen és több évtizeden átívelő nagy szerelem története. "Úgy látta, a nő zavaros tekintete, riadt szembogara az ő férfiasságát, izzadtságtól csillogó fekete bőrét, új státuszát tükrözi: ő, a néger, aki egy ismert újságírónőt, egy fehér nőt hág meg, aki bejáratos a kubai vezetőkhöz, még magához Castróhoz is."
Így szól a könyvajánló. Az igazat megvallva nem szívesen írok olyan könyvről ami nem nyerte el a tetszésem. Nem is bírtam csak a feléig elolvasni. Tele van a háború brutalitásával. És semmi szerelmes vonatkozást nem találtam benne.Már a szóhasználata is irritált többször(Nőt hág meg...). Szinte csak brutálisabbnál brutálisabb történetek vannak benne édesanyjáról, édesapjáról, egy kisebb fogva tartásról. Nagyon sok rész elmélkedés a háború szükségességéről, a mikéntjéről.

Elolvasom »

Beverly Donofrio: Fiúk az életemből

Amerika a 60-as, 70-es években.

Elolvasom »

Azadeh Moaveni: Rúzsfoltos dzsihád

Azadeh Moaveni Amerikában született, iráni származású újságírónő tulajdonképpeni magára találásának története. Hogyan jut el arra a pontra, hogy megértse miként éljen és boldoguljon a két ország között egyensúlyozva. Egymásnak tökéletesen ellentmondó érzelmi, politikai, kulturális, vallási háttérrel.
Miután évekig örlődik Kaliforniában saját identitását keresve, egyetemi évei után felkerekedik és két évet Teheránban tölt, mint tudósító, belekóstolva az iráni fiatalok életstílusába is és megtapasztalva a politikai élet nehézségeit, a kormány szélmalomharcát, az agressziót, elnyomást, az úttalanságot és lassanként megérti önmagát, az iráni fiatalok talajvesztettségét, az iráni-amerikai diaszpóra-közösség elveit, élethez való hozzáállását.
Mivel a történelemre – sem az újkorira, sem a régebbi történésekre – nem tér ki részletesen ezért olyanoknak lehet érdekes ez a regény akik már olvastak, hallottak Iránról. Akiket az érdekel, hogy egy külföldön felnőtt iráni nő hogyan éli meg a sehova sem tartozása érzését, milyen lehet menekültként új életet kezdeni, a hazájukból kiszakadt családok hogyan próbálnak gyökeret ereszteni idegen földben.
A történet eleje a politikai-társadalmi hivatkozások, visszatekintések miatt kissé vontatott, és meg kell szoknia az olvasóknak, hogy a regényben nincsennek párbeszédek, az egész egy hosszú-hosszú olvasmány, leírás. Néhol tömör, kicsit lelassultam az olvasással mikor egy oldalon botlottam az alábbi szavakba: autokratikus, toleráns demokrácia, progresszív értelmiség, premissza, pragmatikus, konvencionális, propagálás, prioritás, stratégia, koalíció…. Szóval nem egy romantikus- szórakoztató regény. Hanem egy tudósítás Iránról, az iráni életről, politikáról, fiatalok/nők helyzetéről.

Elolvasom »

Antonio Gala: Török szenvedély

Desideria, a fiatal spanyol egyetemista lány hozzámegy a kisváros szépfiújához. Sokan irigylik boldognak tűnő házasságát. Még a legjobb barátnői sem tudják milyen gondok emésztik fel lassacskán a házasság kötelékét. Desi egy törökországi út alkalmával ismerkedik meg a török idegenvezetővel, Jamammal. Mindent elsöprő szerelem alakul ki, amiért a nő otthagy csapot-papot és Isztambulba utazik. Kapcsolatuk hamarosan gyökeresen megváltozik... Okos dolog volt e egyáltalán otthagyni az egész életét. Az apját, a barátnőit, a férjét? Jamam olyan megdöbbentő dolgokra kényszeríti, hogy az olvasó elcsodálkozik: tényleg ennyire vakká tesz a szerelem? Hogy lehet egy okos, művelt nő mégis ennyire buta? Hiába egy kedves jóbarát figyelmeztetése, az Interpol figyeli a férfit, Desi a végsőkig kitart török szerelme mellett. Mindent elemésztő szenvedély jellemzi a kapcsolatukat, ami a végzet felé sodorja a nőt... Kelet és Nyugat találkozása ez a történet, amiben a legszomorúbb, hogy megtörtént eseményt dolgoz fel. Megcsalás, kihasználás, megalázás, drogkereskedelem ez mind jellemzi a kapcsolatukat, ahol a nő teljesen behódol szerelmének. Megkockáztatom, a férfi a vágyon kívül semmit nem érzett a nő iránt. Szörnyen bosszantott, hogy lehet ez a nő ennyire hülye?! Ha ez az igazi szerelem, akkor én köszönöm, nem kérek belőle...
10/10

Elolvasom »