drog címke archívuma
Nemi erőszak
Őrült világ
Delphine de Vigan: No és én
"Az ember képes szuperszonikus repülőgépeket és rakétákat küldeni a világűrbe, egyetlen hajszál vagy a bőr egy parányi részecskéje alapján képes azonosítani egy bűnözőt, olyan paradicsomot termeszteni, ami három hétig eláll a hűtőben, anélkül, hogy a héja megráncosodna, mikrochipen információk milliárdjait tárolni. Az ember képes hagyni, hogy emberek haljanak meg az utcán."
Felpörgetve
Eddie Spinola egy kiégett szövegíró, aki az utcán lődörögve találkozik - " élete legnagyobb felkiáltójelével"- aki a sógora... Ez nyilván tök hülyén hangzik, de gondoltam én is olyan hatásosan kezdek, ahogy ő szeretett volna, merthogy az előszó pont erről, a döbbenetes és nagy hatású kezdés ígéretéről szól.
Csakhogy ez a történet elég szimplán indul, mégpedig úgy, hogy Eddie találkozik élete nagy felkiáltójelével, ex sógorával, Vermonttal.
Hogy tovább is folytassam, Vermont elég jó formában van, és annyi biztosan tudni való, hogy régen drogdílerkedett, most meg a gyógyszeriparban fut.
Elmennek inni egyet a közeli csehóba, ahol vontatott beszélgetésbe keverednek a múltról, kiderül, hogy Eddie drogozott, a másik fazon is, bár ő jól bírta, és felsejlik a nyilvánvaló, hogy most is azt teszi, csak újabban a drogot gyógyszernek nevezik.
Ezen a ponton úgy képzelem, hogy Eddie annyira szerencsétlenül néz ki, hogy kap egy apró, fehér tablettát, hogy rásegítsen alvó kreativitására. A sógor eltűnik, aztán Eddie kisebb lelkiismereti krízis után beveszi a szert. És akkor elkezd pörögni. Pillanatok alatt felszalad a lépcsőn, átrendezi a lakását- mert az fontos dolog- ábécé sorrendbe helyezi a jazz cd gyűjteményét, meg ír tízezer karaktert a készülő műhöz, elolvas 230 oldalnyit egy vadi új könyvből húsz perc alatt.
Aztán bajok gyűlnek Eddie körül, mert hogy többet és többet akar, belekeveredik egy gyilkossági ügybe, s mivel szuper tehetségesnek, meg erősnek, meg kreatívnak érzi magát olyan dolgokba keveredik, amiket még szuper bogyóval is csak egyre nehezebben lát át. S még nem is beszéltem arról, hogy egyszer ennek a szernek is elmúlik a hatása... Vagy örökre megmarad?
Nick McDonell: Láncreakció
Nick McDonnel regénye ha kiemelkedőnek nem is mondható, de mindenképpen érdekes, nemcsak témakezelését illetően, hanem szerzőjének életkorából fakadóan is: a manhattani születésű szerző mindössze 17 éves volt a könyv megírásakor. A Láncreakció tulajdonképpen egy egyszerű és hiteles történet: ötnapos életkép gazdag New York-i tizenéves fiatalok mindennapjaiból – egy szintén közülük való drogdíler szemszögéből –, amelynek tragikus végkifejlete van.
Stuartról
Kérdezd meg Alízt
Kérdezd meg Alízt
Jeff Noon: Vurt
Az agave kiadónak nagyon bejött Philip K. Dick. Annakidején vitorláztam együtt egy bennfentessel, próbáltam kihúzni belőle, hogy sikerült megszerezni a jogokat, és anyagilag megérte-e, de nem nagyon tudtam meg semmit. Mindenesetre biztosítottam róla, hogy én a PKD könyveik hűséges olvasója és vásárlója leszek. Arra viszont nem számítottam, hogy túlzásokba esnek, és bármit megpróbálnak az olvasókra sózni, ami kicsit is kapcsolatba hozható a nagy, pszichedelikus sci-fi íróval. A Jeff Noon Vurt című regényét is azzal harangozták be, mintha az író kifejezetten PKD-tól tanult (esetleg koppintott) volna, de a Vurt épp csak a drogok szempontjából Dickes, egyébként pedig csak egy nagy lufi, ég és föld a színvonalbeli különbség.
az oldalt szerkeszti: Lobo
Kathryn Stockett - A segítség
káááá 2011. nov. 18.Ken Follett: A harmadik iker
noreply@blogger.com (Niki) 2011. nov. 18.#21760
noreply@blogger.com (Niki) 2011. nov. 18.Bátor könyv
noreply@blogger.com (hóvirág) 2011. nov. 17.Jonathan Stroud: Salamon király gyűrűje
ilweran 2011. nov. 17.A százéves ember… (részlet)
2011. nov. 17.Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés
Gigi 2011. nov. 17.Neil Gaiman & Terry Pratchett: Elveszett Próféciák
Gigi 2011. nov. 17.Régi
- » 2011. november (243)
- » 2011. október (465)
- » 2011. szeptember (491)
- » 2011. augusztus (441)
- » 2011. július (340)
- » 2011. június (233)
- » 2011. május (242)
- » 2011. április (486)
- » 2011. március (551)
- » 2011. február (509)
- Az összes »
Kategóriák
- » hírek (feliratkozás)
- » szépirodalom (feliratkozás)
- » ponyva (feliratkozás)
- » doku (feliratkozás)
- » sci-fi (feliratkozás)
- » ifjúsági (feliratkozás)
- » krimi (feliratkozás)
- » kaland (feliratkozás)
- » novella (feliratkozás)
- » vers (feliratkozás)
- » egyéb (feliratkozás)
Hasznos
- » Hengerfejtömítésvisszabeszél a nemmukodik
- » aszerka szerkesztőségi blog
- » freeblog főoldal
- » freeblog admin



