e book címke archívuma
Jennifer Estep: Karma Girl
Kicsit átmentem Jennifer Estep fangirlbe, s Gin Blanco után nézegettem, hogy milyen művéhez tudok még olcsón hozzájutni, s kiderült, hogy a Bigtime Superhero sorozatának három kötetét lehet 9 dolcsiért letölteni, úgyhogy kattintottam is és megvettem a regényeket, amelyekkel az írónő pályája indult.
Beth Kephart: You Are My Only
Azt hiszem, a borító keltette fel a figyelmemet, meg persze a fülszöveg és az, hogy ilyen témáról egy YA könyvben lehet olvasni. Érdekelt, miképp valósítható meg a történet és hogyan lehet erre felhívni az ifjúság figyelmét. Mindenesetre nem csak a téma miatt nem egy szokásos ifjúsági regény ez, hanem Beth Kephart egészen irodalmi hangja miatt is.
G. Norman Lippert: James Potter sorozat
Victoria Dahl: Real Men Will
Kíváncsi voltam, hogy az előző részekben karót nyelt, rugalmatlan és savanyú Eric Donovan köré vajon milyen regényt tud kerekíteni Victoria Dahl. Mert eddig eléggé sótlannak, határozottnak és perfekcionistának ismerhettük meg a legidősebb Donovan testvért, akiről nehezen tudtam elképzelni, hogy szimpatikus főhős válhat.
Harc egy lélekért
"– Nos, én… végtelenül örvendek – nyögte ki sután. – Ezek szerint te biztosan tudsz nekem segíteni.
– Miben is? – érdeklődött a nő elhűlve.
– Egy kárhozott lelket szeretnék elvitelre. – Anachel az élethez legszükségesebb mondatokat a gyorséttermekben tanulta. – De nem kérek mellé sült krumplit."
Jennifer Estep: Spider's Bite
Az az igazság, hogy Jennifer Estep Elemental Assassin sorozatával már szemeztem egy ideje, de nem mertem belevágni, mert mi van, ha nem tetszik, ha ez is csak egy a sok urban fantasy sorozatból, ahol úgy néz ki, kemény csaj a főhős, de aztán kiderül, átverés az egész. Csakhogy az írónő ifjúsági sorozatával igencsak felkeltette az érdeklődésemet saját munkássága iránt, s amikor meg egy hétig csupán 2 dolcsiért meg lehetett venni e-bookban a Spider's Bite-ot, gyorsan letöltöttem. Mert ennyi pénzt igencsak megér, hogy kipróbáljam, mennyire szórakoztató Estep sorozata. Jó kis marketingfogás amúgy.
Victoria Dahl: Good Girl's Don't
Tavaly előtt találkoztam először Victoria Dahl-lal és modern romantikus regénye, a Talk me Down igazán jó szórakozás volt. S bár az a regény is egy sorozat részét képezte, a többit nem szereztem meg, viszont most ismét egy trilógiával állt elő, ami három testvérről szól, akik egy sörfőzdét és bárt üzemeltetnek Aspenben.
Gena Showalter: Lord of the Vampires
A Royal House of Shadows című minisorozatba négy regény tartozik, mindegyikét más-más írónő írta, paranormális romantikus témában, s az alaptörténet az, ami összefűzi őket. A végeláthatatlan sorozatoknak nem vagyok híve, de itt nem árulnak zsákbamacskát, csak 4 regény az egész és belátható időn belül fog mind megjelenni, szóval vállalható. Elsősorban az utolsó regényt jegyző Nalini Singh volt húzónév számomra, de mivel sorrendben kell haladni, legalább megtudhatom, mire képes Showalter is, akitől még semmit se olvastam, de már jókat hallottam róla.
Jennifer Estep: Touch of Frost
Mostanában kicsit elegem lett abból, hogy majd minden új könyv egy sorozat első része, ráadásul leszokóban vagyok az ifjúsági (YA) regényekről is, főleg az urban fantasy vagy paranormális romantikus ágazatukról, mert annyira egy kaptafára készülnek. Ennek ellenére Jennifer Estepről, felnőtteknek szóló regényeiről csak jókat hallottam, s ezt a könyvet meg akció keretében lehetett olcsón letölteni, szóval úgy gondoltam, adok neki egy esélyt. Pedig még a borító is visszatarthatott volna, mert a csaj rajta erősen emlékeztet Scarlett Johanssonra, akit ki nem állhatok.
Shannon Stacey: Exclusively Yours
Ugyan sikerült a Kowalski családdal való megismerkedést a harmadik résszel kezdenem, de ez nem sokat vont le annak a könyvnek a jó tulajdonságaiból, sőt az előzmények izgalmasabbnak ígérkeztek, hogy végre megtudhatom kinek hogy alakult korábban az élete. Az meg, hogy lehetett tudni, kikből lesz egy pár, nem számított, mert a romantikus regényeknél sose ez a kérdés, hanem az, miképp jutnak el a hepiendig.
Audrey Mcclelland – Colleen Padilla: The Digital Mom Handbook
Készülök arra, hogy itthon leszek jó darabig és úgy számolom, hogy időm bőven akad majd, s esetleg kihasználom az internet adta lehetőségeket, találok valami olyan elfoglaltságot, ami nem csak stimulál, de ne adj isten még pénzt is hoz a házhoz. S mint igazi könyvtáros, hogy is állok ennek neki? Kerítek egy könyvet, ami a témába vág.
Köny, könyvtár, könyvrendezés, ebook
Úgy döntöttem, hogy az Olvasás 7 hetéről én péntekenként fogok megemlékezni. Addigra mindig összeszedem a gondolataimat, megnézem mások miket írogatnak, hátha azok közül is tudok pár dologra reflektálni. A heti témák közül (Könyvtár vagy könyvvásárlás? E-book vagy könyv? Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit? A sorozatokról) szerintem most majd mindegyikről van mondanivalóm, illetve a sorozatos kérdést pár hónapja már kilőttem, de még így is hosszú cikk lesz ez én már látom.
Könyv - Lisa Jane Smith: Vámpírnaplók I. – Ébredés
Orczy Emma bárónő: A Vörös Pimpernel
Vannak olyan könyvek, amikről sokáig azt hiszem, hogy már olvastam őket aztán kiderül, hogy mégsem. Pedig láttam különböző feldolgozásait, kettő maradt meg igazán bennem, az egyik Leslie Howard-os, ami igazából Modern Pimpernel címen futott és a második világháború alatt játszódik és náciktól üldözötteket menekítenek Angliába, aztán meg a legutóbbi, 1999-es tévésorozat, mert abban meg Richard E. Grant volt a főszereplő és pont az USA-ban voltam, s néztem az ottani premierrel egy időben.
Zoe Archer: Collision Course
Megboldogult ifjúkoromban, miután lemondtam arról, hogy színésznő legyek és írónak készültem, remekeimet leginkább fan-fictionnek tudtam volna nevezni (csak akkoriban még nem létezett ez a szó, illetve nem ismertem). Vavyan Fable epigonság mellett imádtam sci-fiket írni. Persze az én sci-fijimben eléggé fontos szerepet kapott a szerelem (pl. kerítettem Luke Skywalkernek párt és rendesen összehoztam Ellen Riplezt Dwayne Hicks-szel) . Azóta azonban nem vettem kezembe sci-fi love storyt. Mondjuk sci-fit se nagyon. Viszont Zoe Archer neve tavaly mindenfelé felbukkant, egy romantikus kalandregény sorozat szerzőjeként jókat írtak róla, szóval kíváncsiságom elvezetett oda, hogy kipróbáljam őt egy általam nem igazán ismert terepen.
Rafael Ábalos: Grimpow - A láthatatlan út
Ráfael Abalos ifjúsági regénye hatalmas sikertörténet, hiszen spanyolul jelent meg de villámgyorsasággal fordították le más európai nyelvekre is és jelent meg Amerikában is nagy csindradattával, ami ugye nem rossz beugró egy nem angolszász írónak. Pláne ha az első könyvéről van szó. A regény magyarul március végén fog megjelenni és a Könyvmolyképző Kiadó tervei szerint a szerző vendégük lesz a Könyvfesztiválon, szóval dedikáltatni is lehet majd vele.
Jane Austen: Meggyőző érvek
Mindig azt hiszem, hogy én tulajdonképpen már az összes Austent olvastam, de igazából csak a felét, igaz abból van amit többször is. A Meggyőző érvek sokáig azért maradt ki, mert mindenhol azt írták, hogy a legérettebb műve és én ettől azt képzeltem, hogy biztos komolyabb és hiányzik belőle az a vidámság, könnyedség ami a többi regényt jellemzi. Pedig dehogy. Sőt.
A történet ugye elég egyszerű, Anne Elliot életébe, környezetébe visszatér a férfi, akibe hét évvel korábban szerelmes volt, s aki eljegyezte, ám a lány felbontotta az eljegyzést, ugyanis sikerült őt családjának és barátainak meggyőzni arról, hogy Wentworth kapitány bizonytalan egzisztenciájára nem lehet egy biztos életet alapozni. Most, hogy újra találkoznak kérdés, mennyire változtak meg, mi történt a régi érzelmekkel és lehet-e még mindent újrakezdeni. Amit persze, Austent ismerve lehet. De nem is kétséges, hogy ez történik, függetlenül attól, hogy a vége felé határozottan izgultam, a sok információ, meg annak mindenféle elhallgatása, a késleltetett találkozások, a félreértelmezett jelenetek a kínossá váló kötelező udvariasság talán pont a szerelmesek ellen játszanak és sose sikerül tisztázniuk a dolgokat. Még szerencse, hogy a kapitánynak vannak jó ötletei, például a levélírás. De lám, Austen tud igazi feszültséget is teremteni.
Na de ami igazán nagyszerű ebben a regényben még, az a kor és társadalomrajz. Legalábbis a világnak azon részét illetően, amit Jane Austen ismert: a vidéki arisztokrácia élete. Ellioték ugye elszegényedett nemesek, s az apa és legidősebb gyermeke erről nem hajlandó tudomást venni. Végtelenül hiúak és szemellenzősök, az orruknál tovább kb. nem is látnak, s az úrhatnám polgár hozzájuk képest labdába se rúghat. Csak felfelé tekingetnek, a látszatnak és a címnek hódolnak be és igazán. S nem sokban különbözik tőlük a legkisebb lány, Mary se, aki úgy képzeli, hogy mindig hátrány éri, pedig sokkal több illetné meg, s nem csak azért, mert az egyetlen férjezett, hanem mert a kisnemesi környezetben, ahol ő forog, mégiscsak a legmagasabb ranggal ő rendelkezik. Szinte hihetetlen, hogy tudott közöttük felnőni Anne, aki nem csak tisztán lát, de ugyanakkor birkatürelemmel is rendelkezik. Mondjuk én elképzeltem, hogy közben forgatja rendesen a szemét, legalábbis remélem azt csinálta, miközben családja újabbnál újabb hóbortjaival és húzásaival szembesül. Aztán meg ott van ellenpólusként két másik család is, ahol sokkal melegebb, bensőségesebb a kapcsolat és ahol a szülők jóval elnézőbbek a gyermekeikkel szemben és hagyják őket a maguk feje szerint menni és választani. A férfiak is elég széles körben vannak reprezentálva, az állhatatos, kitartó Wentworth kapitányon kívül van még romantikus lelkületű fellegekben járó fiatalember, érdekből nyálas csábító, boldog házasságban élő és feleségét vadászattal és saját magába vetett hittel elviselő is.
Szóval jómagam nem csalódtam Austen-ban. Sőt elhatároztam, hogy csinálok magamnak egy Austen-évet. Azaz minden hónapban olvasok valami Austennal, regényeivel, életével kapcsolatos dolgot. A Meggyőző érvek rajta volt a várólistámon, ahogy a Jane Austen élete is, azaz máris 2 legyet ütök egy csapásra. Továbbá kölcsönkaptam még a Confessions of a Jane Austen Addict-ot, jön a Jane Bites Back folytatása és egyébként is van még annyi Austenhez kötődő dolog, meg lehet újraolvasni a regényeit is, hogy azt hiszem lesz mivel kitölteni 12 hónapot.
Az Ürdög táncba visz
"- Hű voltál hozzá? Megelégedtél vele? Tűrtél és szenvedtél vele? Betegségében, boldogtalanságában, holtáig, hűtlenül el nem hagytad?
Istenek alkonya
"– Nem hiszem, hogy él olyan halandó vagy vértestvér, aki olyan ostoba, hogy megpróbálná átverni a Giovannikat – sípolta a Vargoss mellett álló Nosferatu. – A pokol sem lehet rémesebb, mint egy feldühített bankár."
Kindle 3 - személyes tapasztalatok
A legutóbb ugye már elindítottam az elmélkedést arról, hogy kell-e nekem e-book ovlasó, meg milyen is legyen az. Az egyik jelölt a Kindle 3 volt, mert annyi szépet és jót lehetett róla olvasni. Szerencsére a gyárba megrendeltük és az elmúlt hetekben én foglalkoztam vele, úgyhogy jelentem, vannak első kézből tapasztalataim. Ez nem egy tudományos és hivatalos teszt lesz, csak szubjektív véleményözön.
Pat Walsh: A Crowfield átok
Igazság szerint már amikor olvastam Bridge ajánlóját erről az ifjúsági fantasy-ról, kíváncsi lettem a regényre, de épp nem volt kapható sehol, úgyhogy csak a jó lenne elolvasni címkét kapta és felkerült a kívánságlistámra. Ezért aztán kapva kaptam az alkalmon, amikor felajánlották a regény magyar változatát előolvasására, hogy jelentkezzem rá. Amúgy se szeretek fantasyt angolul olvasni, szívesebben várok vele, míg hozzám jobban értők lefordítják. S Pat Walsh regénye esetében erre igazán nem kellett éveket várni.
A teljes könyv a Solarián
Beküldtem a könyvet a Soláriába is.
Angyal-pártütők
"Ez Crowfield átka, hogy nekünk tudnunk és őriznünk kell a szörnyű igazságot."
Rick Riordan: A villámtolvaj
Még valamikor a tavaszi vizsgaidőszakban megnéztem a filmváltozatot (amolyan "agypihentetőnek jó lesz" alapon) és azóta egyre kíváncsibb lettem a könyvre is, mert hát az amúgy elég jó Harry Potter könyvekből is botrányosan sz@r adaptációkat készítettek az utóbbi pár alkalommal (no meg a molyos értékelések is jók voltak)...
Rick Riordan: A villámtolvaj
Még valamikor a tavaszi vizsgaidőszakban megnéztem a filmváltozatot (amolyan "agypihentetőnek jó lesz" alapon) és azóta egyre kíváncsibb lettem a könyvre is, mert hát az amúgy elég jó Harry Potter könyvekből is botrányosan sz@r adaptációkat készítettek az utóbbi pár alkalommal (no meg a molyos értékelések is jók voltak)...
A teljes e-könyv (e-book) letölthető ingyen
Sziasztok!
A teljes e-könyv (e-book) letölthető ingyen
Sziasztok!
Az E-reader kérdés
Több mint egy éve érik bennem az elhatározás, hogy veszek magamnak egy e-könyv olvasót, amire a legutóbbi könyvolvasási mizériám még inkább sarkallt.
Az E-reader kérdés
Több mint egy éve érik bennem az elhatározás, hogy veszek magamnak egy e-könyv olvasót, amire a legutóbbi könyvolvasási mizériám még inkább sarkallt.
Maryrose Wood: Méregnaplók
Első alkalom, hogy mint könyvesbloggert egy Kiadó a megjelenés előtt megkért, hogy olvassak el egy regényt, ami hihetetlenül jól esett. Ráadásul rávilágított egy problémámra, hogy elektronikus dokumentumot, hosszút nem tudok hogy olvasni, emiatt kicsit húzódott a regény elolvasása, tehát most már elnapolhatatlanná vált egy e-reader beszerzése. Ugyanis próbálkoztam a számítógépen olvasni a regényt, laptopon, esetleg kinyomtatni, de az is nehézkes lett volna, úgyhogy végül az érintőképernyős telefonom maradt. Ami egész jó volt, mobil és mindenhova vihettem, csak a mérete volt kicsi. Úgyhogy most már tuti, megvárom az októberre beharangozott robbanását a readereknek és karácsonyra meglepem magam eggyel. Na de ennyit erről, most kicsit még írnék a regényről is, amit már sokan méltattak előttem, szóval rövid leszek, de velős :)
az oldalt szerkeszti: Lobo
Kathryn Stockett - A segítség
káááá 2011. nov. 18.Ken Follett: A harmadik iker
noreply@blogger.com (Niki) 2011. nov. 18.#21760
noreply@blogger.com (Niki) 2011. nov. 18.Bátor könyv
noreply@blogger.com (hóvirág) 2011. nov. 17.Jonathan Stroud: Salamon király gyűrűje
ilweran 2011. nov. 17.A százéves ember… (részlet)
2011. nov. 17.Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés
Gigi 2011. nov. 17.Neil Gaiman & Terry Pratchett: Elveszett Próféciák
Gigi 2011. nov. 17.Régi
- » 2011. november (243)
- » 2011. október (465)
- » 2011. szeptember (491)
- » 2011. augusztus (441)
- » 2011. július (340)
- » 2011. június (233)
- » 2011. május (242)
- » 2011. április (486)
- » 2011. március (551)
- » 2011. február (509)
- Az összes »
Kategóriák
- » hírek (feliratkozás)
- » szépirodalom (feliratkozás)
- » ponyva (feliratkozás)
- » doku (feliratkozás)
- » sci-fi (feliratkozás)
- » ifjúsági (feliratkozás)
- » krimi (feliratkozás)
- » kaland (feliratkozás)
- » novella (feliratkozás)
- » vers (feliratkozás)
- » egyéb (feliratkozás)
Hasznos
- » Hengerfejtömítésvisszabeszél a nemmukodik
- » aszerka szerkesztőségi blog
- » freeblog főoldal
- » freeblog admin


