könyvhét címke archívuma
még élek
jelentem még élek, csak olvasni nincs időm: szakirodalom hever szanaszét mindenhol a szobámban, jegyzetek itt és ott. könyvet csak akkor tudok a kezembe venni amikor hajnali 2-3 felé beájulok az ágyba, persze rá a könyvre. óh és hol van még az államvizsga? jaj nekem :S
Könyvheti megjelenések - Ami engem érdekel
Mindjárt itt a Könyvhét, amely június 2-ától június 6-áig tart, az ország több városában, a fő helyszín természetesen idén is a budapesti Vörösmarty tér. Erre az időszakra a kiadók rengeteg megjelenést időzítenek, lássuk, mi az, ami az én érdeklődésemet felkeltette, és amiket másoknak is ajánlok.
Szinte kész - szerk. közl.
Könyvünnep képekben
Könyvünnep képekben
Könyvhét után
Nem tudom, pontosan hány olvashatatlan dedikációval sikerült elcsúfítanom a könyveiteket. Legprecízebb számításaim szerint: sokkal. Hat órakor én is elrohantam begyűjteni mások könyveit (szám szerint hetet, köztük az új Kondort is, nyilvánvalóan), de amikor fél 7-kor visszatámolyogtam az Agave-standhoz, még mindig volt kinek beleirkálnom a fekete-lila zongorájába. (És közben kis híján elfelejtettem hálát rebegni a borító atyjának, skandalum.)

Könyvhét 2010 - Ahogy én láttam
Tudom, hogy még nincs vége a Könyvhétnek, hiszen hétfőig tart, de mivel én már biztosan nem megyek ki, ezért összefoglalom benyomásaimat.

Könyvünnep
Ma délután hivatalosan is kezdetét veszi a 81. Ünnepi Könyvhét és a 9. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozata. Azt hiszem, ha valamire, akkor a hagyományosan június első hétvégéje köré szerveződő könyvhetünkre büszkék lehetünk. A világon egyedülálló módon, 1929 óta minden évben megrendezett könyvünnep a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban több ezer olvasót és írót mozgat meg, évről évre hatalmas nyüzsgés jellemzi, persze kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel, politikai és szakmai vitákkal, időjárási viszontagságokkal körítve. Ahogy most kinézek az ablakon, egyáltalán nem biztos, hogy idén nem a könyvek betakargatása és a pavilonokról folyton lemászó sátorponyvák helyreigazítása lesz az árusok fő elfoglaltsága, de reméljük a legjobbakat. És ha netán bosszankodnánk, hogy egy-egy napot elmos az eső, csak jusson eszünkbe, hogy az országban számos családnak épp az otthonát viszi el a víz. Azért az elmúlt években nem ritkán láttam szakadó esőben is a standok körül ólálkodó könyvmolyokat, úgy tűnik, az igazi fanatikust nem állítja meg semmi.

Ünnepeljétek a könyveket (helyettem is!)
/Gyorsan az elején küldök Bolintnak egy big thanks-t amiért belebuherálta a blogomba a moly-os kedvencelőt! Alul te is megnézheted, kedvencelheted stb.. Köszi a gyors segélyt a html kódohoz ;) Majd meghálálom egy csokival ha ellátogatsz felénk valamikor!/

Jack McDevitt dedikál a Könyvhéten
Természetesen idén is lesz Ünnepi Könyvhét, immáron 81. alkalommal, június 3. és 7. között. Szokás szerint lesz rengeteg beszélgetős, felolvasós program, dedikálás, mindenről tájékozódhattok a hivatalos honlapon.

Csak várok várok és várok
Most éppen arra, hogy véget érjen a vizsgaidőszakom, és legyen időm olvasni végre :)

Könyvbemutató
A Duna Kiadó és a W. Wolf & Partners Kommunikációs Ügynökség jóvoltából pénteken részt vehettünk Sóvári Mónika Szerelmem, Sanghaj című könyvének bemutatóján a Balassi Intézetben. A könyvet Hajba Tamás volt sanghaji főkonzul mutatta be, a szerzővel Lévai Balázs beszélgetett. Nagyon érdekes, hangulatos este volt.

Aláfirka
Hogy egyértelmű legyen:
Aláfirka
Hogy egyértelmű legyen:
Megjelenések
Miután az Agave hírlevele úgy bearanyozta a tegnapelőtti reggelemet, hogy muszáj volt gyorsan közhírré tennem, most körbenéztem egy kicsit egyéb megjelenések ügyében. Nem mondhatnám, hogy nagyon el vagyok ájulva a várható megjelenés listáktól, de azért találtam jó pár dolgot, ami érdekes lehet...

Hoppá!
Ez aztán a megjelenés, és én eddig nem is hallottam róla...

80. Ünnepi Könyvhét
Nézegetem a neten a könyvheti műfajlistát, böngészem melyik lehet érdekes számomra.
Akkor egy kis ízelítő, nekem is emlékeztetőnek, amikor majd elérkezik az újabb könyvvásárlás ideje, és hátha valaki szintén talál benne valami jót.
az oldalt szerkeszti: Lobo
Kathryn Stockett - A segítség
káááá 2011. nov. 18.Ken Follett: A harmadik iker
noreply@blogger.com (Niki) 2011. nov. 18.#21760
noreply@blogger.com (Niki) 2011. nov. 18.Bátor könyv
noreply@blogger.com (hóvirág) 2011. nov. 17.Jonathan Stroud: Salamon király gyűrűje
ilweran 2011. nov. 17.A százéves ember… (részlet)
2011. nov. 17.Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés
Gigi 2011. nov. 17.Neil Gaiman & Terry Pratchett: Elveszett Próféciák
Gigi 2011. nov. 17.Régi
- » 2011. november (243)
- » 2011. október (465)
- » 2011. szeptember (491)
- » 2011. augusztus (441)
- » 2011. július (340)
- » 2011. június (233)
- » 2011. május (242)
- » 2011. április (486)
- » 2011. március (551)
- » 2011. február (509)
- Az összes »
Kategóriák
- » hírek (feliratkozás)
- » szépirodalom (feliratkozás)
- » ponyva (feliratkozás)
- » doku (feliratkozás)
- » sci-fi (feliratkozás)
- » ifjúsági (feliratkozás)
- » krimi (feliratkozás)
- » kaland (feliratkozás)
- » novella (feliratkozás)
- » vers (feliratkozás)
- » egyéb (feliratkozás)
Hasznos
- » Hengerfejtömítésvisszabeszél a nemmukodik
- » aszerka szerkesztőségi blog
- » freeblog főoldal
- » freeblog admin