Freeblog Freevlog Day.hu jox.hu Sziget.hu Songo radiocafé Apró

magyarul címke archívuma

Réz András: Még mindig szorongok

Réz András: Még mindig szorongokRéz Andrást én is először a rádióban hallottam, ahol ő volt „az imperialista amerikai film magyar szálláscsinálója” amit én nagyon bírtam benne. S persze későbbi pályafutását is nyomon követtem, aztán annak idején elolvastam a Válogatott szorongásaim című könyvét, meg a Mozibubust is. Mind a kettőben nagyon tetszett, hogy olyan volt, mintha hallottam volna, amint elmeséli nekem a véleményét a filmekről, meg hogy miért is olyan szorongó. Mondjuk a regényeivel (Orr, Köldök) nem tettem próbát, nekem túl elvontnak tűnt az alapkoncepció mindkét esetben, s eléggé tartottam is attól, hogy a fikció nem az ő műfaja, s nagyon nem szeretek ifjúkori bálványokban csalódni.

Elolvasom »

J.D. Robb: Halálos képzelet

J.D. Robb: Halálos képzeletEgy régóta tartó sorozatban, mint amilyen ez is, hiszen már a 30. részt olvastam el mindig vannak jobb és rosszabb részek, olyanok, amelyekre rá lehet mondani, hogy kezdőknek is ajánlott, meg olyan, amit csak azok vegyenek a kezükbe, akik tisztában vannak a szereplők hátterével, összetett kapcsolatrendszerével, azzal, hogy eddig mi is történt velük. Na ez a rész az előbbi kategóriába tartozik.

Janikovszky Éva: A hét bőr

Janikovszky Éva: A hét bőrAz úgy volt, hogy akármennyire nem akartam, hogy engem is elkapjon a gépszíj és bolondul jelentkezzek mindenféle olvasási kihívásra amiket a Molyon hirdetnek meg, volt egy, aminek nem tudtam ellenállni. Méghozzá az olvassunk Janikovszky Évát-nak, úgyhogy vállaltam. Egy év alatt 10 Janikovszky könyv kiolvasása igazán nem teher, főleg úgy, hogy tervbe van véve, nagyjából megveszem az életművét a gyerekeknek, persze fokozatosan. Mondjuk eddig még csak két könyvünk van tőle, meg néhány a szüleimnél (ld. ősrégi Az úgy volt... bejegyzést), de most éppen újra kiadták A hét bőrt, megláttam a könyvtárba és hazahoztam, mert én úgy emlékeztem, hogy ezt nem ismerem. Valószínűleg azért, mert amikor először megjelent, az 1980-as évek közepén (OSZK szerint 1985, ugyanis a mostani könyvben nincs benne az eredeti kiadás dátuma) akkor én már kinőttem Janikovszkyból. Vagy legalábbis úgy gondoltam, hogy kinőttem belőle mert már komolyabb regényeket akartam olvasni, csíkosakat, pöttyöseket Réber László rajzaival díszített kötetek meg még az alsós koromat juttatták eszembe.

Kerstin Gier: Halálom után felbontandó

Kerstin Gier: Halálom után felbontandóÚgy emlékszem, annak idején, amikor Kerstin Gier chick-litjei megjelentek az itthoni piacon, messzire kerültem őket. Nem bíztam én a németekben, még akkor sem, ha sokan jókat írtak róla. Úgy gondoltam, a chick-lit tipikusan angolszász műfaj, más hozzá se tud szagolni, lám mi történt itthon is, biztos Németországban se jobb a helyzet. Aztán megkaptam Myreille szervezésében mint utazókönyvet, besoroltam, hogy majd valamikor ráfanyalodom, de aztán egyszer csak ez volt kéznél és két nap alatt elolvastam.

Karen Marie Moning: Álom és valóság

Karen Marie Moning: Álom és valóságAmikor a nyáron elolvastam Moning sorozatának első részét, azt mondtam, hogy oké, majd ha szembejön velem a könyvtárban a folytatás, hazahozom. Ami megtörtént most ősszel, úgy gondoltam, Lehane után könnyűeket fogok egy darabig olvasni, s ez is sorra került. Mivel sorozatról van szó, lehetetlen úgy írni róla, hogy az előző részt nem olvasók ne találkozzanak spoilerrel, szóval most figyelmeztetek mindenkit. A következő bekezdésben spoiler gyanús elemek találhatók.

Joanne Harris: Rúnajelek

Joanne Harris: RúnajelekNem vagyok egy Joanne Harris fan, annak idején elolvastam a Csokoládét, majd gyorsan a Szederbort is megvettem, de azóta se szántam rá magamat, hogy kézbe vegyem. Amikor azonban kiderült, hogy Harris fantasy-t is írt, kicsit már szemezgettem a könyvvel, aztán lecsaptam rá, amikor Pöfivonat megvált tőle. De csak ácsorgott a polcomon, egészen addig, amíg bele nem soroltam a Várólisacsökkentésbe és végre most a havi 15 könyvet olvasok iramba ez is belefért.

Dennis Lehane: Hideg nyomon

Dennis Lehane: Hideg nyomonIsmeretségem Lehane-nel ezzel a történettel kezdődött. Láttam a filmet, ami a regényből készült, nagyon a hatása alá kerültem és utána kezdtem el őt olvasni, s nem hagytam ki egyetlen magyarul megjelent regényét sem. Az író magándetektív párosáról szóló sorozatának igen fontos része ez a könyv, ami akár magában is jól értelmezhető, mint ahogy a filmhez se kellett semmi előismeret.

Neil Gaiman: Sandman - Az álmok fejedelme 4 : Párák évszaka

Először azt hittem, hogy a címben valami elírás van, de a jó kis jegyzetekben, ami most azért kevesebb, mint korábban, elmagyarázzák, hogy a cím egy John Keats versből van, amit magyarra Tóth Árpád fordított (és amit Daniel Cleaver is szaval Bridget hajóján a mini-break-en: Season of Mists and mellow fruitfulness). Szóval ha nem lett volna Tóth Árpád akkor talán a köd évszaka lehetett volna a negyedik kötet címe, de mint eddig mindig, most is tetszett a fordító és a szerkesztő ragaszkodása a magyar megfelelőkhöz.

Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

A regény sorsát igazából már az eredeti megjelenéskor figyelemmel kísértem, ugyanis nagyon ígéretes volt a története. Aztán megörültem, hogy hamar megjelenik magyarul is, de mire eljutottunk odáig, hogy kiadták, el is bizonytalanodtam, hogy vajon megszerezzem-e, úgyhogy ellenálltam még az akcióknak is, mert tartottam tőle, hogy csupán egyszer olvasandó könyv lesz belőle. Márpedig ilyenre most nem nagyon van helyem. Szerencsére a helyi könyvtár megoldotta a dilemmámat, hisz alig három héttel a magyar megjelenés után ott volt a sikerkönyves polcon és ki tudtam kölcsönözni.

Scott Westerfeld: Specials – Különlegesek

Scott Westerfeld: KülönlegesekEredetileg trilógia készült Tally és társai történetéből, de aztán még egy negyedik részt is írt Westerfeld, Extrák címmel, viszont abban már nagyjából más szereplők vannak, úgyhogy nyugodtan lehet venni a Csúfok-Szépek-Különlegesek hármast egy egységnek. Többen írták, hogy az előző rész kicsit szenvedett a trilógia-közepe szindrómában, de én ezt ott egyáltalán nem éreztem. Inkább voltam kevésbé elégedett ezzel a regénnyel.

Scott Westerfeld: Szépek

Annak idején amikor a Csúfokat olvastam azt mondtam, hogy nagyon korrekt ifjúsági regény, csak kicsit sokat kellett várni a folytatásra. Most már azonban mind a három rész megjelent és aránylag egymáshoz közel olvastam el a második meg a harmadik részt (Szépek, Különlegesek), s mivel a két könyv közel azonos témákkal dolgozik, illetve átfedések vannak, először egy postot akartam írni, de menetközben kiderült, hogy a két könyv kétféle dologról szólt számomra és túl hosszú beszámoló lett volna egyszerre, úgyhogy mégis különválasztottam őket.

Halász Margit: Gyöngyhomok

Halász Margit: GyöngyhomokAlig egy hónapja írtam rajongó bejegyzést Halász Margit: Éneklő folyó című regényéről, s már alig vártam, hogy újból elragadjon varázslatos mesélőkedve. Ráadásul a Gyöngyhomokot többen olvasták és írtak róla mindenféle magasztalót, úgyhogy elég nagyok voltak az elvárásaim.

Diana Rowland: A démon jele

Diana Rowland: A démon jeleUrban fantasy sorozatokkal is teli van a padlás, s lassan nehéz olyat találni, amiben van valami kiemelkedő és nem bizonyos formulákkal dolgozik, s mondjuk csak a főszereplő foglalkozásában tér el a hasonszőrűektől. Éppen ezért jómagam is már kicsit óvatosabban fordulok az ilyen regényekhez, de Diana Rowland elég jó sajtót kapott itthon és külföldön is ahhoz, hogy kíváncsian beleolvassak.

Lawrence Block: A betörő, akit temetni veszélyes

Lawrence Block: A betörő, akit temetni veszélyesAz igazság szerint ezt a regényt a Bűnös szövegek után olvastam el, kicsit úgy éreztem valamivel alá kell támasztanom magam előtt is a nyafogásomat, s ki lehetne ehhez a legnagyobb segítség, mint maga Bernie. Aki itt már szinte posztmodern mélységekbe merül az intertextualitás vizén. Legalábbis így magyaráztam a sógornőmnek és annyira tetszik, hogy ragaszkodom hozzá.

Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert

A csodálatos Waverley-kertBár egy ideje már feltűnt nekem Sarah Addison Allen neve, amikor magyarul is megjelent ez, az első regénye, nem törtem kezem-lábam, hogy elolvassam. Hagytam, kicsit had ülepedjen körülötte a por, ami amúgy majdnem egyöntetűen pozitív szemcsékből állt, de most már én is kerítettem egy példányt olvasni. S bizony gyorsan be is faltam a sorokat. S közben az első csillagnál eszembe jutott, hogy az egyetlen visszatérő kifogás a regény ellen az volt, hogy kihagyták belőle a lábjegyzeteket.

Elolvasom »

írj nekünk emailt!

az oldalt szerkeszti: Lobo

Kathryn Stockett - A segítség
káááá (0 komment) 2011. nov. 18.
Ken Follett: A harmadik iker
noreply@blogger.com (Niki) (0 komment) 2011. nov. 18.
#21760
noreply@blogger.com (Niki) (0 komment) 2011. nov. 18.
Bátor könyv
noreply@blogger.com (hóvirág) (0 komment) 2011. nov. 17.
Jonathan Stroud: Salamon király gyűrűje
ilweran (0 komment) 2011. nov. 17.
A százéves ember… (részlet)
(0 komment) 2011. nov. 17.
Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés
Gigi (0 komment) 2011. nov. 17.

Hasznos