usa címke archívuma
Ralph ‘Sonny’ Barger: Hell’s Angel
Igazság szerint ezt a könyvet kerestem, miközben Hunter-re akadtam, azonban ebből nem találtam meg a magyar verziót. Hunter könyvének 2/3-ánál eszembe jutott, hogy az Amazonon biztosan meglesz és valóban, kb. 1500 Ft-ért házhoz is szállították Angliából. Hunter polcra került Sonny pedig a kezembe a nyár eddigi legmelegebb hetében. Jó volt újra angolul olvasni, jó volt [...]
Hunter S. Thomson: Hell’s Angel
Mostanában tettem szert két új motoros ismerősre, akik közül az egyik ráadásul hivatásszerűen építi is a motorokat. Velük beszélgetve terelődött a Pokol angyalaira a téma, amelyben egyikünk sem volt különösebben otthon, de én még a különösebbtől is kevésbé. Ekkor próbáltam előjegyezni Sonny Barger könyvére az Antikváriumban, de csak Hunter S. Thomson Hell’s Angels-ére sikerült. Ettől [...]
Elérték a határt
Úgy tűnik, most már az egész Borders könyvesláncnak annyi, pedig akkorák voltak szinte, mint a Barnes&Noble.. Már bezártak csomó boltot, és most elkezdték likvidálni az összes többit. Remélem, azért valami marad a Penn Station melletti, nagy üzletből, az csak ment.. Az online store is marad.
Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Faludy György életében nem volt egy pillanatnyi megállás sem. Ha a körülmények fizikailag mégis megállásra kényszerítették a gondolatai továbbra is megadták neki a szabadság élményét. Ezek segítettek neki túlélni mindazokat a megpróbáltatásokat, amelyeket a sors hozott neki és amelyeket ő időnként nem is akart elkerülni. Ennek az életnek történetét meséli el ez a könyv. Meséli, [...]
Joseph Helgerson: Három troll meg a hold
Kicsit félve vettem meg ezt a könyvet karácsonyra, mert a mese-rémálom határmezsgyén mozgott. A borítón látható kislány azonban azt szuggerálta, hogy ez egy aranyos történet. Karácsony másnapján Orsi meg is kezdte az olvasását, azonban az első pár perc után rémülten újságolta, hogy már a második oldalon beledobtak egy lányt a Mississippibe és az nem is [...]
Az iraki amerikai demokrácia
Irak nem az Amerikai Egyesült Államok, s lehet, hogy nincs is szükségük az amerikai értelemben vett demokráciára – de vajon mekkora áldozattal jár az, ha ezt a megszálló ország mégis rá akarja erőszakolni az irakiakra? Chandrasekaran végigkíséri azt a folyamatot, ahogyan a megszállók a saját elképzelésük szerint megpróbálják újra felépíteni Irakot. Washingtonban azonban olyan embereket ültetnek a székekbe, akik sem Irakhoz, sem az adott területhez nem értenek.
J. D. Salinger: Zabhegyező
Régen kiolvastam már, de nem tudtam mit lehetne írni róla. Egy ideig fogalmam sem volt, hogy valójában miről is szól ez a könyv, mit akar a főszereplő meg ilyenek. Aztán egy idő után világossá vált, hogy nem bennem van a hiba: pontosan erről szól a könyv. Holdent is ez nyomasztja. Itt van ennek a könyvnek [...]
Megnyit, bezár
Az alábbi történetre sokan alighanem csípőből vágnák rá a “magyaros” jelzőt, úgyhogy rögtön tisztázzuk: a hír az Egyesült Államokból érkezett. Az érdekes, ám mégis kissé szomorkás hangulatú riport – melyet angol nyelvű blogunkon is elolvashattok – a New York Times egyik minapi számában jelent meg. Képzelj el egy szép, vadonatúj iskolai könyvtárat, amit november 12-én megnyitottak, [...]
Mario Puzo: A Keresztapa
Elvesztettem a szüzességem. Nem fájt és nem is féltem tőle. Még soha nem olvastam A Keresztapát – mi több – a filmet sem láttam. Szakmai berkekben ezt az állapotot Godfather Virginnek nevezik és ez egy irigylésre méltó állapot. Katica ajánlotta a könyvet, miután sokadik könyvnemtetszős bejegyzésem született. Sajnos neki már csak egy salátapéldánya volt belőle, [...]
Kurt Vonnegut: Macskabölcső
Híres Zenész Barátom ajánlotta, hogy Kurtnak ezzel a könyvével lezdjem az életművét az előző sikertelen kísérletem után. Szerencsére megláttam valakinél és sikerült tőle kölcsönkérnem, mielőtt a köny meg-wc-sedett volna. A legfeketébb fekete humor. Tényleg sokkal jobb volt mint a Börtöntöltelék, de azért nem bántam különösebben, amikor az utolsó oldalra értem. Azt hiszem végeztem a fekete [...]
Spencer Walls: Akit üldöznek a nők
Haruki után egy olyan könyvet akartam olvasni, amelyiket biztosan meg fogok érteni. Persze nem én választottam, az antikváriumis csomagolólány küldte ajándékkönyvként. Egy híres színésszel élhetünk együtt néhány hétig és megtudhatjuk tőle milyen is az, amikor üldöznek a nők. Rossz. De a könyv szórakoztató még akkor is, ha mindig tudható mi lesz a következő oldalon.
Boris Vian: Blues egy fekete macskáért
Mindig bajban vagyok az olyan szerzőkkel, akiknek ötnél több könyvük van egy könyvesbolt polcán. Sejtjük, hogy az író jó, mert ismerős a neve meg hallottunk is már róla más okos embereket beszélgetni. Na de melyik az a jó könyv? Melyikkel kezdjem, hogy ne egyből a kiábrándulás részhez jussak? Sok ilyen író van, többek között Coelho, [...]
Boris Vian: Blues egy fekete macskáért
Mindig bajban vagyok az olyan szerzőkkel, akiknek ötnél több könyvük van egy könyvesbolt polcán. Sejtjük, hogy az író jó, mert ismerős a neve meg hallottunk is már róla más okos embereket beszélgetni. Na de melyik az a jó könyv? Melyikkel kezdjem, hogy ne egyből a kiábrándulás részhez jussak? Sok ilyen író van, többek között Coelho, [...]
Kurt Vonnegut: Börtöntöltelék
Olvasási sebességem meglehetősen lelassult és ennek több oka is van. Elsősorban nem találom azokat a könyveket, amelyek tényleg lekötnek. Másodsorban a televízió közelebb került az ágyamhoz így esténként a csendes olvasás helyett gyakrabban hallgatom Jay Leno előző napi vicceit. Egyszer aztán hirtelen felindulásból elmentem venni egy könyvet, mert jó lenne már olvasni valamit. A Börtöntöltelék [...]
Kurt Vonnegut: Börtöntöltelék
Olvasási sebességem meglehetősen lelassult és ennek több oka is van. Elsősorban nem találom azokat a könyveket, amelyek tényleg lekötnek. Másodsorban a televízió közelebb került az ágyamhoz így esténként a csendes olvasás helyett gyakrabban hallgatom Jay Leno előző napi vicceit. Egyszer aztán hirtelen felindulásból elmentem venni egy könyvet, mert jó lenne már olvasni valamit. A Börtöntöltelék [...]
Gypsy fiddlers

John Updike: Nyúlcipő
Húzódozik már néhány hete ennek a bejegyzésnek a megírása és ennek egyetlen oka van: gőzöm sincs mit lehetne róla írni. Ennek ellenére nem akartam én is nyúlcipőt húzva megfutamodni előle. Nem tudom sajnáljam-e vagy utáljam Nyulat. Nem tudom hogy önző-e vagy csak egyszerűen felelőtlen. Egyedül azt tudom, hogy nem okozott nehézséget végigolvasni, nem volt annyira unalmas [...]
Robert Capa: Kissé elmosódva
Robert Capa sármos fotója egy fél éven keresztül minden sarkon mosolygott rám hívogatva a kiállítás megtekintésére. Az események szerencsés együttállásának segítségével könnyebben eljutottam oda, mint gondoltam. (Ráadásul még meg is hívtak – köszi VLaca!) A fényképei fantasztikusak voltak. Hihetetlen, hogy ugyanaz az ember járt mindezeken a helyeken és készítette ezt a rengeteg képet. Ez egy [...]
Philippe Jacquin: Hétköznapi élet Buffalo Bill korában
Kedvelem az olyan könyveket, amelyek olyan helyekre-világokba juttanak el a történetük keretében, amelyekre egyébként nem jutnék el. Nem kedvelem azokat, amelyek száraz dokumentumregényként írják le azokat a világokat. Ez a könyv a kettő között van: nincs történet, de vannak adatok. Szerencsére nem szárazak és sok-sok kép gondoskodik arról, hogy ne csak a betűs agyrészünk, hanem a [...]
bréking - mit olvasnak a hírhedt börtönben?
az oldalt szerkeszti: Lobo
Kathryn Stockett - A segítség
káááá 2011. nov. 18.#21760
noreply@blogger.com (Niki) 2011. nov. 18.Ken Follett: A harmadik iker
noreply@blogger.com (Niki) 2011. nov. 18.Bátor könyv
noreply@blogger.com (hóvirág) 2011. nov. 17.Jonathan Stroud: Salamon király gyűrűje
ilweran 2011. nov. 17.A százéves ember… (részlet)
2011. nov. 17.Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés
Gigi 2011. nov. 17.Neil Gaiman & Terry Pratchett: Elveszett Próféciák
Gigi 2011. nov. 17.Régi
- » 2011. november (243)
- » 2011. október (465)
- » 2011. szeptember (491)
- » 2011. augusztus (441)
- » 2011. július (340)
- » 2011. június (233)
- » 2011. május (242)
- » 2011. április (486)
- » 2011. március (551)
- » 2011. február (509)
- Az összes »
Kategóriák
- » hírek (feliratkozás)
- » szépirodalom (feliratkozás)
- » ponyva (feliratkozás)
- » doku (feliratkozás)
- » sci-fi (feliratkozás)
- » ifjúsági (feliratkozás)
- » krimi (feliratkozás)
- » kaland (feliratkozás)
- » novella (feliratkozás)
- » vers (feliratkozás)
- » egyéb (feliratkozás)
Hasznos
- » Hengerfejtömítésvisszabeszél a nemmukodik
- » aszerka szerkesztőségi blog
- » freeblog főoldal
- » freeblog admin
