Freeblog Freevlog Day.hu jox.hu Sziget.hu Songo radiocafé Apró

Retikül – Női irodalmi "turkáló"


Nem csak hölgyeknek, első kézből, élőzenével és gasztronómiával, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében. A programsorozat egy négy részből álló, korokat, kultúrákat, vallásokat, országokat átfogó szépirodalmi körkép ismert és kevésbé ismert női írók és műveik nyomán.

 

Az estek házigazdája, összeállítója és előadója Takáts Andrea
Zenei közreműködők: Darvas Ferenc, Kardos Dániel, Vázsonyi János
Gasztronómia: Fűszeres Eszter

 

Időpontok:
2010. február 17., március 17., április 14. (szerdai napokon, 19:00 órától)

 

Helyszín: Klauzál 13. Könyvesbolt és Galéria (Budapest VII. ker., Klauzál tér 13.)
Belépőjegy (kóstolóval) alkalmanként: 800 forint

 

A szerzők életükkel, műveikkel, állásfoglalásukkal kiemelkedő, meghatározó alakjai voltak a 20. századnak, sokat tettek a világban élő számos kisebbség életének megismerésért, életük jobbá tételéért. Olyan nőkről van szó, akik az adott társadalmi konvenciók, elvárások között - sokszor ezek ellenére is - bátran, büszkén és szabadon akarták és merték élni életüket és megfogalmazni gondolataikat, érzéseiket, véleményüket. Feszegették és átlépték a nők számára szabott határokat, műveltek voltak, nyelveket beszéltek, országokat és földrészeket utaztak át, szót emeltek a társadalmi igazságtalanságok ellen. Írásaikkal gyakran stílusteremtőek, új hangot hoznak az adott kor irodalmába.
És – a teljesség igénye nélkül – azok, akikről majd mesélünk, akiket jól, vagy egyáltalán nem ismerünk, akiknek különleges, kalandos élete és figyelemreméltó alkotásai meghatározó, izgalmas egyénisége erre az utazásra hívnak: akik minden korban, minden körülmények között, stílusukban, mondanivalójukban, tetteikben és érzéseikben: Mindenek fölött nők voltak.

 

A legközelebbi előadás időpontja: 2010. február 17. szerda, 19:00 óra

 

A zsidó hagyomány és életmód Nicole Krauss amerikai írónő tollából
Brooklyban él, első regénye a „Betéved az ember egy szobába” címmel jelent meg. A könyvet a Los Angeles Times az Év Regényének választotta. Második regénye, „A szerelem története” nemzetközi elismerést hozott számára. A könyvet Amerika legnagyobb irodalmi kiadói és folyóiratai a kiemelkedő művek közé sorolták, számos díjjal jutalmazták, Európában szinte mindenütt kiadták, Franciaországban az év legjobb külföldi regényének választották 2007-ben. Különlegesen szép, egyedi történeteiben a zsidó hagyományok, életmód is fontos szerephez jutnak.

Hozzászólók


Még senki sem szólt hozzá, légy te az első. (Ellenben az elsőzőket retorzióval illetjük.)

Hozzászólok


A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Spammegelőzési célzattal az végpontok numerikus azonosítóit tároljuk és mindenféle titkos adatbázisokkal vetjük össze.

A nekünk nem tetsző kommenteket megsemmisítjük, gazdájukat Igor meg a Borisz látogatja meg és Tarr Bélát vagy Kis Vukot nézetnek vele 3 napig.

írj nekünk emailt!

az oldalt szerkeszti: G.A.


#3187
ac (2 komment) 2011. nov. 18.
Na jó, na jó
isolde (0 komment) 2011. nov. 17.
#1099
sulemia (1 komment) 2011. nov. 17.
Hajtűkanyar
Antibaby (9 komment) 2011. nov. 17.
#1460
agnus (0 komment) 2011. nov. 17.
#2051
combfiksz (0 komment) 2011. nov. 17.
561.
lole (2 komment) 2011. nov. 17.
Csak szemét
pampalina (0 komment) 2011. nov. 17.

Hasznos