Freeblog Freevlog Day.hu jox.hu Sziget.hu Songo radiocafé Apró

Udvarolni márpedig kell!


Felbosszantott a minap egy műsor, amiben pár férfi azt hangoztatta, hogy az udvarlás ideje bizony lejárt. Azok a nők pedig, akik még mindig a másik kezdeményezésére várnak, szépen szólva eláshatják magukat. A Twitteren ezután elindult a lányok szóáradata, majd arra jutottunk, hogy udvarolni, uraim, márpedig kell!

 

Nyilván nem úgy megy ez már, mint régen, akár csak egy évtizeddel ezelőtt, de képtelen vagyok elhinni, hogy a férfiakból kiveszett a vadászösztön. Elég, ha a természetben körülnézünk, hiszen szinte minden fajnál a hím feladata meghódítani a nőstényt, a legkülönfélébb módszerekkel. Rendben van, hogy a lányok puccba vágják magukat, parfümmel, magassarkúval, mély dekoltázzsal szállnak harcba, vadásznak, de ne az legyen a vége, hogy ők szólítják le a pasikat. Mi szépen leadjuk a jeleket, rebegtetjük a pillákat, a fiúk meg reagáljanak. Ugyan a mai kor nője megjött már a csajozós dumákból, célratörőbb módszerekkel dolgozik, mint öreganyáink, de van, ami nem változik: szeretjük, ha meghódítanak minket!

 

http://fav.me/dus8fc
(Fotó: http://fav.me/dus8fc)

 

Jólesik tudni, hogy a szexuális kisugárzásunk és a szépségünk hatással van másokra. Persze nem fogunk mindent elhinni, de sok körmondat alatt úgyis látjuk a fő jelentést: Iszonyatosan bejössz nekem! (Vagy: Iszonyatosan meg akarlak dugni! félreértés ne essék, udvarolni ilyenkor is kell, hiszen valahogy a bugyit is le kell beszélni a lányról.) És ez a lényeg, hogy a lány tudja, érezze, hogy érdekli a fiút. Vannak pasik, akik azt mondják, hogy ezek a mai csajok úgyis kiválasztják, aki kell nekik, nem akarnak feleslegesen dolgozni, pláne, hogy az "emancipuncik" csak kiröhögik a bókokat, meg a felszedős szöveget. Szerintük a legjobb módszer egy csaj meghódítására, ha látványosan nem törődnek vele. Ugyan már! Több generáció megkérdezésére hivatkozva állíthatom, hogy igenis szeretjük a bókokat, az izgalmas beszélgetéseket (a humoros, néha meghökkentő elszólásokat). Sokkal jobban tetszik egy olyan srác, aki tudja, mit akar, és kész is tenni érte. Az a pasi, aki azt vallja, hogy a slusszkulcs pörgetése és a bárpultnak támaszkodó félmosoly elég a nő megszerzéséhez, csúnyán téved.

 

http://fav.me/d1ccfz1
(Fotó: http://fav.me/d1ccfz1)

 

Nem mondom, hogy a férfiak küldözgessenek rózsát, meg szerelmesleveleket, de legyenek képesek meghódítani a nőt, ne várják a sült galambot. Bár a végén tényleg mindig a nő választ, azért valahonnan tudnia kell, hogy kit, és miért válasszon!

 

Szerinted? Udvarolni vagy nem udvarolni?

Hozzászólók (21)


1
automaton_aliza (2010. február 18. 10:48)

Pedig ez igaz. A férfiak is elvárják, hogy udvaroljunk nekik, és feladatunk ezt megtenni. :) A dolog kölcsönösen működik, és ezzel semmi baj nincs (szerintem). :) Petrezselymet árulni pedig nem szeretek. :) Így kölcsönösen jobb, mintha csak várnék a csókra, mint Csipkerózsika. :)


2
Tyttö (2010. február 18. 10:52)

Kipróbáltam, és magassarkúban k. nehéz gyalogolni, tehát aki slusszkulcsot pörget, ráadásul még mosolyog is, annak nagyon igaza van.


3
Mamzel (2010. február 18. 10:53)

Udvarolni és udvaroltatni.


4
samtelen (2010. február 18. 11:30)

Nem tudom, a gaz emberem máig képtelen beismerni, hogy az első lépéseket (több éves viszály után) ő tette meg a nézéseivel meg az elejtett beszólásaival.
Eszem a macsó szívét, ő máig büszkén hajtogatja, hogy én húztam be őártatlanságát a csőbe, amikor meghívtam én, a nő egy sörre majd én, a nő felhívtam magamhoz és én, a nő a polcra kirakott műbrokival jeleztem is, hogy párzási szezon van. És most örül, hogy milyen vagány nője van. Ráhagytam :-)

És udvarlás ide, udvarlás oda, nekem így sokkal nagyobb buli volt az egész így, mintha engem ostromoltak volna és annyi dolgom lett volna csak, hogy a végén a karjaiba alélok. Az uncsi. Férfi elkezd, nő befejez vagy már az elején is én kezdtem? Közös munka. Aztán hogy ki kezdte...ez olyan, mint az oviban, amikor egymásra akarják kenni a balhét a kissrácok, hogy ki ütött előbb... A játék a fontos:-)


5
gesztenye (2010. február 18. 11:36)

A fiúknak is meg kell tanulni jól udvarolni, nekünk pedig azt, hogy hogyan viszonyuljunk az udvarláshoz. Mert ez nem egy egyoldalú dolog ám. Az udvarlást ki kell váltani valamivel, ami néha láthatatlan, de nagyon is létezik. Aztán pedig reagálni rá. Művészet a javából :)


6
Djoko (2010. február 18. 12:05)

Egy időben gyakran udvaroltam, de aztán a nők sikeresen leszoktattak róla. Egyrészt mert a nők meg azt felejtették el, hogy fogadják a bókokat. A bókoktól vagy tanácstalanok lesznek, vagy annyira zavarba jönnek, hogy elkezdenek úgy védekezni, mintha támadás érte volna őket. Persze lehet, hogy nekik valahol jól is esik és hizlalja az egójukat, de ha a pasi csak annyit érzékel, hogy kedveskedni próbált egy betonfalnak, akkor hamar elmegy a kedve az ilyen gesztusoktól.

Másrészt meg a nők szeretnek szenvedni, sóvárogni egy távoli pasi után, aki bunkó macsó, szóval a megpuhítása kihívást jelent. Az olyanokat pedig, akik a rendelkezésükre állnának akármilyen szinten, elhajtják jó messzire. Jobb esetben meg a kulturált férfiak megkapják, hogy "jaj de kedves, aranyos, cuki fiú vagy, minden nő ilyenről álmodozik, mint te, egyszer biztos meg is találod, akinek te kellesz, de az nem én leszek".


7
tarsolyger (2010. február 18. 12:16)

Djoko-val értek egyet. Nem bókolgatni kell, meg tenni a szépet, nekem az a tapasztalatom, hogy ha az ember úgy beszél egy nővel, mint ember az emberrel, és lehaverkodik, többet ér el, mintha a szemét dícsérné, vagy ilyesmi. Jobb, ha az ember megmutatja, milyen jó arc, aztán hagyja egy kicsit a nőt sóvárogni, és ha úgy adódik, akkor lépni egyet.
Persze lehet, hogy tévedek.


8
a_fater (2010. február 18. 12:26)

Ugyanattól a nőtől hallottam, hogy szereti a bókokat és az udvarlást, mint aki azt mondta, hogy nem férfias dolog szépeket mondani, meg milyen idegesítő már, meg úgyse hiteles (mert túl sokat mondtam - csak éppen komolyan is gondoltam). Mi lenne, ha az a szó, hogy "konzekvens", egyszer jelentene valamit a nőknek is?


9
Mamzel (2010. február 18. 13:26)

#6: Na halljuk, hogy szólnak azok a bókok!
(Mamzel rendel!)


10
Mamzel (2010. február 18. 13:35)

#8: Tudod, nehéz ám a nők élete. Jönnek a mindenféle csávók, hogy így a szemünk, meg úgy a szemünk. Erre most mit lehet mondani? Hogy nem vetted észre a csodálatos dekoltázsomat, te fajankó? Vagy ha észrevetted, akkor meg mit szédítsz a szememmel, öcsi?
Persze nem akarunk megbántani benneteket, ezért aztán jobb napokon azt mondjuk, nem férfias dolog, a rosszabbakon pedig hogy idegesítő fajankó.

Valójában pedig csak a pasi irányába érzett szimpátia és a stílus összegének kérdése. (Értsd: ha Benicio del Toro dícsérné a szemem, rögtön cidára térdelnék. Ha te, akkor lásd: fent.)


11
a_fater (2010. február 18. 13:42)

Mamzel, nem is tudod, ki vagyok :-) Én inkább azt vettem észre, hogy ha éppen bejövök az illető hölgynek, és én magam is a legőszintébben komolyan számolok vele, akkor jól jöhet minden, udvarlás, bókok, egyebek, csak akkor meg jön magától minden, nem kínlódás a dolog...egyedül a modoroskodó tiszteletköröket utálom.


12
Mamzel (2010. február 18. 13:47)

#11: A gonosz, következetlen nőkről sírsz. Tudom, hogy ki vagy, és nem szeretnéd, hogy leírjam.


13
nyuszikiralylany (2010. február 18. 15:43)

nem hiszem, hogy az általánosítás itt működhetne. ha nem ismeri egymást a két fél, akkor persze zsákbamacska a dolog, de már rövidebb ismeretség után is felmérhető, mennyire vevő a nőpartner a bókokra: ha nem találnak be a dicsérő szavak, akkor tény, hogy nem kell erőltetni, de az esetek nagy részében szerintem célba találnak.
ezért a férfiak ne adják fel. :) fűnek-fának-bokornak nem kell bókolgatni, elvégre egy (fél)idegentől senki nem vár ilyesmit, de egy kibontakozó kapcsolat elején-közepén-végén nem árthat egy-egy elhintett bók, főleg, ha a nő tudja kezelni a helyzetet.


14
bilona46 (2010. február 18. 18:46)

A blogomban pontosan ezt a témát boncolgattam

Hétvégén a Napló c. adásban fiatalokat szólaltattak meg az ismerkedés szokásairól. Bámultam a képernyőt, mint afféle vén hülye, és kattogtak a „kerekeim”, hogy ennyire megöregedtem, vagy ennyire megváltozott a világ és „elmegy mellettem”. A fiúk kategorikusan kijelentették, hogy vagy szemkontaktus, vagy megvárják, amíg a lány lecsap rájuk alapján, ismerkednek. Nem ám ők mennek oda és próbálják „táncba vinni Katát”. A lányok kezdeményeznek, netán udvarolnak, ha nem, akkor 37 évesen szinglik maradnak nincs semmijük és senkijük - nyilatkozta egy srác -! Elgondolkodtató! Ha mégis „összeszednek” egy ilyet, nyilván akkor azt is elvárják, hogy az a ledegradált 37 éves szingli annyit keressen, hogy bőven jusson kocsmára, haverokra, passziókra.

Hová tűnt a nők becsülése, tisztelete? Vagy tényleg nem érdemeljük ki? Netán a férfiak jobban „elkorcsosultak” (bocsánat a kifejezésért!) és felcserélődtek a szerepek? Pedig ha tudnák, vagy megpróbálnák megtudni, hogy milyen érzelmeket tapasztalhatnának meg egy kevés odafigyeléssel.

Nem akarunk mi „nadrágot húzni”! Nők szeretnénk maradni. Virágot kapni akkor is, amikor nincs semmi alkalom, meglepetésszerűen „felmentést kapni” egy-egy vacsorafőzés alól, vagy amikor már teljesen ki vagyunk dőlve az álmosságtól, mert hol az egyik hol a másik gyermekünk beteg, egy „meglepi” szabadságnap apától. Ésígytovább.
Nyilván nálam ez generációs problémát vet fel, mivel én egy szeretek mások véleményét olvasó nagymama vagyok!


15
Lavmitendor (2010. február 18. 19:36)

Udvarlás a legjobb szakasz én azt mondom. Nincs, és nem is lesz ennél izgalmasabb, jobb, keserédesebb rész egy kapcsolatban.


16
trueida (2010. február 18. 22:33)

Udvarolni kell!
A címmel értek egyet, ez kértem a sorstól és nem rögtön, (volt nekem is mit tanulni ahhoz, hogy megkaphassam), de megkaptam, és örülök neki.
A galambos KÉP tuti jó, önmagáért beszél.
Azzal is egyet értek, hogy a JÁTÉK is fontos. Sőt, igen a játék, önmagáért a játékért is fontos, mivel a játék alatt tanulunk, alkalmazkodunk, begyakorlunk és kiismerjük magunkat, igényeinket, vágyainkat,… Tehát játsszátok az udvarlási játékot és a Randi Játékot is. S nem feledjétek a játékoknak, vannak szabályaik! S a játék során ismerjétek meg magatokat, aztán alakítsátok ki értékrendetek és céljaitok!
Tehát a 4-es hozzá szólás esetében a játék fontosságát kiemeltem én is.
A 6-os hozzá szóló. Nagyon nehéz nem is tudom mit, és hogyan lehetne neki mondani. Azt érzem, szeretnék segíteni. Kérlek, beszélgess magaddal, és gondold végig, mit vársz, és hogy azt hogyan tudod elérni,…. Aztán majd rá jössz, soha ne add fel!
Természetesen nekünk nőknek is meg kell tanulni, fogadni, értékelni embereket, dolgokat és a bókokat is, ez is idő, meg érettség és személyiség fejlődési szakasz is.
Végül még annyi, ha nem ő az a nő, akkor menj tovább! Nem az a legtisztább, hogy ha azt mondja nem, és ez egy tuti nem, és még mindig nem, akkor ne húzd az időd, hanem lépj tovább sok nő, van és nem mind neked, van kitalálva. Ha mégis, majd vissza térsz ha kell!

13-as 14-es és a 15-össel egyet értek teszik, köszönöm, hogy közzé ettétek.


17
cseked (2010. február 18. 22:41)

Valóban, az udvarlás egy nagyon jó szakasza a kapcsolatnak. Még csak 15 vagyok, ezért talán nem is tudhatom.
De sajnálatos módon énis azt tapasztalom, hogy a lányoknak már nemigazán kell ez. Pedig kevés ennél kedvesebb dolog van szerintem. :)


18
Rucza (2010. február 18. 23:02)

Udvarolni kell.
Hogy ez fatökű próbálkozás, ilyen-olyan szemek dicsérete, vagy egymás vérének szívása mindenféle orális játékokkal, az már mindenkinek a maga dolga. Lehet így is, de akkor az urak legyenek olybá kedvesek nem meglepődni, ha a beton befigyel, de lehet úgyis, és akkor már mehet a játék. Valaki a visszafogottat szereti, valaki meg kacérkodik.
Ennyi.
De udvarolni kell.


19
Amb (2010. február 19. 0:06)

Hát kérem, ő mögém táncolt... Kati röppent is táncba, majd tudtam hogy van 2 napom, hogy megkapjam őt - aztán el kellett repüljek - szóval nem teketóriáztam :P Mégis nőnek érzem magamat, mert nem én tettem meg az első lépéseket. Viszont partnerként kell viselkedni, hiszen senki sem szeret zárt ajtókat döngetni...Szóval így a kecske is és a káposzta is jól lakott. És ez a lényeg, ámen! ;)


20
Mamzel (2010. február 19. 10:59)

#14: A nők megbecsülése és tisztelete ugyanott tartózkodik, ahol az önbecsülésük.


21
Előd (2011. november 18. 18:33)

@ DJOKO: igazad van. 1. A szerelem olyan, mint a sakk. Nőnek: a fehér királyfit várja, de csak a sötét paraszt érkezik. Férfinak: Fehér királyfiként érkezel, de neki csak a sötét paraszt kell.
2. A "Jóbarátkból" hadd idézzek (szabadon): "olyan kedves fiú vagy" = bőrszerkós, tetkós csávókkal fogok "randizni", és hozzád megyek rinyálni róluk.


Hozzászólok


A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Spammegelőzési célzattal az végpontok numerikus azonosítóit tároljuk és mindenféle titkos adatbázisokkal vetjük össze.

A nekünk nem tetsző kommenteket megsemmisítjük, gazdájukat Igor meg a Borisz látogatja meg és Tarr Bélát vagy Kis Vukot nézetnek vele 3 napig.

írj nekünk emailt!

az oldalt szerkeszti: G.A.


#3187
ac (2 komment) 2011. nov. 18.
Na jó, na jó
isolde (0 komment) 2011. nov. 17.
#1099
sulemia (1 komment) 2011. nov. 17.
Hajtűkanyar
Antibaby (9 komment) 2011. nov. 17.
#1460
agnus (0 komment) 2011. nov. 17.
#2051
combfiksz (0 komment) 2011. nov. 17.
561.
lole (2 komment) 2011. nov. 17.
Csak szemét
pampalina (0 komment) 2011. nov. 17.

Hasznos