Vita-csata - először hazánkban!
Vita-csata: a szegénységről és az oktatásról.
Disputa vetélkedő először hazánkban!
Napjainkban talán különösen fontos leszámolni a „vita” szó pejoratív értelmével és belátni, hogy az építő vitatkozás segíti a határozott véleményformálást és a sztereotípiák felülvizsgálatát. Az angolszász nyelvterületről származó disputa – vitakultúrát fejlesztő játék, amely már versenyformában is elterjedt Európa-szerte – segítséget nyújt ebben. A nyilvános beszéd tudománya az ókortól kezdve része az oktatásnak, hiszen a megszólalni és érvelni tudás a közéletben való részvétel alapfeltétele volt már ekkor is. A disputázás mára már az egész világon népszerű, különösen a középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Külügyminisztérium EU Tájékoztató Szolgálatának kezdeményezésére idén először rendezik meg Magyarországon az érdekes programokban bővelkedő disputa versenyt, a Vita-csatát.

A versenyzők régiók szerint két alföldi városban, Debrecenben (április 9-11.) és Kecskeméten (április 16-18.) mérik majd össze érveik erősségét nyilvános viták keretében, „szegénység” és „oktatás” témakörben. A három nap alatt a komoly összecsapások mellett számtalan interaktív, közösségformáló foglalkozás, játék is vár a diákokra. Az eseményt vasárnap médianyilvános döntő koronázza meg, amit ünnepélyes díjátadó követ. Bízhatunk benne, hogy a disputa-vetélkedő a fiatalok segítségével Magyarországon is erősíti a tiszta észérveken és tolerancián alapuló, értelmes vitatkozás kultúráját.
További információ: http://www.kultindex.hu/vita-csata
Hozzászólók
Még senki sem szólt hozzá, légy te az első. (Ellenben az elsőzőket retorzióval illetjük.)
Hozzászólok
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Spammegelőzési célzattal az végpontok numerikus azonosítóit tároljuk és mindenféle titkos adatbázisokkal vetjük össze.
A nekünk nem tetsző kommenteket megsemmisítjük, gazdájukat Igor meg a Borisz látogatja meg és Tarr Bélát vagy Kis Vukot nézetnek vele 3 napig.
az oldalt szerkeszti: G.A.
Hajtűkanyar
Antibaby 2011. nov. 17.Kérdés:
Thia 2011. nov. 14.Az orvosperekről elmélkedik
sulemia 2011. nov. 13.Egy nagy tapsot kérek szépen Agyrágóbogárnak! :)
Thia 2011. nov. 11.Fejből százat
ArtmüllerÁgnes 2011. nov. 11.#3182
ac 2011. nov. 11.Kedves Olvasóim! (Vagytok még?) Adatvesztésben vagyunk erősen!
Thia 2011. nov. 11.Merengés
Antibaby 2011. nov. 4.Kérdés:
Thia 2011. nov. 14.Újra Radio Café
Antibaby 2011. nov. 14.Quimby, baby
ArtmüllerÁgnes 2011. nov. 13.Az orvosperekről elmélkedik
sulemia 2011. nov. 13.Szépségikon: Kat von D
sminkblog 2011. nov. 7.Merengés
Antibaby 2011. nov. 4.Muff
ArtmüllerÁgnes 2011. nov. 2.#1551
montag 2011. nov. 2.#3187
ac 2011. nov. 18.Na jó, na jó
isolde 2011. nov. 17.#1099
sulemia 2011. nov. 17.Hajtűkanyar
Antibaby 2011. nov. 17.#1460
agnus 2011. nov. 17.#2051
combfiksz 2011. nov. 17.561.
lole 2011. nov. 17.Csak szemét
pampalina 2011. nov. 17.Kategóriák
- » Mi (feliratkozás)
- » Divat (feliratkozás)
- » Dizájn (feliratkozás)
- » Életmód (feliratkozás)
- » Program (feliratkozás)
- » Interjú (feliratkozás)
Régi
- » 2011. november (294)
- » 2011. október (564)
- » 2011. szeptember (518)
- » 2011. augusztus (434)
- » 2011. július (251)
- » 2011. június (165)
- » 2011. május (120)
- » 2011. április (502)
- » 2011. március (644)
- » 2011. február (618)
- Az összes »
Kategóriák
- » Mi (feliratkozás)
- » Divat (feliratkozás)
- » Dizájn (feliratkozás)
- » Életmód (feliratkozás)
- » Program (feliratkozás)
- » Interjú (feliratkozás)
Hasznos
- » Hengerfejtömítésvisszabeszél a nemmukodik
- » aszerka szerkesztőségi blog
- » freeblog főoldal
- » freeblog admin
