Freeblog Freevlog Day.hu jox.hu Sziget.hu Songo radiocafé Apró

Tavaszi tánciskola és léleklomtalanítás a Tünet Együttessel


A Tünet Együttes a tavaszt is a tornateremben kezdi. Decemberben elindított középiskolásoknak szóló programja, a Kortárstánc-iskola keretében a társulat tagjai interaktív és szórakoztató formában adnak ízelítőt a diákoknak a kortárs tánc alapmozdulataiból  és -kérdéseiből. A program célja közelebb hozni a diákokat a kortárs tánchoz és színházhoz, mégpedig a megszokottól eltérő iskolai órákkal
és előadáslátogatással.  A rendhagyó "táncórákon" a kortárstánc mozgásvilágának játékaiban már 9 középiskola diákjai próbálhatták ki magukat. A projekt, amelyet magánszemélyek és -vállalatok segítségével, a Summa Artium  Mecénás Napi árverésén elnyert támogatásokból valósítanak meg a tanév hátralevő részében is folytatódik: az együttes várja iskolák jelentkezését a panka@tunetegyuttes.hu címen.

 



Március 22-én a Tünet Együttes a  MU Színházba várja a súlyproblémás illúzióktól és lelki lomoktól szabadulni vágyó nézőket, ahol eltölthetnek egy estét két darabban: az első, a prágai vendégszereplése után újra látható Olyan furcsa vagy ma című majdnem-szóló, amelyben az Egy Kiss Erzsi Zenéből és a Qualitonsból is ismert sokoldalú zenész, G. Szabó Hunor elektromosgitár-impróját és Vadas Tamara átváltozásait a Kiégő Izzók vetítése kíséri. Az este második felében Szabó Rékától az évadban utoljára hallható Petri Lukács Ádámmal közös szövege Lomtalanítás című "szinglibalettjében".


Az este április 9-én a debreceni MODEM-ben is látható!

Hozzászólók


Még senki sem szólt hozzá, légy te az első. (Ellenben az elsőzőket retorzióval illetjük.)

Hozzászólok


A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Spammegelőzési célzattal az végpontok numerikus azonosítóit tároljuk és mindenféle titkos adatbázisokkal vetjük össze.

A nekünk nem tetsző kommenteket megsemmisítjük, gazdájukat Igor meg a Borisz látogatja meg és Tarr Bélát vagy Kis Vukot nézetnek vele 3 napig.

írj nekünk emailt!

az oldalt szerkeszti: G.A.


#3187
ac (2 komment) 2011. nov. 18.
Na jó, na jó
isolde (0 komment) 2011. nov. 17.
#1099
sulemia (1 komment) 2011. nov. 17.
Hajtűkanyar
Antibaby (9 komment) 2011. nov. 17.
#1460
agnus (0 komment) 2011. nov. 17.
#2051
combfiksz (0 komment) 2011. nov. 17.
561.
lole (2 komment) 2011. nov. 17.
Csak szemét
pampalina (0 komment) 2011. nov. 17.

Hasznos