Nők blogrovat » Interjú egy női bloggerrel - Anyu(ha)

Interjú egy női bloggerrel - Anyu(ha)

Az úttörő Myreille után másodikként Anyu(ha) válaszait olvashatjátok a női aloldal interjúsorozatában.

Anyu(ha) a kedvetekért felfedte a szemét, a homlokát, és néhány hullámos hajfürtjét. Egy pillanatig megállt és elmélázott, hogy a lábát is lefotózza-e, de aztán úgy gondolta, talán félreértenétek. Így maradt az eredeti terv: egy kellemes tekintet és szellemes válaszok.

Mikor kezdted a blogolást?

Hat éve. 2003 karácsonyán kötődött be hozzánk a világháló, haladéktalanul bele is szerettem, de a blogokat csak hónapokkal később fedeztem fel. Egy kis ideig megelégedtem az olvasásukkal - azt hittem,  a blogoláshoz valami különleges honlapkészítési tudás kell. És eléggé zártnak tűnt akkor ez a világ. Talán az is volt.

Ki volt az első blogger, akit rendszeresen olvastál?

Nekem Hónyomi volt az első. Második pedig a komplett randektív rovat.

Mit jelent számodra a blogolás, változott-e ez a kezdetekhez képest?

Változott, többször is. Először az „én is akarok egy ilyet” érzés kapott el, minden egyéb cél nélkül. Pár nap után belenéztem a sablonba, és elhatároztam, hogy rá fogok jönni, mit jelentenek a krikszkrakszok. Nem jöttem rá, odébbálltam. Aztán írhatnékom támadt, visszatértem. Később másfelé vetett a cybersors, a napi írnivaló meg mintha limitálva lenne nálam, abban az időszakban legfeljebb csak olvastam a mások blogjait. Amikor újból irkálni kezdtem, akkor azért éppen ide, hogy ne kelljen senkivel beszélgetnem. Közben ismét megpróbáltam átalakítani a sablont, ezúttal sikerült. Gyorsan nyitottam egy publikus blogot a sablonmódosítási próbálkozásaimnak, ebből a hirtelen felindulásból lett a sablonos blog. (És összes hirtelen felindulásból elkövetett nickneveim legrémesebbike is ekkor született, miért nem bírtam keresni valami dallamos női nevet, már mindegy.) Volt idő, amikor blogírás ürügyén élénk nettársadalmi életet éltem. Mostanában visszafogottan blogzok: nem nagyon írok, nem nagyon olvasok és nem nagyon találkozok, egyszerűen nem fér bele a napomba. Örök fájó pont marad nekem, hogy mire rájöttem, merre érdemes elindulni blogsablon-ügyben, addigra elfogyott a szabadidőm.

Változtál-e te magad azáltal, hogy blogot írsz?

Szeretem azt gondolni, hogy megváltoztatott a blogírás. Tizenévesen beletörődünk, hogy az emberekben másmilyen kép él rólunk, mint amilyennek magunkat látjuk, és mint amilyenek vagyunk. Ez a hármasság a blogoszférában sokkal nagyobb területre kúszik szét, mint a való világban. Látom, hogy időnként mennyire félrevisz másokat az, amit a blogjaimon olvasnak, ezért ma már óvatosabban rakosgatom magamban a címkéket a többiekre. És persze sokkal fejlettebben mozgok az adminfelületen, mint pár évvel ezelőtt.

Van olyan bejegyzés a blogodban, ami fikció?

Nincs. Ennyi évvel és ennyi családtaggal a hátam mögött nem kitalálni kell a posztolnivalókat, hanem megszűrni. Néhány posztesélyes eseményből azért nem lesz poszt soha, mert valószínűleg nem hinné el senki, hogy tényleg úgy történt, ahogyan megírtam.

Hiszel-e a blogfüggőségben? Ha igen, tapasztaltad-e a saját bőrödön?

Nem gondolom, hogy ez hitkategória. Jól körülírható jelenség, szerintem egyértelműen létezik, akár hisz benne valaki, akár nem. Saját bőrön is tapasztaltam, hogyne. A leküzdhetetlen vágy a posztírásra, a világ blogközpontú szemlélése. Családi patália közben azon gondolkodni, hogy mi lesz a címe, ha megírom; vagy nemvasalni, mert nem érek rá, sürgősen blogot kell írnom, például arról, hogy nincs időm vasalni. A hozzászokás. Amikor azt veszem észre, hogy már napi több óra blogozás után is képes vagyok azt érezni, hogy még nem végeztem aznapra a blogokkal. A megvonási tünetek, nyugtalanság, feszültség. Kész idegbaj olyan helyen (strand, erdő, farsangi bál, stb.) tartózkodni, ahol nincs internet. A pánikhangulat, amikor mr. a kiírja, hogy hajnali 2 és 3 között karbantartás - mintha nem lenne nekem tökmindegy, hogy elérhető-e a freeblog hajnali 2 és 3 között. Szerencsére a blogfüggőség hálás szenvedélybetegség, viszonylag könnyű róla lejönni. (Zárójelben gyanítom, hogy nagy a visszaszokási veszély.)

Nyomtad-e már meg a Harakiri-gombot? Ha igen, milyen érzés volt?

Sokszor kacérkodtam a gondolattal, de csak egyszer tettem meg, hiperkezdő koromban, a legeslegelső blogommal. Az történt, hogy belinkeltem egy nagy látogatottságú blogot, onnan pedig puszta udvariasságból visszalinkeltek, így aztán pillanatok alatt tömeg lett a titkosblogomon. Könnyedén ment akkor a harakiri azzal a félmaréknyi poszttal, ma már jobban kötődöm a bejegyzéseimhez.

Volt-e valami fontos, amit egy blognak köszönhetően tudtál meg?

Egészen apró túlzással elmondhatom, hogy mindazt, amit a HIV-ről és a HIV-fertőzéssel élőkről tudok, shivamantra blogjából tudom.

Számít-e a blogdizájn, vagy a tartalom a lényeg?

(Hányan mondják, hogy a külső nem számít, csak a belső érték a lényeg. És közülük hányan élnének együtt olyan társsal, akinek kizárólag a belseje vonzó.) Számomra mindkettő élvezhető a másik jelenléte nélkül: az érdekes külsejű, tartalmatlan blogokat nézegetni szoktam, a fordítottjukat meg olvasni.
Értéktelen gondolatokon semmit nem fog javítani a jó dizájn, ez nyilvánvaló, a figyelemre méltó posztoknak viszont nagyon oda tud nyomni egy szerencsétlen blogsablon. A jó bloghoz hozzátartozik a jó olvashatóság. (Belső érték mellé legyen ápolt és jószagú.) Ha az olvashatóság kivitelezését a dizájn részének tekintjük, akkor nagyon határozottan azt tudom mondani, hogy igen, számít a dizájn. Apró csábításoknak nem mindig lehet ellenállni, most nálam is hófehér a háttér, pedig nem szerencsés. A sötét háttéren világos szöveg, az apró vagy nem eléggé kontrasztos betűk, a túl mintás háttér olyan ingerültté tesz pillanatok alatt, hogy alig van esélye a minőségi tartalomnak, többnyire olvasás nélkül becsukom az oldalt.
Az olvashatóságon felüli dizájnelemek nincsenek rám ilyen elemi hatással. (Szaggatott farmer, decens nyakkendő, szép konfekcióöltöny vagy ronda Jane Birkin táska, olyan mindegy.)

Előfordult már, hogy kiálltál a blogodon egy számodra fontos női (társadalmi) ügy mellett? Ha igen, mi volt az?

A társadalmi ügyek mellett jól kiállni csak komoly időráfordítással lehet, így aztán, ha van is bennem hajlam, igyekszem elnyomni. Azért egyszer egy egész posztot és egy csomó kommentet szenteltem az otthonos szüléshez való jognak. Lehangoló érdekesség, hogy ezen a téren semmi nem változott az elmúlt két évben.