Interjú egy női bloggerrel - Zetor Leila
"Én nem vagyok titokzatos, csak fogalmam sincs, hogy kell bloggernek lenni." - állítja interjúsorozatunk következő alanya, Zetor Leila, aki a Combfiksz, azaz a Neszharisnya. Öltözz, fül! blog Golden Blog díjas szerzője.
Mikor kezdted a blogolást?
2002 júniusában, atyaég, 8 éve.
Mit jelent számodra a blogolás? Változott-e ez azzal, hogy Golden Blog díjas lettél?
Most meg kellett gugliznom, hogy is volt ez a GB és mikor, mert esküszöm, nem emlékszem. Na, megvan. Eszerint 2005-ben voltam közönségdíjas, aztán valamikor, talán 2007-ben meg második valami olyasmi kategóriában, hogy énblog. Azt hiszem, ilyen kategória ma már nincs is. A legelső, ami eszembe jut magáról a versenyről (blogokat versenyeztetni, ezt a mai napig nem nagyon értem, de persze az ajándékot elfogadtam, szégyelljem magam), hogy mr.a felhív telefonon, és gratulál. Mondom, köszönöm, de mihez. Hát hogy nyertem, mondja. Mondom, ne szórakozzon, hol, mit. A GB-n i-podot, mondja. Azt se tudtam, hogy valaki benevezett, meg hogy egyáltalán, mi a fene ez. Persze örültem, zavarban voltam, elmentem (persze elkéstem), átvettem meg minden, ami ilyenkor szokás, de fogalmam sem volt, hogy és akkor most mi van. Nagyjából minden megváltozott, de nem a GB meg nem a blog miatt. Vagy ki tudja. Egy csomó mindenről fogalmam sincs azóta se. Na jó, egy csomó minden mégiscsak a blog miatt változott meg.
Hadd mondjak még valamit: a GB-nél ezt meg ezt meg ezt valahogy fontosabbnak gondolom. Több közük van az íráshoz, vagy hogy mondjam. Ez most nagyképűbbnek hangzik, mint ahogy akartam.
De ha mondjuk elkezdek nyolc éve sárkányrepülőzni, az is sokmindent megváltoztatott volna, és nem biztos, hogy most rosszabb lenne. Ebbe most azt hiszem, belezavarodtam. És tele vagyok szóismétléssel is. Mindegy, így hagyom.
Szoktál-e "fejben blogolni"?
Amikor kezdtem, akkor sokat narráltam befelé, és aztán leírtam. Mostanra folyamatosan narrálok befelé, és egyre kevesebbet írok le belőle.
Írsz máshová is (másik blog, twitter, tumblr stb.)?
Írok (félreolvasok) a samfreudba. Ezen kívül van egy pár olyan blog, amit valamikor elkezdtem, és akkor jó ötletnek tűnt, aztán valahogy abbamaradt. Mostanra inkább kínosnak gondolom őket. Az újrafelfedezett spanyolviaszok tipikus esetei. Meg azt is mondják többen, akik szerintem értenek hozzá, hogy ne erőltessem ezt a verseskedést, mert gyenge vagyok benne. Hiszek nekik.
A barátaid hány százaléka ír blogot?
Fogalmam sincs, sose számoltam még össze, de szerintem szinte mindegyik. Amikor találkozunk, akkor szerencsére sose beszélünk blogokról, a sajátjainkról meg pláne nem.
Gondoltál-e már arra, hogy a blogolásból élj?
Nem.
Született-e már párkapcsolatod a blog alapján?
Igen.
Ha egy 10-es skála 0-s végén a magányos, titokzatos blogger helyezkedik el, aki nem fedi fel arcát, a 10-es végén pedig az a fajta, aki mindenkivel személyesen is meg szeretne ismerkedni, akkor te hol helyezkedsz el rajta?
Sokan kérdezik, hogy miért nincs kommentelési lehetőség a blogomon. Nem tudom pontosan megmondani, miért nincs, de azt hiszem, több köze van a beszarisághoz, mint a titokzatossághoz. Jobb privátban (levélben) letudni, ha valakinek véleménye van arról, amit írok, ha valaki szerint ez így hülyeség, vagy ha csak egyszerűen eszébe jut valamimről valami, mint ott mindenki előtt. Én nem vagyok titokzatos, csak fogalmam sincs, hogy kell bloggernek lenni. (Vagy tudom, hogy kell bloggernek lenni, de nincsen hozzá kedvem. Viccelek ám.) Például mindezek ellenére elég sokat kommentelgetek másokhoz. Ennyit a következetességemről.
A blogban zetor leila vagyok, az életben Sz. Judit. Ilyesmi.
Előfordult már, hogy kiálltál a blogodon egy számodra fontos női (társadalmi) ügy mellett? Ha igen, mi volt az?
Hát, ha nyilvánvaló hülyeséget tapasztalok valahol, akárhol, bárhol, az mindig felbosszant, aztán vagy lesz belőle írás, vagy nem. Meg ugye kinek mi a nyilvánvaló hülyeség, illetve kinek mi az írás. Nem áll jól nekem, ha társadalmillag szerepet vállalok, asszem.
Milyen jó tanácsot adnál egy kezdő bloggernek?
Hű. Fogalmam sincs. Arról se nagyon, hogy mi az, hogy kezdő blogger. Hát írjon, ha akar. Ezt most nem flegmán mondom, hanem teljesen komolyan.
Hozzászólók (17)
Freud (2010. június 15. 9:40)
...és milyen fiatal is. Nocsak.
rant (2010. június 15. 13:49)
nos igen
ez nem mamzel
lathatoan hianyzik belole a poz, megis kurva jo
xxsodxx (2010. június 15. 15:20)
zseniális. Csak azért nem olvasom pár hétig, hogy utána egyben tudjak elolvasni egy csomót belőle. A legrégebben olvasott blogok közé tartozik az övé és ez volt eddig az első ami évek múlva is tudott újat mutatni.
anyu(ha) (2010. június 15. 18:06)
A combfiksz (és még félmaréknyi másik blog) úgy tökéletes, ahogy van, kommentbox nélkül, "...nem kell kommentben hozzátenni semmit, nem lehet kommentben elvenni semmit".
Galad (2010. június 15. 20:03)
Nála nekem sem hiányzik a kommentbox, sőt.
Mamzel (2010. június 16. 0:08)
Határtalan örömmel tölt el, hogy velem hasonlítjátok össze a többi bloggert. Sajnos okkal, de azért drukkolok Leilának, nagyon szép a haja.
MILLIÓ PUSZI!!!
@anyu(ha) Lefordítom: "Konfliktuskerülő vagyok, jobb ez így nekem. Nem törekszem arra, hogy fejlődjek, bocsi." Leila legalább ezt belátta, ne vedd el tőle az egyetlen érdekes megnyilvánulását.
anyu(ha) (2010. június 16. 6:06)
@Mamzel: nincs jelentősége az indítéknak. (Rajtad is rontanak a kommentek, elég sokat. Próbáld meg jól fordítani.)
algi (2010. június 16. 7:10)
Miért próbálná jól fordítani? Sikerült újabb konfliktust teremtenie, úgyhogy megint sikerült mindenkinek egy jó nagyot fejlődnie.
assam (2010. június 16. 7:52)
tényleg, hogy évekóta lehet örülni a neszharisnyának!
köszönöm!
Mamzel (2010. június 16. 10:24)
@anyu(ha) A király meztelen.
zleila (2010. június 16. 10:34)
mamzel, azt hiszem, más koordinátarendszerben mozgunk. de kösz a bókot. meg amit a hajamról mondtál, azt is.
korim (2010. június 16. 19:30)
Nívónak mondják azt, nem koordinátarendszernek.
katc (2010. június 16. 22:15)
Kedves, hóbortos, eredeti. Régóta olvasom, remélem még sokáig :)
Mage (2010. július 4. 13:07)
rant, xxxsodxxx: Kérlek, mondjátok el, hogy ebben az interjúban mi a "kurva jó", a "zseniális".
Komolyan kérdezem. Az őszinte érdeklődés legtisztább formája szövi át a szavaimat. Szeretném átélni az érzést.
Nati (2010. augusztus 10. 20:27)
szerintem ez pl kurva jó : "Amikor kezdtem, akkor sokat narráltam befelé, és aztán leírtam. Mostanra folyamatosan narrálok befelé, és egyre kevesebbet írok le belőle."
Hozzászólok
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Spammegelőzési célzattal az végpontok numerikus azonosítóit tároljuk és mindenféle titkos adatbázisokkal vetjük össze.
A nekünk nem tetsző kommenteket megsemmisítjük, gazdájukat Igor meg a Borisz látogatja meg és Tarr Bélát vagy Kis Vukot nézetnek vele 3 napig.
az oldalt szerkeszti: G.A.
#3187
ac 2011. nov. 18.Na jó, na jó
isolde 2011. nov. 17.#1099
sulemia 2011. nov. 17.Hajtűkanyar
Antibaby 2011. nov. 17.#1460
agnus 2011. nov. 17.#2051
combfiksz 2011. nov. 17.561.
lole 2011. nov. 17.Csak szemét
pampalina 2011. nov. 17.Kategóriák
- » Mi (feliratkozás)
- » Divat (feliratkozás)
- » Dizájn (feliratkozás)
- » Életmód (feliratkozás)
- » Program (feliratkozás)
- » Interjú (feliratkozás)
Régi
- » 2011. november (294)
- » 2011. október (564)
- » 2011. szeptember (518)
- » 2011. augusztus (434)
- » 2011. július (251)
- » 2011. június (164)
- » 2011. május (120)
- » 2011. április (502)
- » 2011. március (644)
- » 2011. február (618)
- Az összes »
Kategóriák
- » Mi (feliratkozás)
- » Divat (feliratkozás)
- » Dizájn (feliratkozás)
- » Életmód (feliratkozás)
- » Program (feliratkozás)
- » Interjú (feliratkozás)
Hasznos
- » Hengerfejtömítésvisszabeszél a nemmukodik
- » aszerka szerkesztőségi blog
- » freeblog főoldal
- » freeblog admin

Manéla (2010. június 13. 16:02)
Gratulálok, jó interjú. Nem gondoltam, hogy Zetor Leila ilyen megkapóan kelekótya. Sokkal távolságtartóbbnak, ridegebbnek hittem.