2011. február
Iciri-piciri
Nem tud olyan iciri-piciri lenni a halál, hogy ne fájjon.
(És persze az élet meg egy iciri-picirit sem tudott nem lenni csoda.)
Barátság
Felrúgni egy jól működő barátságot egy mi-lenne-ha kedvéért, egy olyan dologért, amiről nem tudjuk, hogy működne-e...hát nem tudom. Én nem rúgnám fel. Szexbarátság van és létezik. Vagy működik, vagy nem. A két féltől függ.
#1522
Amióta megvan a gyerek, abban a három szoptatós pólóban nyomulok, amihez véletlenül jutottam hozzá még hónapokkal ezelőtt. Ma előtört belőlem a hiúság, és úgy döntöttem, nem óhajtok a következő ezer évben hónapokban három ruhadarabot variálni, ezért körülnéztem a neten ez ügyben. Hát, még mindig keresem az állam. Egészen döbbenetes, hogy egy szoptatós topért (egy topért bakker, még ujja sincs!) alsó hangon 7-8000 forintot kérnek, a póló majd egy tizes, a hosszúujjú darabok ára ötszámjegyű. Mi a faszomért, merült fel bennem a kérdés. Ja, mert biopamut! Meg valódi svéd dizájn! Kivan a tököm azzal, hogy megállás nélkül azért ostorozzák a népet, amiért nem elég környezettudatos, fair trade-orientált, meg ökobuzi, de próbálj csak megvenni bármit, amin rajta virít az öko vagy a bio szócska: az áruk sokszorosa a mezei termékeknek, konkrétan megfizethetetlenek. Biopamut, ekkora baromságot már.
Kellékek
Azon kevesek közé tartozom, akik szégyenérzet nélkül bevallják, hogy bizony sorozatfüggők.
#24675
két párbeszéd
„Drágám, ez nem a Tiéd véletlenül?” – hozza a smiles zoknimat a Herceg a „már megint az enyémek közé keveredett” típusú szemrehányással a szemében. „Jólvanna” – mondom – csak egy kicsit raktam be a tieid közé, hogy felvidítsa a hozzád tartozó fuszkeliket, tudod, azt a gyászos, fekete csapatot.” „Hm, akkor azért volt akkora vihogás a szekrényben…”
#2295
Korareggeli teliholdnál
ne magyarázd az álmodat.
Fáradt tenyérrel integettél,
a furulyaszó elmaradt;
Környezetbarát távirányító
Az ember lusta - én magam is számosszor kaptam magam azon, hogy feldúltan kerestem elemet a lakásban, mert persze pont akkor merült le a tévé távirányítója, amikor szükség lett volna rá.
A legborzasztóbb jó film: 127 óra
Aron Ralstont életének minden apró mozdulata ahhoz a szilához vezette. A végzetéhez… Szívszaggató és gyomorforgató film igaz történet alapjánTovábbi részletek: A legborzasztóbb jó film: 127 óra
#133
Váratlanul
Ha valaki hosszan betegeskedik, nem számítunk a halálára. Hirtelen jön, váratlanul. Fejbevág. Már azt hinnéd, meggyógyul, legyőzi. Tényleg hiszed. Egyik héten még a munkáról beszél, harcos, dolgozik, másfél hét múlva pedig megérkezik a halálhíre. Aztán temetés. Anyukám temetésén voltam utoljára. Az ő halála is váratlanul ért.
Sóvárog a pofon után
Tíz perce állok a csontig hatoló hidegben a Deákon, és azt latolgatom, felhívjam-e. Szégyellem magam, amiért ez jár a fejemben, és ettől még mérgesebbé válok. Miért kell engem olyan helyzetbe hozni, hogy viperaként viselkedjek? Aztán arra gondolok, lehet, hogy a problémát nem oldja meg, de ha leszúrom, nekem azért könnyebb lesz. Csörgetem is.
#2294
Eljött ez a nap is. Egyszer, még a régi helyen, voltam egy interjún, (jó hely volt az is, de csak második lettem) és megkérdezték, hogy ha az álom munkát látom magam előtt, akkor hol dolgoznék legszívesebben. Gondolkodás nélkül jött, hogy farmon. Bele sem gondoltam, hogy aztán ott milyen munkát csinálnék, csak hogy farm. Biztosan azért nem vettek fel akkor, oda, mert tudták, hogy vár rám valahol egy farmos munka. Tessék. Izgulni időm nincs, annyi minden jött össze mára, pedig kicsit olvasni akartam volna a termékekről, de az ember szerint ennyire stréber már ne legyek, foglalkozzak mással. Most mondjuk az a legnagyobb gondom, hogy szerintem nem jó virágföldet vettünk, valamit bele kell majd kevernem, mert túlságosan megtartja a vizet, ennek nem örülök.
#1970
ter pesz
Skype-pal a világ körül
Utazás közben sokszor csak a netkávézókra hagyatkozhatsz, ha beszélgetnél otthon maradt szeretteiddel. De tíz perc miatt kifizetni egy egész órát?...
#2878
Ja, te már így megmacskásodva születtél?
#2877
Láttam én az A király beszéde filmet, ráadásul szinkron nélkül (biztos azért nem tetszett mert nem is értettem, haha), nem volt rossz, de ezért Oscart adni? Jó, elhiszem, hogy a többi még rosszabb és valakinek oda kell ítélni, ha így nézzük akkor talán még jól is döntöttek, de ha valaki ezek után fogja megnézni, mert fú, ez lett az év filmje, akkor azért ne legyenek túl nagy elvárásai.
Villon
Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz.
Összefüggések
Zsombor és az apja ülnek a gép előtt, autókat néznek. A fiam szeretné átvenni az irányítást, ezért leszáll az apja öléből és tuszkolja le a székről. Az apja finoman közli vele, hogy "Nem tudok felállni, fáj a lábam.", erre a gyerek odaadja neki a mankókat és arcán az eltökéltség, megszerzi a széket és kisajátítja a számítógépet.
Nem alvás, Oscar, óvoda
Most jutott eszembe, hogyha már nem alszom, akár Oscar átadót is nézhetnék...
Gyere tavasz! Húzz el tél! – Tavaszváró ékszerek
Hiába huszonnyolc napos a február, egy örökkévalóságnak tűnik. Ékszertervező iparművészek is a tavaszra gondolnakTovábbi részletek: Gyere tavasz! Húzz el tél! – Tavaszváró ékszerek
és ha már
igen, igen, igen, megfűszerezve azzal, hogy a gyermek alig aludt és rengeteget sírt, fogalmam se volt hogy miért és az első hónapban nem nyugtatta meg ha felvettem, és anyutól nem biztatást kaptam, hanem hogy miattam sír, mert túletettem, és azért ébred fel a kiságyba való beérkezés pillanatában mert nem elég óvatosan teszem be. ezek csak kanyarban jöttek vissza apun keresztül, de ettől nem estek kevésbé rosszul és nem zilálták kevésbé szét a nemlétező magabiztosságomat.
Vezetek...
Azt mondják, az autóvezetés olyan, mint a biciklizés: ha az ember egyszer megtanulja, nem tudja elfelejteni. Hát lehet, hogy van ebben valami, mert tényleg tudok még vezetni. Csak néhány idejét múlt szokásomat kell átalakítanom.
#2876
- Jó lett, csak kicsit rusztikus.
- Haha, nézted a Való Világot?
- Most pár napja pont nem, miért?
Ott mondta az Alekosz ezt a szót, azt hittem onnan ismerted.
Ezzel a kéréseddel még azelőtt kellett volna élned, hogy elhagytam a szobát.
- Haha, pont úgy beszélsz, mint az Alekosz!
Kicsi, mély a hangja és okoskodik - mi az?
Kicsi, mély a hangja és okoskodik - mi az?
panaszkodós-önsajnálós 348. rész
most meg az van, hogy összesen 4500 forintunk van az egész családnak, és ebben már Berci pénze is benne van, akitől kölcsön kényszerültünk kérni, és nem tudjuk hogy holnapig vagy holnaputánig, gének esetleg utalnak már holnap, nekem tuti nem, és ma este még ki kell fizetnem 3200-at egy könyvre amire semmi szükségem csak udvariasságból kértem én is, meg olvasni fogom, mert arról akarunk beszélgetni, és alapjában semmi bajom az egésszel, csak azt számolgatom hogy marad-e annyi hogy holnap ügyeletre tudjak venni magamnak kaját, és gének is kell a gyerekeknek is vásárolni még. és ez nem a világ vége, csak sikerült úgy felturbóznom magam (plusz a fürdőszobából jövő folyamatos idegtépő sikítozás és viháncolás*) hogy kiabáltam gével most meg itt szipogok a laptop fölött, és próbálom kiírni magamból hátha az segít, pedig már el kellett volna indulnom jópofizni.
#1521

A másik út

egy messzi-messzi fürdőszobában
Az úgy kezdődött, hogy karácsonyra ugye Vulkán Turul kapott egy Star Trekes transzportert (működik, zúg meg világít, meg minden!) meg egy Star Trekes parancsnoki hidat, bácsikkal, mert neki van a legtökéletesebb anyukája a világon (aki emellett szeret olyan játékokat venni, amikkel ő is játszhat). A tökéletességnek viszont ára van, és ezzel a diplomáciailag mellésikerült húzásommal generáltam némi konfliktust magam és az ismeretségi köröm Star Wars-hívő szegmense között (én ugyan mindkettőben hiszek, de ugye a langyosakat még az úr is kiköpi), akik felháborodtak a gyermek egysíkú kulturális nevelésén, minek következtében nevezett gyermeknek azóta SW-idézeteket tanítanak és SW-relikviákat hoznak.
Sajnálom, de nincs bejegyzés, mert bírok írni
Valamiért nem megy, magam sem tudom az okát. Sajnos még mindig nincs annyi agyam, hogy bármilyen bejegyzést írjak. Vagy inkább az agyam, amelyikkel a bejegyzést szoktam írni szabadságra ment. Vagy talán nem is ment szabadságra, sokkal inkább teljes egészében foglalt, olyan dolgokkal amin sokat gondolkodok, és nem akarok róla tudni írni.
az oldalt szerkeszti: G.A.
#3187
ac 2011. nov. 18.Na jó, na jó
isolde 2011. nov. 17.#1099
sulemia 2011. nov. 17.Hajtűkanyar
Antibaby 2011. nov. 17.#1460
agnus 2011. nov. 17.#2051
combfiksz 2011. nov. 17.561.
lole 2011. nov. 17.Csak szemét
pampalina 2011. nov. 17.Régi
- » 2011. november (294)
- » 2011. október (564)
- » 2011. szeptember (518)
- » 2011. augusztus (434)
- » 2011. július (251)
- » 2011. június (164)
- » 2011. május (120)
- » 2011. április (502)
- » 2011. március (644)
- » 2011. február (618)
- Az összes »
Kategóriák
- » Mi (feliratkozás)
- » Divat (feliratkozás)
- » Dizájn (feliratkozás)
- » Életmód (feliratkozás)
- » Program (feliratkozás)
- » Interjú (feliratkozás)
Hasznos
- » Hengerfejtömítésvisszabeszél a nemmukodik
- » aszerka szerkesztőségi blog
- » freeblog főoldal
- » freeblog admin

