2011. március
A mai nap margójára
Ez szép.
#895
Írnom is kéne, ha már sikerült netet lopnom.
#2922
Szegény tornacipőm nem láthatja meg a nagy fővárost, félő, hogy ott szakadna le a lábamról végleg. Pedig milyen csudaszép világoskék színe van, tépőzáras, belül citromsárga és sehol nem láttam hasonlót a környéken. Persze kínai, de eddig nagyon jól bírta a megpróbáltatásokat. Mostanság viszont kiszakadt és a talpa is gyanús, de még mindig ez a legkényelmesebb viselet, mert egészen olyan, mintha mezítláb járnék - ennek mondjuk megvan az a hátulütője, hogy minden kavicsot megérzek, borsószem hercegkisasszony vagyok.
#2358

#2357
Ma végre esett és már nem világosbarna a föld, hanem sötétbarna, kellett. Ez meg itt lent a bazsalikom ültetvény, a minik, majd ha nagyobbak, akkor mennek külön. Végre esett, ez a hír most.
#2356

fenntartható fejlövés
Megint a kurva tavasz, megint a szülinapja és ezt mindig sajátosan ünneplem, mert zavarban vagyok, ő nincs itt, én meg nem vagyok ott. Túl a kék eseményhorizonton. Egy fényképhez beszélek kétnaponta fél órát, mint a hülye, annyira szeretném tudni mi ez az egész, de bocsáss meg, maradok. Pár nap múlva találkoznék nemóval egy éve, úgyhogy jobb, ha nem mozdulok ki, ezen aztán nevetek, mekkora hülyeség, hogy kímélni akarok másokat.
Buci,
2 év 4 hónap letöltendőt kapott. Nem jogerősen.
Tv
Házibéla: - Ma ugyanazt a filmet adják a TV2-n, mint amit tegnap a Cool-on. Megnézhetem?
Minden másnap
Reménykedünk, hogy nem lépjük át a határt, hogy pont annyira fog ütni és hatni, amennyire kell.
Netes receptek
Már nem először fordul velem elő, hogy az én drága férjem óhajára, miszerint ezt vagy azt enne, azt felelem: oké, megnézem a neten, hogyan kell csinálni, és megcsinálom. Csakhogy igen nagy rizikója van ennek a netreceptes mókának.
Nehogy betekeredj! Tavaszi bringa karbantartás
Tavasz, napsütés… elő a biciklivel, irány a bicikliút! Mielőtt a téli álom után őrült tekerésbe kezdesz, kell a villáskulcs isTovábbi részletek: Nehogy betekeredj! Tavaszi bringa karbantartás
Olvassunk Androidon!
A választék még akkor is nagy, ha ingyenes könyvekre vágyunk - ráadásul nemcsak klasszikusokból szemezgethetünk!
#2355
mar csak orak kerdese es kitor nalam a hetvege. gondolkoztam, hogy a reggel negykor repterremenes, utana hazajoves utan van e kedvem olyanhoz, hogy munkabamenes/joves, de rajottem, hogy nincs. igy aztan kivettem az elso szabadsagomat es egyben megkaptam az elso fizetesemet is. azzal tervezem unnepelni, hogy akkora csokor tulipant veszek, hogy be se fog ferni az ajton! azon kivul, annyi tervem van az egyedulletes hetvegere, hogy csak. aztan nehogy nagyon belejojjek ebbe, mert annak jo vege nem lesz, egyik oldalrol biztosan.
Meditáció kezdőknek
Ahogy tekersz végig hajnali négykor a rakparton, egyszer csak eszedbe jut az, ami a táskádban lapul. Ne gondolj most arra, hogy pár nap múlva már majd fel sem fog tűnni, hogy ott lóg a falon! Ez butaság! Ne szégyelld, hogy örülsz, és hogy örömet lehet szerezni neked! Viszont most arra se gondolj, hogy a következő pár napban meg le sem fogod tudni venni róla a szemed! És ne is azon tűnődj, hogy hová szögeld! Meg ne is a múltat bolygasd, hogy miért nem tettél ki eddig semmit a falra, meg azon se rágódj, hogy ha egyszer annyira tetszik, akkor miért is nem rendeltél a neten magad! Meg ne is az elmúlt karácsonyt, illetve annak hiányát éld át újra és újra, és ne is azon töprengj, hogy egyáltalán honnan jut eszedbe egy-egy hangulat! (Ahogy mentél még télen a Vizafogón.) És ne is arra gondolj, hogy amint hazaértél, megnézegeted, meg ne is arra, hogy talán magad mellé fekteted majd az ágyra, hisz elfér, és illik hozzá színben a melegsárga lepedő! Hogy elmondod majd ixnek meg ipszilonnak, hogy hogy örülsz, most arra se gondolj, meg arra se, hogy valójában milyen aranyos volt zé, hogy neked adta! A mozdulatra se gondolj, amivel leakasztotta a falról, meg arra se, amivel a táskádba csúsztattad, és ne gondolj arra se, hogy talán kicsit meggyűrődött a sarka! Meg arra se gondolj most - hisz minek? – hogy lassan kötötted el a biciklit! És azon se járjon most az eszed, hogy a sárgaréz vagy a fémszínű szöget válaszd! Hanem csak vedd észre, hogy fél öt van és tekersz északnak a budai rakparton, és hideg van, de mégsem fázol igazán, mert tavasz! Tekersz, és arra figyelsz, hogy arra figyelsz, hogy semmi másra nem figyelsz csak arra, hogy tekersz északnak a budai rakparton, mert tavasz, és arra figyelsz. Közben ott lapul a táskádban, arra figyelsz. A táskát érzed a hátadon, abban az izzadt táncruha, a spar-os instant kávé, ezeket tudod, és ezek mellé becsúsztatva – most semmi másra ne gondolj, csak erre, hogy – becsúsztatva ott van. Most kaptad. De arra, hogy épp az imént kaptad, már így tényszerűen ne gondolj! Arra, aki adta, bármilyen kedves volt is, már ne gondolj! Hanem csak arra, ami van. Hogy ott van a táskádban. Színes foltok és sötét. Intenzitás. A színek közti hasadásokra gondolj, és az egymást takaró síkokra, hogy a sokadszorra is ugyanaz, mindig más. Gondolj arra, hogy egymáshoz simulva ott van a január, a február, a március – hogy hol nyitod majd ki, arra most ne gondolj! -, az április, a május, a június, a július, az augusztus, a szeptember, az október, a november és a december. A 365 rubrikára gondolj. De ebből ne váljék idő mint absztrakt gondolati konstrukció, hanem csak arra gondolj, hogy lehetne húzni beléjük strigulát. Vagy továbbosztani őket órákra, és úgy húzni strigulát. Vagy akár percekre és másodpercekre, ha türelmetlen vagy. Gyakrabban mozdul a kezed, gyakrabban hiszed, hogy csináltál valamit. Aztán engedd végül el ezt a gondolatot is, mert ez is a múlt, ráadásul mások múltja, vagy ha mégis a tied, akkor a jövő. Viszont te most a jelenre koncentrálsz. A hátizsákodban lapul.
Tehát ami maradt, hogy az egybevágóságra összpontosíts, ami külső kép és belső kép között lenni tud. Lenni tudhat. Lehet. Lehetni lehet. Fura egy műfaj ez a falinaptár.
![]()
Nyilatkozat az egyenjogúságról
Én már aláírtam. Ide kattintva te is megteheted. Bloggerként is fel lehet iratkozni.
#2236
Annyira ciki vagyok, mindenki évek óta rá van kattanva az i-phone-ra, én teljes közönnyel elvoltam a megbízható nokiámmal, nem is érdekelt, még idegesített is, hogy mér nyomkodja ezt mindenki. Tegnap óta viszont teljesen rá vagyok buzulva, applikációkat töltök meg minden. Még az ujjaim is hegyesedtek.
Öt percben
Nem, nem, véletlen sem kell mostanában ébreszteni, hasára pillant a napsugár és már ki is csiklandozza az ágyból őt, a szeméből meg az álmot. Még a fürdőszobában küszködöm, hogy embernek álcázhassam magam reggel, a karikákat törlöm a szemem alól, satöbbi, amikor szégyenlősen mosolyogva csoszog kifelé a szobájából hozzám. Csimpaszkodik, de csak kicsit, és közli, hogy ő most befekszik az én ágyamba és oda vár engem ölelkezni, meg kucorogni. Siessek, mert a Nagymacs is jönni akar. Persze, mire én odaérek, a cica már a mellkasán fekszik, az orrát a pizsamájába fúrva, ő pedig finoman simogatja, vigyorog és mondja, hogy óvatosan kucorodjak mellé és öleljem át, nehogy a Nagymacs megijedjen. Mert a cicák már az ő cicái, ő felel értük, ő imádja őket.
Még mindig fáj
Persze, jó az, ha az ember ritkán szed gyógyszert. Mert az azt jelenti, hogy viszonylag jól van egészségileg. De van azért némi hátránya is. Például, hogy nem emlékszik pontosan, hogy melyik nevűt mire szedtem régen. Mert már megint fáj a fogam. Tuti bölcsesség fog lesz, és ahogy valaki írta kommentben, tolja az egészet valamerre. (ha ez így folytatódik különös ismertetőjelem a Gödörben, hogy a fülemmel rágom a melegszendvicset!)
#2921
Többszöri kérésemre végre küldött mindenkinek egy tájékoztatót a konferencia, hát sírni volna jó rajta. Gyakorlatilag lényegi információ nincs benne, csak a technikai megoldásaikról ejtenek pár szót pár oldalban, hogy érjünk oda időben, férfiak gombolják be a zakót, nőkön legyen valami ahová a mikroportot lehet akasztani, ne akarjunk torokból beszélni mert úgysem hallják és úgyis hangfelvétel készül, mi egyáltalán ne is nyúljunk a mikroporthoz, mert majd egy segítő felhelyezi (szeretném én azt látni, hogy a fenekemre akasztja, hát talán menni fog nekem is, elvégre legutóbb tegnap játszottam ugyanilyet egy konferencián), melyik gombbal léptetünk és melyik a lézer (én ezt annyira ráérek szerintem ott megtudni de mindegy), és hasonló roppant fontos információk tömkelege. Azt még mindig nem tudom, hogy van-e regisztrációs díj például a hallgatóságnak, de mit számít, mert már tudom, hogy vigyáznom kell a kábelekkel, nehogy elessek. Tegnap pedig berohant a főszervező, hogy odatessékeljen a diasorom elé, mert az online nézők nem látnak, mert az ő kamerájuk csak egyetlen szöget tud felvenni. Később sem láttak, mert ahhoz konkrétan a diasoromban kellett volna állnom egy asztal mögött, sajnálom, mászkálós vagyok. Az külön vicc kategória volt, hogy az előadás befejeztével le kell venni a mikrofont, amit aztán mindig oda kell vinni a kérdezőhöz, az kézben tartva belebeszél, megvárom amíg visszahozzák a hangeszközt majd én is abba válaszolok, a köztes időben pedig mosolygunk, nehogy a szkájpos hallgatóság (6 fő) lemaradjon. Ezek után várunk a cseten érkező kérdésekre, csak ők a hang csúszása miatt később kérdeznek. Modern technika, frászt.
Mosolyogj!
Adósságkilátások

#2235
Örököltem egy ájfon 3-ast. Egyelőre messziről sandítok rá, nem vagyok egy kütyüs típus. Majd elnyomkorászom a tömpe ujjaimmal, aztán biztos megszeretem. Az ájpoddal is ez volt.
#25301
Billy Monk - partyfotók a 60-as évekből
Billy Monk, a '60-as években partyfotósként tevékenykedő kidobó képeiből most újabb kiállítást rendeztek Johannesburgban.
Mostan színes kávégépről álmodom
Az a helyzet, hogy amikor a szexuális diszfunkciókról szóló oktatóanyagot írtam, akkoriban pajzán gondolataim voltak állandó jelleggel, most meg egy pár napja az addikciókról kell írnom...
Cím nélkül
Arra gondolok, akit szeretek olvasni, és akkor mindig könnyebb írni.
Mélyen
Tegnap végigbőgtem a napot és már azon gondolkodtam, van-e még értelme tovább bárminek is. Ez 11 éves mélypont. Azóta nem volt ilyen.
Tudakozó a Google Talkban
Egyelőre még kísérleti verzió, úgyhogy előfordulhatnak bugok, de annyi biztos, hogy nagyon hasznos.
Mesés zenei kalandozás nem csak gyerekeknek
Rozsda lovag, Szélvész és Koksz, a sárkány zenés kalandjai kottával, műfaji határok nélkül. Teszteltük, nekünk tetszikTovábbi részletek: Mesés zenei kalandozás nem csak gyerekeknek
az oldalt szerkeszti: G.A.
#3187
ac 2011. nov. 18.Na jó, na jó
isolde 2011. nov. 17.#1099
sulemia 2011. nov. 17.Hajtűkanyar
Antibaby 2011. nov. 17.#1460
agnus 2011. nov. 17.#2051
combfiksz 2011. nov. 17.561.
lole 2011. nov. 17.Csak szemét
pampalina 2011. nov. 17.Régi
- » 2011. november (294)
- » 2011. október (564)
- » 2011. szeptember (518)
- » 2011. augusztus (434)
- » 2011. július (251)
- » 2011. június (164)
- » 2011. május (120)
- » 2011. április (502)
- » 2011. március (644)
- » 2011. február (618)
- Az összes »
Kategóriák
- » Mi (feliratkozás)
- » Divat (feliratkozás)
- » Dizájn (feliratkozás)
- » Életmód (feliratkozás)
- » Program (feliratkozás)
- » Interjú (feliratkozás)
Hasznos
- » Hengerfejtömítésvisszabeszél a nemmukodik
- » aszerka szerkesztőségi blog
- » freeblog főoldal
- » freeblog admin

