Nők blogrovat » bosszankod címke archívuma

bosszankod címke archívuma

---

Csak szemét

Emlékszel még a nagymamánál a tejeszacskó-lábtörlőre? Az újrahasznosítás házilagos módja volt. Ugye nem volt tejtől büdös? Ugye elmosták a zacskókat, mielőtt lábtörlőt horgoltak belőle. Naná. Ő meg kinevet, hogy bizonyára én vagyok az egyetlen ember, aki elmossa a szelektív hulladékot. Aztán, csak hogy még egy picit szekáljon, azt is megkérdi, hogy az újságból is kimosom-e a betűket. Nem. De emlékszem azokra az időkre, mikor még nem volt divat a seggkímélő vécépapír és kis betűket lehetett látni a tekercseken. Bizonyára csak ezért nem mosom ki a papírszemétből a bötűket. Ez a mellékszál. Viszont minden tájékoztató kiadványban benne vagyon, hogy a szelektív hulladék legyen tiszta. Nyilván megvannak ennek a gyakorlatias okai az újrahasznosításban, például, hogy nem lenne jó a műanyagba beleolvasztani a kolbászdarabkákat. És másfelől, mivel hetekig gyűjtöm a spejzban, annak is kell lennie, mert különben ordenáré bűz árasztaná el a lakást. Az üvegeket is el kell öblíteni visszaváltás előtt, ezt gyerekkorunk óta tudjuk. És igen, ez plusz pénz, kiadás nekem, mert a vizet, amit ehhez elhasználok, nem fizeti ki nekem senki, meg a mosogatószert sem, amit a zsíros dolgokhoz pazarolok. És időmbe is kerül, az idő pedig pénz.

Elolvasom »

Nem tetszik

Nem, nem tetszik nekem sem. Nem tetszik sokminden, amit felsorolhatnék, de nem lenne kedved végigolvasni. Csak egyet mondok, ami legkevésbé tetszik, hogy a bizonytalanságot és a félelmet látom az emberek szemében. Persze, talán a saját félelmeim tükröződnek vissza, mert nem tagadom, van bennem bőven, bár azt hiszem nem látszik, mert nem hagyhatom, hogy elhatalmasodjon rajtam. Nem hagyhatom, mert akkor cselekvésképtelenné válnék, és most még úgy érzem, van remény menteni dolgokat, amiket fontosnak érzek. De már régóta nem tudom, hogy mi leszen velünk fél-egy-két év múlva. Hogy hol leszek akkor, milyen helyen, milyen országban, milyen helyzetben.

Elolvasom »

Nem tetszik

Nem, nem tetszik nekem sem. Nem tetszik sokminden, amit felsorolhatnék, de nem lenne kedved végigolvasni. Csak egyet mondok, ami legkevésbé tetszik, hogy a bizonytalanságot és a félelmet látom az emberek szemében. Persze, talán a saját félelmeim tükröződnek vissza, mert nem tagadom, van bennem bőven, bár azt hiszem nem látszik, mert nem hagyhatom, hogy elhatalmasodjon rajtam. Nem hagyhatom, mert akkor cselekvésképtelenné válnék, és most még úgy érzem, van remény menteni dolgokat, amiket fontosnak érzek. De már régóta nem tudom, hogy mi leszen velünk fél-egy-két év múlva. Hogy hol leszek akkor, milyen helyen, milyen országban, milyen helyzetben.

Elolvasom »

Félek...

... ezt nem kellett volna.

Elolvasom »

Félek...

... ezt nem kellett volna.

Elolvasom »

Most...

máshova írtam meg a magamét. Linkelem, panasz ne legyen!

Elolvasom »

Most...

máshova írtam meg a magamét. Linkelem, panasz ne legyen!

Elolvasom »

Most inkább

Épp az utolsó képet dolgoztam be, amikor azt mondta nekem az eszköz, hogy máma már nem szkenek tovább.

Elolvasom »

Keserű

Tudod mi van? Az, hogy nekem kötelező volt belépnem magánnyugdíjpénztárba. Aztán felmerült, hogy ez mennyire gáz, mert a mi befizetéseink kiesnek az államkasszából, és a nálunk valamivel idősebbeknek hogyan leszen nyugdíja. Persze, értem én. Egy általános iskolás is érti. Abszolút. Most már az is felmerül, hogy nekünk miből leszen nyugdíjunk. Sőt, ha nem adjuk be az eddigi spórolt, valahogy befektetett pénzecskénket, akkor még hátrányos helyzetbe is kerülhetünk. Szóval fenyegetnek, érted. A kormány fenyeget. A döntésre pedig nemigen hagy időt. Ez felháborít, az elmúlt néhány hónap történései után meg pláne, lassan kiborul a bili. Diktatúra utóízét érzem a számban. Keserű.

Elolvasom »

Hőbörög

A helyzet az, hogy nagyon jól, túl jól hangzott az, hogy adócsökkentés. Rögtön elgondolkodtatott, hogy a hiányt vajon honnan a túróból fogják beszedni. Befizetjük mi, mondták, mert majd magasabb összegre jelentik be magukat a vállakozók. Persze, a magyar ember pontosan olyan. Inkább csak örülget neki, hogy kevesebbet kelletik befizetnie az államkasszába. Ráadásul a járulékok aránya nem csökken sem munkáltatói, sem munkavállalói oldalról, szóval arra keresztet lehetne vetni, ha nem találnak ki valami mást. Egyfelől. Másfelől meg, mondták, ilyen-olyan szolgáltatókra kivetett adók pótolják. Na és a kapitalizmusban a nyereség-kiesést honnan szedik be ezek a szolgáltatók. Naná, hogy a fogyasztóktól. Mert a kapitalizmusban a nyereségcsökkenés nem elfogadható, ott még a stagnálásért is bünti jár, a mutatóknak javuló tendenciát kelletik mutatni. Több bért kapok talán, de többet is adok ki a kezemből. Reálbér csökkenése.

Elolvasom »

Botrány

Nem tudom, mi azon a különleges, hogy a Gregorbetti szerelmes és válik. Nem tudom, tényleg. Ennek nincs hírértéke. Többször volt szerelmes életében, mint ahányszor én csuklástól szenvedtem. Na és a Magyaratin sem csodálkozunk nagyon.

Elolvasom »

Fülmelegítő

Kevés dolog van, amitől rosszul vagyok, viszont kifejezetten hányingerem van azoktól a hülye fülmelegítő izéktől, amik úgy néznek ki, mint egy nagy szőrös fejhallgató. És ne mondja senki, hogy de az praktikus. Lófüttyöt. Ott a sapka, az is védi a füledet a hidegtől. És ha van valami, amitől még rosszabbul vagyok, akkor az az, ha ezt egy hozzám hasonló korú nő fején látom és még komolyan is gondolja, komolyan is viseli. Ma is láttam egy ilyet, majdnem a nyílt színen elsírtam magam, ott az utcán, mindenki szeme láttára. Nem, nem hülyéskedett, tényleg, nem volt kaján vigyor az arcán. Szigorúan hátrakötött hajjal, válltáskával a vállán, látványosan munkába tartott, vérkomoly ábrázattal. Lila volt basszus, még a színe sem klappolt semmijéhez. Nehezen tudtam elképzelni, hogy áll a tükör előtt az üzletben, a fejére biggyeszti, körbe forog, meg billegeti a fejét és megállapítja, hogy na, ez milyen jól áll nekem. Egyátalán. Milyen üzletben árulnak ilyeneket?

Elolvasom »

Ilyen

Rá kell pecsételtetni a hagyatéki végzésre, hogy jogerős. Mert az okmányirodában az ilyet csak iktatják, használni, azt nem, vigyem a sajátomat. Aztán attól a naptól kell megkötni a biztosítást, amikortól jogerős, a mai nap nem elég. Nem írják át az autót a nevemre, míg nem csináltattam műszakit, mert csak érvényes műszakival lehet átiratni, de ezért plusz még egy ötszázvalahányforintos csekket is fizessek be. Tehát el a közjegyzőhöz a pecsétért, el újra a biztosítóhoz, hogy visszamenőleg kössük a szerződést, rohanás műszakiztatni, mert a műszaki, az hopp, lejárt. Ja és persze a leszerelt hátsó rendszámtáblával menjek hétfő reggel átiratni, hogy még aznap újaköthessem a biztosításomat lévén november harmincadika, hogy jövőre negyedévente háromezerrel kevesebbet fizessek. Bezzeg az önkormányzattól már februárban megkaptam a határozatot, hogy nekem kell fizetnem a gépkocsi súlyadóját. Mert fizetni, azt persze lehet. Csak egyszerűen ügyintézni nem. Mert például miért nem jó, ha a nevemen az autó, aztán megkötöm a biztosítást és leműszakiztatom? Mindezek nélkül a rendőr úgyis megbüntet.

Elolvasom »

Szponzoráció

Meghívja az apámat, a gyerekemet, meg engem, csak mondjuk, mit kérünk, mit iszunk. Hogy megszerette az én kislányomat, tegnap is találkozott vele a rendezvényen, meg ma is, gyönyörű kislány, anyukája mért nem volt vele? Az anyukája is gyönyörű, sejtette is. Mi van az apukájával? Hol van, merre jár, mért nincs itt? Énekelnék-e valami szépet? - mondja, kérdezi, kéri, közben mosolyog, a fülemhez hajol, csörögnek a súlyos aranyláncok. A kezemet, a karomat meg közben el nem engedné. Semmi gondom a testi kontaktussal, amíg csak a kezemet fogja és simogatja, nincs is baj, nagyapai kedvesség szinte, attól az apróságtól eltekintve, hogy nem ő a nagyapám, vagy mondhatjuk úgy is, hogy ő nem az én nagyapám. Az unokája nem sokkal lehet fiatalabb nálam. De már egyre többször hajol közel, egyre magasabban jár fel s alá a keze az alkaromon, én vonulnék el, ő meg rángat vissza, a lányomat az ölében tartja, nem is mehetek messzire tőle. Írjam csak bele a telefonjába a számomat, majd felhív, hoz a Csibének sok-sok csokit. Nem nagyon ehet csokit, csak a nagypapánál, otthon csak ünnepnapokon. Semmi baj, akkor hoz anyukájának. Majdnem kibuggyan a számon, hogy túrórudit, mi? De csak kedvesen mosolygok, közben mondom, hogy nem hiszem, hogy jó ötlet ez, mármint a telefonszám-csere. Jó ötlet ez, higgyem csak el, biztosan tudna segíteni, biztosan van is miben. Én meg mondom neki, hogy köszönöm, megveszem én a csokit, meg a zöldséget és a húst is, kifizetem a rezsit, a bölcsödét, ruhákat vásárolok, s marad még szórakozásra is, meg félrerakni. Kedvesen búcsúzom, de közben majd szétrobban a fejem, a sohaviszontlátásra!

Elolvasom »

#1272

Mivel túlprogramoztam magam augusztusra ráadásként a bölcsi-programhoz, meg nem akad most épp Szegeden gyerek-felügyelet, így erről a napról maradok le. Még jó, hogy kábé június elején lefixáltam, a naptáramba is bele vagyon írva, most meg kihúzódott. Szevasz Csík Zenekar, szevasz Lovasi, szevasz táncház, szavasz Besh o droM, szevasz Török Ádám. Mondjuk volt még egy kiszemelt nap a Heaven Street Seven-nel, a Supernemmel, meg a Belgával, de azt már hamarabb kizártuk, szóval azért most nem szipogok. Érezzétek jól magatokat nélkülem! Én is majdcsak megleszek valahogy. Még csak sajnálni sem kell nagyon. Fenébe is, tulajdonképpen minden oké, zajlik az élet. Csak fájdigál azért egy kicsit.

Elolvasom »