hazassagi evfordulo címke archívuma
megnéztük az Eredetet
Kanyargós folyosókon vonultunk, kihalt bevásárlóközponton vágtunk át egyre kevesebbedmagunkkal, közben előadtam hogy ez csak egy jól megcsinált akciófilm, Gé meg ideges lett rám, ebben nagyon nem hasonlítunk. Kijutottunk a kihalt parkolóba, később a kocsiban ültünk, Gé törölgette az ablakról a másik kocsi ablaktörlőfolyadékát, vagy lehet hogy mégis eső volt. Gondolkoztam rajta hogy melyik volt az a film amiben a szereplők néha azon kapták magukat hogy álmodnak, és miről is jöttek mindig rá? Vagy ezt csak álmodtam? Gé észrevette hogy mindjárt vált a lámpa és felgyorsított. Csattanást hallottam. A nappaliban ébredtünk fel. Gé a Spartacust nézte. Soha ne ébressz fel egy gladiátort - mondta Spartacus. Aztán egy szőke nő verte szét egy másik szőke nő fejét a kövön. Csak a rövid bejegyzéseket olvastam el, meg luciáét az álmokról, mielőtt lefeküdtem.

11.
Idén úgy ünnepeltünk, hogy a fiúk hagytak későig aludni, közben Gé még el is mosogatott. Persze nem ettől volt különleges a nap, hiszen máskor is szoktak hagyni, és Gé gyakran mosogat. Elővettem az esküvős fényképalbumot, a gyerekek pár másodpercig csodálták hogy mindenki milyen fiatal volt és hogy ugye ők akkor még nem születtek meg. Furcsa látni hogy kik voltak ott, egy csomó emberrel már nem is találkozunk, mások meg sokat változtak azóta. A Kakasban ebédeltünk, kicsit McDo szerűen zajlott, kikértük a kaját, szaladgáltunk a tó körül, itt nem csúszda van hanem tó aranyhalakkal meg teknőssel, 10 perc alatt megjött a kaja, újabb 10 perc alatt kihűlt a sültkrumpli, a gyerekek ettek fejenként 3 szálat, aztán szóltak hogy menjünk ki, Gé fizetett és becsomagoltatta a maradékot, kb 50 perc múlva már szálltunk vissza a kocsiba. Délután sokáig aludtunk, úgyhogy már nem volt időnk Praktikerbe menni, mert kezdődött az America's got talent. Este megnéztük A felolvasót, hümmögtünk, hogy most mi, aztán Gé elkezdte nézni a Lost utolsó évadját, én meg elkezdtem ezt írni és a laptop fölött pillogni a monitorra, aztán letelt a nap.

az oldalt szerkeszti: G.A.
#3187
ac 2011. nov. 18.Na jó, na jó
isolde 2011. nov. 17.#1099
sulemia 2011. nov. 17.Hajtűkanyar
Antibaby 2011. nov. 17.#1460
agnus 2011. nov. 17.#2051
combfiksz 2011. nov. 17.561.
lole 2011. nov. 17.Csak szemét
pampalina 2011. nov. 17.Régi
- » 2011. november (294)
- » 2011. október (564)
- » 2011. szeptember (518)
- » 2011. augusztus (434)
- » 2011. július (251)
- » 2011. június (164)
- » 2011. május (120)
- » 2011. április (502)
- » 2011. március (644)
- » 2011. február (618)
- Az összes »
Kategóriák
- » Mi (feliratkozás)
- » Divat (feliratkozás)
- » Dizájn (feliratkozás)
- » Életmód (feliratkozás)
- » Program (feliratkozás)
- » Interjú (feliratkozás)
Hasznos
- » Hengerfejtömítésvisszabeszél a nemmukodik
- » aszerka szerkesztőségi blog
- » freeblog főoldal
- » freeblog admin